seduce, if you can | csábíts, ha tudsz [richard camacho fanfiction]

8. \\ nem randi...!?

(Ki csapatna egy karikát a dominikai fiatalemberrel? 😏🚘)

Nem olyan régóta éltem a Bűn városában, ezért kíváncsian forgattam a fejem, amerre csak elhaladtunk a méregdrága sportautóval. Jóformán a campust és annak környékét jártam be eléggé ahhoz, hogy ne hívjak segítséget a hazajutáshoz. Velem ellentétben Nick a nyarai nagy részét itt töltötte a szüleivel, később néhány haverjával. Utólag már bánom, hogy nem tartottam sosem velük.

Párszor elkaptam a dominikait, ahogy rajtam pihenteti szemeit s nem az útra koncentrál, mégsem szóltam egy szót sem. Nem akartam felesleges vitába szállni a fiúval, mert tisztában voltam vele, hogy nincs esélyem ellene. Elég volt csak visszagondolnom a parton történtekre, és máris elment a kedvem a szócsatától.

- Remélem, hamar fel tudlak vidítani... Az arcod olyan, mintha citromba haraptál volna - jegyezte meg mindenféle finomkodás nélkül Richard, miközben leparkolt, nem messze a Miami Beach Boardwalk-tól. Elhúztam a számat. Hurrá, még savanyú is vagyok. Szebb és jobb bókot nem is kaphattam volna. - Sajnálom, hogy nem repesek túlságosan az örömtől, amiért veled lehetek. Ígérem, többet nem fordul elő.

- Miért vagy ilyen szarkasztikus és lekezelő? Miért nem engeded, hogy megismerjelek? - engedte fel egy gombnyomással a kocsi tetejét, majd a két ülést elválasztó, bőr tartóra könyökölt. Csakúgy, mint első találkozásunkkor, mogyoróbarna íriszeivel most megpróbálta elérni, hogy ne figyeljek másra. Másodjára bukta el a szemkontaktust; csalódott sóhajtásától egy cseppet sem éreztem jobban magam. Sőt. - Valami nyomaszt téged... Amíg ki nem derítenem, micsoda, addig nem foglak békén hagyni. Igazából, utána sem, de...

- Minden lánnyal ezt csinálod, hah? Ki akarod a sajtot beszélni a szájukból? - nyíltan nem vallottam színt magamnak sem, de tetszik, hogy Rich ennyire érdeklődik utánam. Az már más kérdés, hogy én is készen állok-e ilyesmire. Magabiztos mosolya s hatalmas bólintása láttán a gyomrom borsó nagyságúra zsugorodott. Szem forgatva mégis elmosolyodtam, mire az énekes a levegőbe bokszolt. - Ezt szeretném látni!

A sétányon biciklizve, később sétálva kezdtem valamelyest feloldódni. Noha eleinte nem fűlt a fogam válaszolni a Kérdezz-felelek játékán belül, végül beadtam a derekam, gondosan megfontolva, mit mondok. Nem akartam azonnal beleugrani az ismeretlenbe.

Kirándulásunk a Jungle Islandban folytatódott, ami a város híres interaktív zoológiai parkja. Richard nem először van itt, így jól ismerte a turistalátványosságot. Az eleinte csak papagájokra szakosodott parkban ma már olyan állatok is megtalálhatóak, mint például a flamingók, pingvinek, gyűrűs farkú makik és más, vadonban élő társuk. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, aki életében először jár állatkertben.

- Ne lepődj meg, ha egy papagáj a válladra száll le! Ezeknek a szépségeknek olyan helyet próbálnak biztosítani, ami kevésbé szabályozott az ember által, ezért a parkon belül szabadon repülhetnek - avatott be, majd nem sokkal később át is élhettem a hallottakat. Egy gyönyörű, kékes tollazatú madár találta alkalmasnak a vállam a pihenésre. Rich kapott az alkalmon; telefonom elkobozva készített néhány fotót rólam és a papagájról, aztán pötyögött valamit s féloldalas mosolyra húzva ajkait visszacsúsztatta zsebembe a készüléket. Olyan közel állt hozzám, hogy forró lehelete csiklandozta arcom. - Képek nélkül hihetetlen, hogy randiztunk.

