Papír fiú

9.rész

Amint végeztem az utolsó órámmal, a szekrényemhez rohantam és bedobáltam az összes holmimat. A könyveimtől elkezdve, a pulcsimon át, még a telefonomat is bent felejtettem. Olyan gyorsan le akartam tudni a találkozót, amilyen gyorsan csak lehetett. 

Matt már a parkolóban várt rám. Lazán neki dőlt fehér Audiának, miközben a telefonját nyomkodta. Megálltam előtte és addig nem szóltam semmit, míg fel nem nézett. 

- Ha azt az egész "Járassuk le Mattet" dolgot azért csináltad, hogy a közelembe férkőzhess, mondhattad volna előbb is - kérdőn pillantottam rá. - Csendben figyeltél egy védtelen, szuper dögös srácot, akiről még egy regényt is írtál. Most hogy így belegondolok ennek van is értelme..

- Cikk. Nem regény. Mehetünk? 

Csendben telt az út. Egyikünk sem szólt egy szót sem. Ha nem beszél, nem is olyan idegesítő. 

A város legcsendesebb utcájában lakott. A 14-es számú ház azért is volt olyan kelendő nyáron, mert egy nyugalmas helyet ígért a pihenni vágyóknak. Sehol egy gyerek, vagy hangos fiatal, esetleg késő estig dolgozó felnőtt. Az az utca, az időseké volt. A hideg is kirázott a helytől. Az öcsém mellett mindig is a nyüzsgéshez voltam hozzászokva, ez a hely pedig teljesen kívül esett a komfortzónámon. Leparkolt egy rózsaszín ház előtt, és leállította az autót. A zsebébe süllyesztette a kulcsát és várakozóan pillantott rám. Úgy tűnt, hogy az előbbi jó kedve hirtelen szertefoszlott. Egy pillanatra, de mikor ránéztem láttam valamit. Valami gyengeséget, de talán csak az elmém játszadozott velem, mert ugyanolyan hangon szólalt meg, mint bármikor.

- Elindulsz vagy mire vársz? 

Elszállt az összes eddig érzett empátiám - ami még volt - és ingerülten csaptam be magam után az ajtót. Mindenki tökéletesen tudja, hogy szuper vonzó. Még én is. És bármennyire is nem szeretném, valahol érdekel. Kit hagyna hidegen ez a fiú? Átkoztam magam, amiért egyáltalán ilyenekre terelődött a gondolatom.

Lenyomta a kilincset és  belépett a lakásba. Felsóhajtott és elvigyorodott. Ugyanolyan volt, mint az iskolában. Furcsa. Zavarja valami.

- Hol vannak a szüleid? 

- Nem tudom hova rakni az érdeklődésedet. Érdekellek vagy az újságodhoz kell több információ?

- Nem képzelj bele túl sokat egy egyszerű kérdésbe - De szeretnék rólad többet megtudni.

Elterült a nappali kanapéján. Mégis hogy lehet fáradt, ha egész nap nem csinál semmit? 

Megálltam a kanapé mögött, végighúztam ujjaimat a karfáján és felfedező útra indultam a helyiségben. Tudtam, hogy amit csinálok nem teljesen helyes, de nem igazán tudtam magam féken tartani, ráadásul pár lépésnyire még a tulajdonos is itt fekszik mellettem, és ha nem szól, feltételezem engedélyét adja. 

Először a falakon lógó képeket néztem meg. Mindegyiken ő van. Kisbabaként, Mickey egérnek és Vasembernek öltözve, különböző ünnepeken, az iskola padban üldögélve - ahol teljesen fogatlan, a 8.-os ballagásán, a gimnázium első napján. Az egész élete meg van örökítve, de sehol sem találok egy olyat, ahol mással lenne. Mindegyiken egyedül van. Sem a szülei, sem egy barát, sem senki. A TV melletti polcon lévő csillogás magára vonja a figyelmemet. Elé lépek és szemügyre veszem a rengeteg kupát és érmet. Kételkedem, hogy az övé lenne, de aztán meglátom a nevét rajtuk és minden kétségem elszáll. Sakk. 

- Sakkozol? 

- Már nem - Fel sem néz a telefonja mögül. 

- Miért nem? 

- Abbahagynád a kérdezősködést? Elég idegesítő ha valaki folyamatosan a magánéletedbe turkál. Elégedj meg azzal, amit mindenki tud és folytassuk a munkát, azért jöttél, nem? Átküldtem az önkéntesek nevét, vedd fel velük a kapcsolatot, a többit rád bízom. Találtam pár dekorációs ötletet is a neten, azok a laptopomon vannak, a szobámban. Itt hagyhatlak pár másodpercre úgy, hogy nem próbálsz kémkedni utánam? 

Nem kémkedtem - gondoltam, de annyira elszégyelltem magam, hogy megszólalni sem akartam inkább. Igaza van, mégis csak az ő lakása, és még a munkát is meglepően komolyan veszi. Rosszul érzem magam amiért ennyire lenéztem, talán mégis csak adhatnék neki esélyt, mint klubtárs.