seduce, if you can | csábíts, ha tudsz [richard camacho fanfiction]

5. \\ a találkozó

A téli szünet utáni visszarázódás az egyetemi életbe felért a pokollal. Hajnali koránkelés és kései lefekvés a tanulás miatt, zárthelyi dolgozatok s órákig tartó konzultációk váltogatták egymást. Ha ez nem lett volna elég, néhány szülő jelezte, hogy szeretné igényt tartani arra, hogy vigyázzak a gyerekeire, de képtelen voltam egyet is vállalni. Félreértés ne essék, a pénzre mindig nagy szükség van és a szeretetem a gyerkőcök iránt mit sem tompult... Azonban a világért sem szerettem volna elriasztani a srácokat a kialvatlanságból származó mogorva viselkedésemmel, rosszabb esetben a kiabálásommal. A nashville-i problémáimra igyekeztem keveset gondolni.

Kezemben a még gőzölgő kávéval, fenekemet riszálva a konyhapulton helyet kapott rádióból üvöltő dalra siettem ajtót nyitni. A hét eleje óta ismét átjáróházzá vált a lakásom, de véletlenül sem rossz értelemben. A rám bízott gyerekek úgy rohamoztak meg, mintha valami mentsvár lennék... A szüleik számára biztosan. 

Az ajtóban egy velem egykorú, hosszú, barna hajú és szemű lány állt. Nem tudom, mennyire szokás egy nőnek a saját nemét csodálni, de kétségkívül gyönyörű csajszi volt. Kissé elszégyelltem magam a külsőm miatt; míg vendégem csinosan és elegánsan festett, én melegítőben és Nick egyik elkobzott, Backstreet Boys-s pólójában feszítettem, amit néhol lyukak tarkítottak. A madárfészeknek nyugodtan beillő hajkoronámról ne is beszéljük.

- Marina... Ugye? - mosolyodott el bizonytalanul. Ó, már emlékszem! A napokban beszéltem meg egy találkozót egy fiatal anyukával, aki az ismerősei rólam alkotott, pozitív véleményeit hallva hívott fel s kért meg, hogy néha vigyázzak majd a kislányára. Nagyot bólintottam. - Személyesen. Örülök, hogy sikeresen idetaláltál. Gyere beljebb, Yocelyn!

- Köszönöm - lépett be a lakásba, aztán követett a nappaliba. Bögrémet a dohányzóasztalra letéve ültem le mellé a kanapéra. Miután körbenézett, elismerően rám mosolygott. - Nagyon tetszik a lakásod. Letisztult, stílusos és kifogástalan. Egyáltalán nem zavaró, hogy ilyen kicsi.

- Eleinte az volt, de ahogy teltek a hónapok, hozzászoktam - megleptek a szavai. A nagyszüleim állandóan megjegyezték, hogy nagyobbat és szebbet is bérelhetnék, az utolsó centig fizetnék. Természetesen nem mentem bele, és maradtam ennél a kis kuckónál. Fejemet alig észrevehetően megrázva álltam fel a helyemről. - Hozhatok valamit inni esetleg?

- Egy pohár vizet elfogadok, köszi - bújt ki a bőrdzsekijéből, én pedig egy biccentést követően a konyhába siettem.

Általában a megbeszélések alig tartották fél óránál tovább, Yocelyn-l viszont teljesen elvesztve az időérzékünket merültünk bele a csevegésbe. Nem tudtam nem fülig érő mosollyal hallgatni, olyan imádattal és szeretettel mesélt a kislányáról. Az arcom már fájt a sok mosolygástól, ahogy az anyuka telefonján lapozgattam az Aaliyah-ról készült képeket.

- A zene és a tánc a vérében van. Amolyan családi vonás - mutatott egy videót, ahol a lányka az apai nagyapjával táncol. Yocelyn szeme azonnal elkerekedett, amikor az órára pillantott. Bocsánatkérően rejtette a készüléket a farmere zsebébe. - Ne haragudj, hogy ilyen sokáig feltartottalak.

