Papír fiú

5.rész

Magamra rángattam az egyik fekete farmeremet és egy fekete pólót. Remélem az öltözékem tükrözi a hangulatomat. Még egyszer csekkoltam az üzeneteimet. 

Matthew Seggfej Hicks:  "Ma este buli lesz nálam!"

Dan:  "Mindjárt ott vagyok. Találkozzunk majd a ház előtt"

Felkaptam a kulcsaimat és kiléptem a házból. Az utcát alig pár lámpa gyér fénye világította meg. Kezdhetnének már ezzel valamit. Így nem biztonságos. Fejben felírtam a többi teendőmhöz, amit akkor fogok elvégezni, ha végre elnök lettem. Vagy inkább az elnök jobb keze. Az kevesebb munka és felelősség. 

Megborzongtam az óriási sárga falú palota előtt. Nem viccelek. Egyszerűen nem tudom háznak nevezni. Ez annál sokkal de sokkal nagyobb. 

Elővettem a telefonomat, hogy felhívjam Danielt, de valaki kivette a kezemből. Paul Peters. Matt egyik legjobb barátja, már ovis koruk óta. Nem valami okos, év végén épphogy átbukdácsolt pár tantárgyon. Most Lucy-vel van együtt, aki az újrahasznosítás megszállottja. Emlékszem mennyire kétségbeesetten osztogatta tavaly a szórólapokat a suli előtt. Pár ponttal lejjebb is csúszott a fiúk listáján akkor (Megjegyzés: Megtalálni és széttépni azt a listát. Később visszatérek még rá), most mégis a hierarchia tetejére került. Mennyire szánalmas, hogy egy lány csak úgy kerülhet feljebb, ha együtt van valakivel. 

- Paul. A telefonomat. Most.

- Ezt a vackot akarod? 

Szép lassan belerakta a sörös poharába, majd felém nyújtotta. Legszívesebben pofon vágtam volna, de visszafogtam magam. Mégis milyen példát mutatnék. Kipréseltem magamból egy mosolyt és bemutattam neki. Remek. Egyedül kell végigcsinálnom. Valahogy mindig ilyen helyzetbe kerülök. Mint mikor tavaly osztálykiránduláson bezártak a szobánkba. Kayla, az akkori legjobb barátnőm azt mondta elmegy segítségért, ehelyett Tommyval csőrözött a folyosón. Ki kellett másznom az ablakon. Én persze nem köptem be őket. Most viszont igenis megtenném. Bármit bevallanék. 

A ház belülről talán még tágasabb volt. Balra a nappali, jobbra pedig a konyha. A konyha felé vettem az irányt. Megkönnyebbülten lélegeztem fel, mikor végre sikeresen átverekedtem magam a tömegen. A pulton egy festett rózsaszín hajú lány vonaglott. Nem tudtam eldönteni, hogy táncol vagy valami sokkos állapotba került. A mellette álldogáló fiúk miatt azt hiszem az előbbi. 

A hűtő mellett egy lány üldögélt. Talán Olivianak hívják, elsőéves. Csukott szemmel mozgatta ide-oda a fejét a zene ütemére. Felhúztam a földről és ráterítettem a pulcsimat. 

- Jól vagy? - Bólint. - Tudsz járni? - Újabb bólintás.

Felrángattam magammal az emeletre, és bezártam az egyik szobába pihenni (Miután felhívtam a szüleit és tájékoztattam őket a fellépett krízis helyzetről). Ha ez így folytatódik nem lesz elég egyetlen egy szoba. Hirtelen megálltam, mikor valami ismerős hang ütötte meg a fülemet.

- Nem gondoltam volna, hogy eljössz.

- Őszintén szólva, nem is terveztem. Hol van Susan? - Ennyi embert még én is nehezen azonosítok. Akkor ő mégis honnan tudná kiről beszélek? - Akkora körülbelül, mint én. Valószínűleg magassarkú van rajta, szóval magasabb. Vörös haj, kék szem. 

- A gólyára gondolsz? Elég jól szórakozik, nem hiszem, hogy meg kéne zavarnod.

- Én viszont megszeretném zavarni. 

Matt felém nyújtotta a már félig üres vodkás üveget. Elfintorodtam. Mégis mit képzel, csak úgy elfogadom?

- Ha megiszod ezt, akkor elmondom hol van - Nem bíztam benne. Ezt ő is megérezte. - Ígérem. Megkérdezhetsz bárkit, sosem szegem meg az ígéretemet.

Kikaptam a kezéből és lehúztam a tartalmát. Hányni fogok.. Elvigyorodott. Vigyorog! Teljesen a kezére játszok! Utálom beismerni, de talán nem is annyira hülye, mint amilyennek látszik. Csak talán. Nem hallottam, hogy mit mondott, csak a száját figyeltem. "Pince". Ha hazudik istenemre mondom, a fején töröm szét az összes üres üveget és még rá is hányok. 

Óvatosan lépkedtem a lépcsőn. A pince sokkal kellemesebb helynek tűnt. Hangulatos félhomály uralkodott a helyiségben. Kifejezetten tetszett, hogy a fent üvöltő zene, valami olyannak tűnt, amit akár el is lehet viselni. Középen egy dohányzó asztal, körülötte fotelek. Beletelt pár percbe mire ki tudtam venni Susan és Kate alakját. Susan egy végzős ölében ült és látszólag elég jól érezte magát, míg Kate segélykérő mosollyal tekintgetett az ajtó felé. Mikor észrevett, felpattant, és megölelt.

- Annyira örülök, hogy itt vagy! El kell vinnünk Susant. Nem...önmaga. 

Nem igazán volt kedvem játszani a jó fej klubb elnököt. Zsongott a fejem a piától, és a hangos zenétől. A tömegről nem is beszélve. Úgy járkáltam egész este, hogy attól féltem, valaki pont előttem ájul el alkoholmérgezéstől. Ezek a mai fiatalok hogy bírják? 

Megmarkoltam Susan csuklóját és kirángattam a körből. Nem ismert fel. Kiabálni akart velem, de nem tudta ki vagyok. Mikor eljutott az agyáig, már kint voltunk az udvaron. Kiszakította magát a szorításomból, és hisztérikus hangon elkezdett kiabálni velem. 

- Mit keresel itt? Megint mindent el akarsz rontani? És hogy nézel ki? Nem vagy se az anyám, se a nővérem! Ne érj hozzám! 

Kissé összefüggéstelenül beszélt. A mondatok nem feltétlen kapcsolódtak egymáshoz, de értettem mire akart kilyukadni. Egy feltűnően rövid szoknya volt rajta és tőlem kérdezi, hogy "Hogy nézek ki" ? 

- Mit jelentsen az, hogy megint? 

- Matt. Matt jófej. Ő hívott meg engem és Kate-et is. És jól szórakoztunk, a "csodálatos" társaságod nélkül is. Nem értem miért kell mindenbe beleütnöd az orrodat. Foglalkozz a saját dolgoddal és hagyj minket békén! Most pedig menj szépen haza, mert én biztosan nem megyek veled!