- Hátrább az agarakkal, cowboy! - tört ki belőlem a texasi énem egy darabja, amit nagyon ritkán használtam mostanában. Leginkább akkor pattant el az a bizonyos húr, ha átléptek nálam egy határt... Ami, most következett be. - Nincs itt semmiféle randi! Azért vagyok itt, mert nem hagytál más választást. 

- Nem kényszerítettelek arra, hogy velem gyere... Csak nem esett volna jól, ha visszautasítasz - mormolta alsó ajkamra, ám mielőtt meggondolatlan dolgot tett volna, hátrébb lépett kicsit és úgy mustrált tovább. Megforgattam a szemem. - Mindjárt gondoltam.

- Makacs egy vadmacska vagy te, Marina - sóhajtott fel hitetlenkedve, de mosolya töretlen volt. Mielőtt megszólalhatta volna, folytatta gondolatmenetét. - Ez nagyon tetszik. Tetszik, hogy küzdeni kell érted és nem adod könnyen magad.

Szavai egyáltalán nem leptek meg. Viselkedéséből és gesztusaiból elég hamar leszűrhető volt, hogy nem az a gyorsan meghátráló típus. És még makacs is. Te jó ég, kivel sodort össze a sors...!?

A dzsungeltúrát a majom- és pingvinházban zártuk, nem randinkat pedig a Lincoln Road-n folytattuk. Egy-két dolgot leszámítva ez az amerikai Champs-Élysées. Megannyi bolt, kávézó, étterem és művészeti galéria várja a kikapcsolódni vágyókat. 

- Meghívhatlak vacsorázni? - álltunk meg a Havana 1957 névre keresztelt, kubai restaurant előtt. Elsőre el akartam utasítani, de végül rábólintottam. Miután helyet foglaltunk az egyik asztalnál, egy emberként néztünk körbe. Sosem voltam még Kubában, de a helynek anélkül is sikerült átadnia a latin-amerikai ország hangulatát. A hangfalakból szóló salsa zene miatt lábaim megállás nélkül mozogtak; csak reménykedtem, hogy Richard nem veszi észre és egy hirtelen ötlettől vezérelve nem invitál táncra. Gondolataimból a fiú rekedtes hangja zökkentett ki. - Választhatok neked valami finomat?

- Kettőnk közül te vagy jártasabb a latin konyhában - mosolyogtam, az énekes pedig összecsukva az étlapot adta le a rendeléseket. Néhány perc múlva a pincér megjelent az italainkkal, ami egy-egy alkoholmentes Mojito volt. Általában meg szoktam hagyni az ételhez, ám annyira finom volt, hogy majdnem megittam csaknem az egész pohár tartalmát. Elszégyellve magam dőltem hátra a székben. - Nem rajongok túlságosan a mentás dolgokért, de ez rendesen el lett találva. 

Utólag bánom, hogy a Mojitot magasztaltam az egekig. A Ropa Vieja egy tollvonással lesöpörte a képzeletbeli trónról. Először nem keltett bennem vágyat arra, hogy megegyem, mert kinézetre eléggé furcsának és gusztustalannak bizonyult. Ahogy megkóstoltam, új kedvenc étel íródott fel a listámra. Alig tudtam abbahagyni az evést, amit az apuka természetesen elégedetten, csillogó szemekkel figyelt.

Késő estébe nyúló, végül annyira nem is elviselhetetlen kis kalandozásunkat Miami Little Havana névre keresztelt negyedében zártuk. Rich-nek sikerült rávennie, hogy nézzünk be az egyik bárba, ahol bachata és reggaeton hangzású zenék váltották egymást. Amitől az étteremben kicsit tartottam, az itt, a szivartól s füstgéptől ködös klubban valósággá vált.

- Nem ácsorogni és csacsogni jöttünk, baby! - fordított háttal magának, majd egyik karját a csípőm köré fonta. Ujjai a hasamon terültek szét, fejét pedig a nyakamba fúrta. Szem forgatva mozogni kezdtem, ami halk nyögést csikart ki a fiúból. Kezemet esetlenül a tarkójára simítottam, mire egy puszit lehelt a bőrömre. - Egy aprócska repedés a gondosan felépített faladon, Mar... És, ez még csak a kezdet!