A Tél Sárkánya (Loki f.f. Christmas special)

3.

Teljes sötétség, néma csend, és hétszer felhangzó, ezüstösen csilingelő csengőszó jelezte az év leghosszabb éjszakájának érkezését. Majd a nagymester egyetlen intésére lángba borult a terem közepén felállított, fehér márványkövekkel körülrakott, hatalmas máglya, véget vetve ezzel az egész napos varázslási tilalomnak, és kezdetét vette téli napforduló tiszteletére rendezett ünnepség. Loki és Beran lopva összevigyorogtak a kupáik felett, mikor a máglya közepén elhelyezett fatuskóba is belekapott a láng. Mivel ketten két, különböző utasítást is adtak az érkezésre vonatkozólag, a varázslat, amivel a rönköt a várba küldték, egy kicsit megzavarodott - és a „nagyterem kandallójából", valamint az „udvar közepéből" egy köztes megoldást kreált. Így az ünnepi fadarab egyenesen a nagyterem kellős közepén - és pont az ott felállított ünnepi máglya tetején - landolt. Tökéletesen ott, ahová amúgy is rakni kellett volna. De szerencséjükre azonban épp senki nem tartózkodott odabent, és így nem is vette észre senki, hogy a tuskó nem egészen a sárkányrendi hagyományoknak megfelelő módon érkezett...

- Testvéreim! Barátaim! - fordult körbe a nagymester a máglya előtt állva és üdvözlésre emelte a kezében tartott kupát. - Köszöntsük együtt a fényt, most, az év fordulópontján, amikor a legmélyebb a sötétség. Valamikor régen, a halandók világában ezt az időszakot az emberek így üdvözölték: „Legyenek áldottak az Istenek, akik megforgatják az év kerekét!" Üljük hát meg mi is ebben a szellemben, áldásban és békességben a téli napforduló idejét!

Taps és éljenzés hangzott fel, a nagymester pedig meghajolt az egybegyűltek felé, majd odahagyva az ünnepi máglyát, visszatért az asztal mögé, hogy helyet foglaljon a Sárkány-rend néhány idősebb tagja körében.

Ezúttal nem volt külön főasztal, mint a hercegek érkezésekor rendezett lakomán. Az összes asztalt egyetlen, hatalmas körben állították fel a nagyterem falai mentén, jelképezve ezzel az év körforgását, az egyenlőséget, az összetartozást - és az örökkévalóságot is, mert igazából azt ünnepelték. Az örökkévaló fényt, amely mindig újjáéled, és mindig visszatér, bármekkora is legyen körülötte a sötét... Senki sem különült el a többiektől, a hercegek sem, akik most ugyanúgy a többi tanonc között ültek, mintha ők is a Rend felesküdött tagjai lennének. Csupán az öltözékük ütött el némileg tőlük, bár a tanítványok a nap folyamán többször is cukkolták őket azzal, hogy illendő lenne nekik is egyenruhát ölteni erre a kivételes, ünnepi alkalomra.
- Na, azt most felejtsétek el! - közölte velük Thor nevetve, mikor először felvetették neki az ötletet, és ezzel a kérdés ennyiben is maradt, hiszen nem volt olyan fontos a dolog, hogy komolyan vitatkozzanak miatta. De mindenesetre, vissza-visszatérő tréfa lett belőle, és nem csak arra a napra, hanem szinte az ünneplés egész idejére.

A tanoncok egyébként igazán kitettek magukért, mind a dekoráció, mind a lakoma alkalmából bemutatott műsoruk tekintetében. Valóságos erdei csodaországot varázsoltak a nagyterembe behordott örökzöldekkel, és valamilyen ügyes kis trükkel azt is elérték, hogy gyémántporként sziporkázó, kristályos zúzmara lepje be az oszlopokat és körben a falakat, amely még az odabenti, időnként valósággal fullasztóvá váló meleg ellenére sem olvadt el. Már ezzel is varázslatos hangulatot sikerült alkotniuk, de igazából a produkciójuk volt az, ami feltette a koronát az ünnepre. A megszokott, fekete egyenruhájukat ezüstszínűre cserélték, - nem csak ők, a Rend minden tagja is egyébként - az a mód pedig, ahogyan Samerah énekét kísérték, lekörözte volna talán még a szférák zenéjét is. A lány egy különösen kedves, és ünnepélyesen szép, saját szerzeményét adta elő Ashera és Leanah kórusának segítségével, ami azért is különleges volt, mert most, a lakoma előtti délutánon, mondhatni az utolsó pillanatban írta meg. A fiúk pedig nem csak egyszerűen zenével kísérték őket. Varázslatot is bevetettek, és az egész napos tilalom után bele is adtak mindent, hogy egy csodálatos, mesebeli hangulatot idéző előadással ajándékozzák meg az ünnepre az egész Rendet. Mélykék, csillagokkal pöttyözött téli égboltot bűvöltek a nagyterem mennyezetére, és a tűz helyett most a körülöttük lévő levegőre vetítették ki a fejükben lévő illúzió képét - azt a hatást érve el így, mintha a lakomán résztvevők egy szikrázóan fehér, puha porhóval borított erdőben ülnének épp. Gyönyörű volt, varázslatos, és hihetetlenül élethű. De Lokit most is, ahogy nem is olyan régen egy erdei tábortűz idején is, a látottaknál sokkal jobban elbűvölte Samerah hangjának csengése. Hiába volt a varázslat olyan elképesztően lenyűgöző körülötte...