Szeretni akarlak 18+ (Befejezett)

10. fejezet

Miután Eve elment fogtam azt a nagy terítőt, amivel eddig letakartam a tükör keretét, újból ráborítottam és visszatoltam a sarokba. Végre elkészültem vele és szerintem Nagypapi igazán büszke lenne rám, ha látná, hogy mit alkottam, de az örömömet beárnyékolta a veszteség miatti bánat.

Olyan volt Eve hátát nézni, ahogy elhagyta a házat, mintha egy közös történetnek fordított volna hátat és én hagytam elmenni, már megint. Pedig nem akartam, hogy ezt tegye és meg akartam akadályozni, de ahogy rám nézett, azután, hogy felébredtünk tudtam, hogy mindennek vége. Talán Tom vagy talán Damien volt a háttérben, vagy talán valami egészen más dolog, sosem tudom már meg.

Lehajtott fejjel csuktam be a műhely ajtaját, felbaktattam a szobámba, ahol még mindig érezni lehetett Eve édes illatát. Üres volt minden. Fogtam a futó holmimat és átöltöztem. Lerobogtam a földszintre és az ajtót magam mögött becsapva kezdtem futni. Be sem melegítettem csak mentem, amerre csak a szemem ellátott, amerre az ösztöneim sodortak. Sokáig futottam, hol át a tömegen, a zsúfolt utcákon, hol pedig átszeltem egy parkot, ahol a jó idő ellenére alig lézengtek páran. A hajamból éreztem, ahogy lecsorog az első izzadtságcsepp, majd a következő és az azt követő. A levegőm kezdett elfogyni, a légzésem egyre kuszábbá vált. Meg kellett állnom.

Hátamat egy hatalmas fa tövének vetettem és nagyokat szippantottam a tiszta levegőből. Szememet lecsukva próbáltam meg rendezni a légzésemet, de ez sem segített, mert ahogy lehunytam a szemhéjamat Eve arcát és gyönyörű bőrét láttam magam előtt. A száját, ahogy finoman elnyílik, amikor egyre közeledik ahhoz a ponthoz, ahogy a mellbimbói megkeményednek a vágytól. A nadrágom egyre szorosabbá vált és én küzdöttem az érzések ellen, amiket ez a nő váltott ki belőlem.

Akkora barom voltam, hogy bevallottam neki, hogy már régóta figyelem, de őszinte akartam lenni hozzá. Nemcsak ezt akartam megosztani vele, hanem ennél sokkal többet is. Ha kell, könyörögtem is volna neki, hogy költözzön vissza ide, az én házamba Lilyvel. Hiányzott a szöszi kis maszatka. Olyan mintha még a kutyám is azért tüntetne, hogy jöjjenek haza, hisz Brutus is szinte minden nap az ő kertjükben lebzselt. Fura is, hogy nem vette észre, hogy Eve itt járt. Vakartam meg a fejemet, ahogy ez eszembe jutott.

A parkban, ahova keveredtem megpillantottam egy kis árust, vettem egy fél literes vizet, amit apránként elkortyolgattam a kijárat felé kocogva, majd az üres üveget a kukába hajítva újból futásnak eredtem, csak ezúttal visszafelé.

Mikor újból a Miller Street járdáját koptattam elhaladtam a házam előtt, de nem álltam meg, egyenesen a mellettünk lévő kőberakásos kis ház felé vettem az irányt. Fényt láttam odabent és a szívem egy hatalmasat dobbant a gondolattól, hogy talán Eve tért vissza. Legbelül sejtettem és tudtam, hogy erről szó sincsen, de a lábaim maguktól vittek előre, kezem magától tenyerelt a csengőre.

- Ki az? - Kérdezte engem furán méregetve egy nő. Megismertem, ő volt az ingatlanos. Vöröses barna haját egy magas kontyba tornyozta a feje búbjára, szeplői szinte ellepték az arcát. Benne volt már a korban és az utóbbi időkben amennyi bosszúságot okoztam neki a ház körül, nem csodálom, hogy a szarkalábak szép vastagon ültek a szeme sarkában.

- Elnézést, azt hittem, hogy a tulajdonos van itt. - Szabadkoztam és már hátráltam volna, amikor egy ismerős hang mordult fel mögüle.

- Maga az a szomszédból? - Dörrent rám Tom. Igaz nem láttam egy ideje, de olyan, mintha éveket öregedett volna. Sűrű borostát növesztett, amelyet fehér foltok tarkítottak, pedig nem tűnt olyan idősnek. Aztán a háttérben meghallottam a kutyám hangos ugatását. - Magáé ez a dög? - Kérdezte ezután Tom undorodó képpel nézve Brutusra, akit egy pórázon tartott maga mellett. Brutus erősen ráncigálta a férfit, aki visszatartotta minden egyes alkalommal, amikor felém lendült. - Szóval igen a válasz. Megtudhatnám mégis mit keres a kertemben a kutyája?