Toph sztorija |Avatar ff.|

A birkózás

A magány volt az egyetlen jó barátom aki mindig ott állt mellettem, egészen 9 éves korormig. (Ez túl drámai lett nem? Pedig otthon dicséret járt a drámai dolgokért) Ekkor aztán újra elszöktem. Nagyon untam már ezt a fennséges hallgatást. Nem vagyok finnyás úrikisasszony, nem vagyok kis ,,hercegnő"! Én az vagyok aki akarok lenni és nem az, akit ti akartok, hogy legyek! Ezt azért nem vágtam az arcukba.XD De tényleg ezt gondoltam. Így tehát felkerestem a legközelebbi barlangot, és persze a föld alatt el is mentem oda. Még mindig voltak ott borzvakondok és még mindig tudtak mit tanítani. Ilyenkor megtanultam a harcművészeteket. Nagyon élveztem, nem is mertem a szüleimre gondolni. Végre kiteljesedtem, végre önmagam lehetek és végre élőlények között vagyok és harcolok. Ez leírhatatlanul jó érzés volt, szóval nem is rizsázok tovább. Később éreztem, hogy földet idomítanak a közelben. De nem állataok, hanem emberek. Erre nagyon kíváncsi voltam, úgyhogy el is látigattam oda. A végállomás egy birkózómeccs volt. Nagyon örültem, hogy emberektől is érzek egy másik harcmüvészetet, mivel a birkózásra a borzvakondok képtelenek. Az sem volt mellékes, hogy nem is vettem jegyet, úgyhogy szabálytalanul voltam ott. Ez nagyon feldobott a remek sporttechnikák mellett.  Mikor vége lett akkor találtak rám az szabadban. Miután a szüleim és az őrség megint visszarángattak a házunkba, sokkal szigorúbb őrizetbe vettek. Nem hagyták, hogy anélkül menjek ki a kertbe, hogy valaki ne tudna róla. Eddig legalább volt magánéletem, de most ő is itt hagyott.

Na de elég a szomorkodásból, az életemben voltak szép és jó pillanatok is és most ezeket fogom felidézni. Különben is, semmivel nem lesz jobb ha az összes múltbéli gondomat kisírom neked. Nem fogok itt tovább rinyálni, szóval: 10 éves koromig készültem a nagy birkózó versenyre.

Addig történt pár érdekes dolog. Például a születésnapomra kaptam egy nagyon kényelmes ruhát. És most kérdezheted, hogy: Toph, téged mióta érdekelnek a ruhák? Hát azóta mióta ez lett a birkózós ruhám. Igen a legjellegzetesebb outfitem. Csak ebben a ruhában nem néztek az emberek elkényeztetett csitrinek szóval mostantól abban mentem minden meccsre. Végre nem szoknya vagy olyan ruha amiben nem kapok levegőt. Nem tudom honnan jött az ötlet egy ilyen ruhára, de ez volt a szüleimnek egész életük alatt az egyetlen jó döntésük. Ezt a szülinapi ajándékot életem végéig megtartottam, és azzal is szerencsém volt, hogy mivel mostanában volt a szülinapom ki tudtam könyörögni, hogy pár órát pihenhessek a szobámban. És ez az idő pontosan elég volt arra, hogy leszerepeljek. Na de most, hogy megvan a ruha, a helyszín és a tehettség. Indulhatunk!

Az 1. színrelépésem. Azt kérded izgultam-e? Igen, egy kicsit. De én nem az a meghátráló és mindentől betojó típus vagyok. Felkonferáltak. És mivel nem kérdezték a nevem csak annyit mondtak, hogy ,,az újonnan érkezett  versenyző". Tehát, ja! Nem volt túl kellemes, de már mindegy. Felmentem és valami Kínos Gyilkossal kellett megküzdenem (hát ez a név tényleg kínos). A közönség aggódva felhőkőlt, pedig aggodalomra semmi ok. Nem szóltunk egymáshoz, csak némán nekikezdtünk a harcnak... pontosabban, azt hitte nem figyelek és egy óriási kősziklával repített a magasba. Én óvatosan leérkeztem a földre és feléirányítottam egy darabkát a padlóplból. Eltalálta, viszont nem repült ki a ringből hanem megfogta a követ és teljes erőből a földbe nyomta, ezzel remegtetve a helyet. Viszont a rezgés rá is kihatott, én így - a borzvakondoktól tanult szuperbisztos alapállásnak köszönhetően - kihasználtam az alkalmat és sziklák sorozatával bombáztam meg. Ez teljesen feleslegesnek tűnt, mivel már az első doásnál kirepült... Nyertem... NYERTEM!!! Alig hittem el. A közönség újjongva tapsolt. Ott álltam egyedül a ring közepén, nagyon boldog voltam. Nem nagyon tudtam, hogy most mit csináljak, ezért egy hirtelen kapott ötlettel felemeltem az ökölbeszorított  jobbkezemet, ezzel kifejezve örömömet... tudom ez így elég idiótán hangzik, de innentől minden győzelem után ezt csináltam. Elég hülye szokás, de én ilyen vagyok. Aztán megküzdöttem még 2 piskótával de azokra nem érdemes az időnket pazarolni. A műsorvezező, Xin-fu odalépett hozzám és azt mondta: Nagy tapsot a... tényleg, mi is a neved? Én először azt sem tudtam, mit mondjak. Gyorsan ki kellett találnom valam harcosnevet, ugyanis az igazit véletlen sem akartam elárulni. Elmondtam az 1. nevet ami eszembe jutott: Vak Bandita (szerintem egész jó lett). Egy kicsit idiótának éreztem magam, de tettem róla, hogy ez máskor ne forduljon elő. Azaz mindent előre elterveztem. A nap végére picit elfáradtam... na jó eléggé elfáradtam, de az a legjobb az egészben, hogy holnap hajnalban kelek. Hogy miért is? Ja, igen: Mert ennek így kell lennie!

Helló!☺ Remélem, jó lett ez a rész. Most szólni szeretnék, hogy nem lesz mindig naponta rész csak az első alkalmak mindig különlegesek!😉