2 Herceg

Párna csata!

*Rojara szemszöge*

Reggel mikor felkeltem azt hittem szívinfarktust kapok. Tiló szobájában voltam. Meg az álmom se volt semmi! Azt álmodtam hogy Franz bejön a szobámba és homlokon puszil. De mégis mit keresek én itt? Ahogy körbenéztem nem láttam Tilót. Képes lennék még mindig aludni? Felkeltem az ágyból és körbenéztem. Sehol senki.

-Hahó.-Éles fájdalom az arcomon. Igen. Kifejezetten aludtam. De a legjava még ez után jött. Felriadtam és ültem volna fel. De ahelyett hogy fel tudtam volna ülni lefejeltem Franz homlokát.

-B.Bocsi!-Kicsit még kábult voltam, így alig tudtam kimondani a szavakat.

-Semmi baj. Legközelebb nem pofozlak meg hogy feltudjalak ébreszteni.

-Miért akartál felébreszteni?-Megdörzsöltem a szemeim és fogjuk rá hogy már rendesen láttam.

-Mert eleget aludtál. Fél kilenc van! Öltözz fel és gyere reggelizni!-És megint itt hagyott! Köfi! (nem beszólni! Direkt írtam így!) Felhúztam az aznapi ruháim és az ajtó elé álltam. Valahogy nem nagyon akartam kimenni rajta... mi lesz ha megjelenik apa és azt látja hogy én jóízűen eszegetek? Odarohanna hozzám, lekeverne egy pofon és otthagyna avval hogy ki vagyok tagadva. Ebből meg nem kérek köszönöm! Ahogy gondolkodtam, Franz nyitotta ki az ajtót. én meg előtte álltam. Igen. Jól orrba vágott.-Jaj, bocsi!

-Örülj hogyha nem kezd el vérezni...

-Hol voltál eddig?-Remek, megint figyelmen kívül hagyta azt amit mondtam! Köszi! De legalább aggódik értem. Hallom a hangján.

-Itt! Hol máshol lettem volna?!-Kiabáltam rá.

-Miért nem jöttél?

-Mert nem akartam találkozni a faterommal, tudod? Még az hiányzik hogy meglásson itt miközben jól elvagyok ő meg halálra aggódja magát!-Szinte köptem a szavakat. Orromból megindult a vér. Remek, még ez is! A plafon nem akar véletlenül rám szakadni?

-Nyugi. Elment. Szerződést kötött apámmal akivel megígértette hogyha megtalál, azonnal értesíti.

-De szép kis hazugság! Az anyukád azt mondta hogy azért kellek az apádnak hogy megtudja velem fenyegetni az apám.-Elkezdtem könnyezni. Egyrészt mert fájt hogy erre kellek, másodszor meg már az orrom is fájt.

-Sh... semmi baj.-Magához húzott és átölelt. Megpróbáltam ellökni magamtól de nem nagyon sikerült.

-De Franz van baj! Áruld már el kérlek hogy mégis miért vagyok itt!-Hirtelen megindulásból a nyakánál fogva átöleltem. Annyira magamhoz húztam amennyire csak tudtam. A vállába beletemettem az arcom és sírtam. Vérem és könnyeim a pulcsiára értek de az anyag rögtön el is nyelte őket.

-Bárcsak tudnám Rojara... bárcsak...-Nem nagyon hittel el amit mondott.Mégis, egyszerűen nem akartam vele kiabálni. Leheletét éreztem vállamon majd valami keményet is.

-Franz, kérlek... ne...-Szinte suttogtam a mondatot de megértette. Felvett a földről és letett az ágyra,

-A fiókban van zsebkendő. Hozok neked reggelit.-Megint itt hagyott. Kivettem néhány zsepit és betömtem velük az orrom. Őszintén? Soha életemben nem vérzett még az orrom. Azt se tudtam mit kéne csinálnom. Nemsokára Franz tért vissza egy tálcával amin egy bögre és egy tál volt.-Jobb már a vérzés?

-Fogjuk rá.-Kicsit még mérges voltam, bár nem tudom miért.

-Ne haragudj... az előbbiért....-Vettem egy mély levegőt.

-Nem haragszom, csak félek. Tudod. Mindig annyira félek...

-Mitől?-Kicsit értetlenül nézett rám és látszott rajta hogy mindjárt elröhögi magát a látványomtól.