- Miért haragudnék? Legalább megismerhettem picit Aaliyah-t - mondtam, de a kis hercegnő anyja hajthatatlan volt. - Biztosan tanulnod kell, és különben sem szeretném, ha a barátod pikkelne rám, amiért nem töltheti veled az idejét.

Akaratlanul is felnevettem, mire felvonta szépen ívelt szemöldökét. Való igaz, Nick és Issac megígérte, hogy beugranak vacsorára, aztán elmegyünk moziba, de semmi több.

- Nincs barátom - adtam gyorsan választ a viselkedésemre, Yocelyn pedig úgy nézett rám, mintha nem emberi nyelven szólaltam volna meg. Meglepettség és érthetetlenség tükröződött az arcán. - Csak viccelsz... Ugye?!

Megráztam a fejem. Klisének tűnhet, de az időbeosztásom egyszerűen nem engedi a párkapcsolatot. Az óráim és a tanulás után annak örülök a legjobban, ha van egy kis „me time", azaz én idő. Azonban, nemcsak ez az egyetlen, ami akadályt állít közém és egy fiú közé.

Nem egy srácot ismerek, aki nem kifejezetten rajong a gyerekekért, szóval ha mondjuk engem kedvel, de a munkám nem, akkor teljes kudarcra van ítélve minden.

Miután megbeszéltük a fiatal anyukával, holnap mikor hozza Aaliyah-t, elköszöntünk egymástól és nyomban nekiláttam a vacsora elkészítésének. Nicholas elkotyogta, hogy Isaac odavan az olasz konyháért, ezért a választásom a lasagne-ra esett. Előző este megcsináltam a tésztát; ritkán vásároltam készen ilyen jellegű ételekhez, jobb szerettem én gyúrni és nyújtani. 

Amíg főtt a ragu, lerogytam az egyik bárszékre s felnéztem a közösségi platformokra. A szünetben több képet is közzétettem, melyekhez Christopher nem hagyta ki, hogy ne írjon néhány aranyos gondolatot, vagy kedvelje is a fotókat. Mosolyogva olvasgattam a megjegyzéseket, amikor megjelent a követést jelző ikon.

aaliyahsofiacamacho és yocelynalexander követni kezdett. | 6 perce

Amint én is hasonlóan tettem, előkészítettem a sütésre a darált húsos tésztaételt és megterítettem az alig négyszemélyes asztalon. Egy villámgyors zuhanyozást lebonyolítva belebújtam egy bézsszínű body-ba, amihez egy fehér farmert s balerinacipőt választottam. Hajamat kivasaltam és a rövidebb tincseket oldalra tűztem, majd permeteztem magamra egy leheletnyi parfümöt és elégedetten végigmértem a külsőm. Határozottan jobb, mint ahogy Yocelyn-t fogadtam.

- Kinek rittyentetted ki így magad, baba? - dőlt az ajtófélfának Nick, mire ijedtemben eldobtam a kezemben lévő fésűt. Számat összepréselve fordultam legjobb barátom felé. - A frászt hozod rám, Nicholas! Amúgy, senkinek sem... Vagyis, nem tudok róla, hogy bárkinek is kellett volna, hogy kiöltözzek.

- Ez most fájt - kapott a szívéhez egy drámai arckifejezéssel karöltve, belőlem pedig azonnal kitört a nevetés. Szem forgatva öleltem magamhoz a fiút. - Na, jó. Neked... Nektek. Így már rendben vagyunk?

- Talán - csókolt a hajamba, aztán eltolt magától és megpörgetett. Arcom cirógatva húzta féloldalas mosolyra ajkait. - Tisztában vagy vele, hogy ha nem lennék meleg, most rád vetném magam?

Hümmögve bólogattam és próbáltam nem nevetni. Miután üdvözöltem Isaac-t, tálaltam a lasagne-t s egy jó hangulatú beszélgetés közepette elpusztítottuk csaknem az egész tepsivel. Egyáltalán nem ért váratlanul. Akárhányszor összeültünk kajálni, mindig ez történt. Úgy tűnik, konyítok valamit a gasztronómiához...

Már nem sokat kell várni a rózsaszín hercegre... 😁