Szeretni akarlak 18+ (Befejezett)

12. fejezet

Sietve kaptam ki a két ülés közül a kis táskámat, amibe sebtében pakoltam be a holmimat. Lehet, hogy elment az eszem, de itt volt az ideje végre a szívemre hallgatnom.

Mikor Debbietől megjöttek az első üzenetek még elég szkeptikusan álltam a dologhoz. Aztán elkezdett győzködni arról, hogy Eve szeret, csak fél megmondani a lánya miatt, felébredt bennem a remény, miközben végig ott motoszkált bennem a gondolat, hogy akkor aznap, amikor végre együtt voltunk miért nem vallotta be az érzéseit és miért mondott le kettőnkről olyan könnyen?

Úgy döntöttem, hogy ezúttal felteszek mindent egy lapra és adok egy utolsó esélyt ennek a kapcsolatnak, ami még talán el sem kezdődött. Tudom, hogy ha hagyom az egészet és nem mondom el neki az érzéseimet, akkor örök életemre bánni fogom.

- Üdvözlöm, Mr. Mason vagyok. - Léptem oda a nevemmel megírt táblát tartogató szőkésvörös, tüsi hajú férfihez.

Debbie szerint Eve nem tud kijönni elém a reptérre, mert késő estig dolgozik, de este nyolcra foglalt nekünk asztalt egy étterembe. Átküldte a pontos címet is és Debbie még arra is odafigyelt, hogy az én nevemre kérje a foglalást. Tényleg nagyon szeretheti Eve-et, ha mindezt képes volt összehozni csak azért, mert hisz kettőnkben, ahogy Jesse is. Igaz is, neki nem volt időm elmondani, hogy eljöttem hazulról, így csak a hűtőn hagyott cetliből fog csak rájönni. Nem hiszem, hogy különösen aggódik majd értem, most legalább előveheti a viking sapkáját. A gondolatra ezúttal tényleg egy jót nevettem magamban, mert Debbie és ő, szóval ők tényleg jók voltak együtt és mindent megtettem volna értük.

- Geri vagyok, erre jöjjön. - Mutatott maga elé a férfi és elindultunk a parkolóba. Egy fekete lesötétített autó várt ránk.

- Köszönöm. - Motyogtam a hátának, mert nem fáradozott azzal, hogy mellettem lépkedjen. Kemény, határozott léptekkel haladt előttem, majd az autóhoz lépett és kinyitotta az ajtaját nekem.

Tudtam, hogy Eve családja meglehetősen gazdag, de azért ilyen fogadtatásra nem számítottam. Egy pillanatra megcsillant bennem a remény sugara, hogy tényleg vár rám, csak nem tud elszabadulni időben. Beültem a kényelmes hátsó ülésre, Geri pedig előre, a sofőr mellé. Az autó motorja kellemesen búgott ahogy haladtunk. Sosem jártam még ezen a vidéken, így kihasználtam a meglehetősen hosszú utat és a tájat figyeltem. Az elöl ülő alakok egy szót sem szóltak, míg egy mobil csörgése meg nem szakította a csendet. Geri fogadta a hívást.

- Igen, minden a lehető legnagyobb rendben. Kényelmesen utazik uram? - Kérdezte tőlem hátra fordulva.

- Igen, köszönöm. - Feleltem és újra az ablak felé fordultam. Miután letette a telefont némán ült tovább, de engem egyre furdalt a kérdés, hogy mégis merre megyünk? - Elnézést, hova is megyünk?

- Ms. Linder egyik rezidenciájába, uram. - Mondta határozottan, mint amilyen a járása is volt.

Nem is tudtam, hogy Eve-nek több háza is van, tűnődtem magamban és újból azon gondolkodtam, hogy mennyi mindent nem tudunk egymásról. Lehet, hogy hiba volt idejönnöm. Nyeltem nagyot és újból hatalmába kezdett keríteni a kétség. Sosem leszünk egy szinten ő és én, sosem leszek elég neki, ahogy Steve sem érezte elég jónak magát a feleségéhez. Kezemmel szórakozottan pöcköltem a táskám oldalát, majd egy nagyot sóhajtottam és ökölbe szorítottam tétlenkedő kezeimet. Most vagy soha Ryan, mondtam magamnak és újból elszántan álltam ehhez az utazáshoz.

- Megérkeztünk, Mr. Mason. - Szólalt meg a szőkésvörös férfi és kinyitotta nekem az ajtót. Betereltek egy feltűnően szép, világossárgás színű házba. Nem illet Eve-hez, ez volt az első érzésem, de nem volt időm ezzel foglalkozni. - Helyezze magát kényelembe. - Mutatott körbe Geri a makulátlanul tiszta nappaliban, majd elkísért egy alsó szobába. - Ez itt az egyik vendégszoba. Remélem megfelel önnek.