❝tinder❞ || minsung

sad. that's all.

az iskola sugallt mély komorságot és lehangoltságot, vagy jisung volt ilyen szomorú? ezen tűnődött, miközben lógatott orral járkált a folyosókon, mellette pedig hyunjin ecsetelte milyen jó kis randija volt előző este. a szőkét csak egy valaki tudta kimenteni a már alapból borzalmas helyzetből és az a személy éppen az ebédlőben várta őket a szokásos asztalnál.
- hyunjin, te tényleg ilyen vak vagy? - kérdezte a hiperaktív fiút az idősebb. - nézz már rá jisungra! össze van törve, te meg épp a randidról pletykálsz, mint egy lány! - chan szavai kissé erősek voltak, mégis kedvesen mondta ki őket egy halvány mosollyal, amelyet végül jisungnak címezett.
lee minho, a szobrászok múzsája, a szerelmes regények hercege, a kedves és aranyos fiú tinderről ma nem szállt fel a buszra. jisung azonnal írt neki, de választ már nem kapott, így a napját elkönyvelte a legrosszabbnak valaha. sok mindenen elkalandozott gondolatban, esetleg a barna hajú srác csak elaludt, vagy lekéste a buszt, ne adj' isten elrabolták és most valahol a csendes óceánon lebeg egy kabinban azon merengve, hogy bárcsak a buszon ülne jisung társaságában. fantáziadús elmélkedéséből egy kisdoboznyi banános tej tudta kizökkenteni, amelyet chan apai gondoskodással tartott jisung elé.
- tudod, még reggel ígértem. - kacsintott, majd leült barátja mellé.
az ausztrál fiú ezek után próbált ismét egy tíz percet arra szánni, hogy visszaadja jisung lelkének elvesztett darabkáját, amelyet valószínűleg azon a koszos busz ülésen hagyott. a bánatos képű srác viszont kivételesen nem lett jobb kedvű chan szavai hallattán. sem jobbat, sem valakit nem akart találni, ő minhot találta meg és vele szeretett volna egyszer talán még össze is jönni. tudta jisung, hogy badarság minden amit gondol és érez, de nem tudott ellene mit tenni. a fiatalságra fogott mindent, mint amikor megevett egy csomag sültkrumplit fagyiba mártogatva. csak fiatal volt és naiv, ez minden.

suli után a fülhallgatóját hallójárstaiba helyezte, majd max hangerőre kapcsolta adele összes szívszorító dalát. könnyeket ugyan nem hullajtott az ifjú, mégis pocsékul érezte magát. a buszmegálló kihalt volt, a diákok már rég otthon, vagy a belvárosban szórakoztak, kikapcsolódtak. csak jisungék évfolyama kényszerült arra a sorsra, hogy végzősként különböző plusz órákon vegyenek részt, így a fiú szépnek aligha nevezhető péntek délutánja egyre rosszabb volt. a rozoga tragacs is megérkezett végítélet gyanánt, amire a szőke fiú remegő lábak helyett, bokáig érő orra szállt fel. a belső tér ismét haldokló létszámról árulkodott, így leült egy szabadon választott helyre, aminek mostmár semmilyen jelentősége nem volt. előhalászta jobb zsebébe bújtatott telefonját, hogy megnézze talál-e valami újdonságot. a szemei majd kiestek, mikor meglátta a tinder értesítőt, mégpedig egy ember nevével.

Minho
NEM FOGOD ELHINNI
ÚGY ÉRTEM SAJNÁLOM
VAGYIS HOL VAGY MOST?

jisung értetlenül meredt a kijelzőre, aztán csalódottan írt vissza.

Jisung
szia
4 megállóra vagyok tőled

na nem mintha ez téged érdekelne! gondolta magában durcásan és elkenődötten jisung, mégis kicsit izgult. a lelke legmélyén mégis vágyott arra, hogy pár perc múlva minho leüljön mellé de kizártnak tartotta a dolgot, így a mindig jól fésült fiú megállójánál ki sem nézett az ablakon, nem vágott idétlen fejet, csak hagyta, hogy megismétlődjön a reggel.
- szia... minho vagyok és el kell magyaráznom valamit.