Runemaster

Ötödik rúna

- Bocsánat miattuk! Már nincs fenn a védelem a területem határán és ők elég kíváncsi teremtmények. - Mondom végül, ahogy leteszem a pultra a kosarat és elkezdem mosni a gyümölcsöket és meghámozni, meg felvágni őket.

- Igazán semmi baj. Megtiszteltetés volt megismerni egy kertont és kifejezetten jó társaság volt. Igazad volt, tényleg nem gonoszak. - Kuncogja végül, majd csak azt veszem észre, hogy mellém lép és felém nyújtja Rait. Én visszaveszem a gyűrűm és felveszem. - Segíthetek? - Kérdezi, én egy pillanatra megállok.

- Igen. - Válaszolom egy kis szünet után, majd hagyom, hogy feldarabolja a gyümölcsöket, amiket neki adok, végül tányérra tesszük őket és leülünk a pulthoz, hogy neki kezdjünk a reggelinek. - Miről beszélgettetek Noctissal? Csak azt hallottam, hogy valamit motyogott. - Lódítom egy kicsit, nem akarom, hogy azt higgye, hogy kémkedek utána.

- Oh, csak mesélt a mágiáról, az otthonukról, meg megkérdezte mi járatban vagyok erre. - Vonja meg a vállát.

- Hát ezt én is szeretném tudni. - Mosolygok rá ártatlanul, mire ő lehunyja a szemeit, majd fúj egy nagyot.

- Portelorból jöttem. - Az ország nevére kitágulnak a szemeim. - A királyunk nem sokkal az előtt halt meg, hogy eljöttem. Az egyetlen utódját még régen elrabolták. Megesküdtem magamnak, hogy megtalálom őt és ha lehet visszaviszem. Ezért indultam el, de eddig nem sok sikerrel jártam, sehol se tudnak róla semmit. - Neveti szomorúan, de ekkor észre veszi a meglepett tekintetem. - Valami baj van Rúnamester? - Most én hunyom le a szemem, majd felállok és elveszem előle az üres tányért. Lassan fordulok el, miközben válaszolok.

- Ha Portelor örökösét akarod visszavinni, akkor meg is fordulhatsz Avick. Portelor örököse nem fog visszamenni! - Fordítok neki teljesen hátat és beleteszem a mosogatóba a tányérokat.

- Honnan tudod? Ha megtalálom, akkor talán el tudom neki magyarázni, hogy szükség van rá és meg tudom győzni, hogy jöjjön velem. Én... - Rámarkolok a mosogató szélére és összeszorítom a szemem, mielőtt beleszólnék a beszédébe.

- Honnan fogod tudni, hogy megtaláltad őt, Avick? - Kérdezem sokkal halkabban, mint kellene.

- Csak a nevét kell hallanom, tudom hogy hívják. - Hallom a boldogságot a hangjában. Nagyot nyelek, ahogy biccentek. - Valami baj van, Rúnamester? - Szembe fordulok vele.

- Azt kérdezted, honnan tudom, hogy nem fog visszamenni? - Kérdésemre biccent egyet, de látom szemében az aggodalmat. - Tudom, hogy nem fog visszamenni, miért is menne vissza egy olyan helyre, ahonnan elzavarták, ahol nem tudják elfogadni, hogy ő más, ahol azt ami a lénye lényege üldözik? Te is tudod, hogy milyenek a fekete mágiával szemben. Te is tudod, Avick! Neked is el kellett nyomni! - Lépek hozzá közelebb.

- Honnan tudsz ennyit Portelorról és honnan tudod, hogy mi foroghat az örökös fejében? - Áll fel ő is, számonkérést látok a szemében. Feltenyerel a pultra, szinte érzem, ahogy kiszökik belőle a fekete mágiája. - Honnan veszed, hogy elzavarták? - Én is odalépek a pulthoz és rátenyerelek és felé hajolok.

- Te honnan veszed, hogy nem zavarták el? - Kérdezem jeges hangon, én is kiengedve a mágiám egy részét. Ő viszont ahelyett, hogy meghátrálna még közelebb hajol hozzám a mágiája megint kirobban belőle.

- A király azt mondta, hogy elrabolták! Nem hazu...

- Hazudott! - Mondom nemes egyszerűséggel. - Nem bírta elviselni, hogy a fia nem olyan, mint amilyennek hitte! Hogy az ő édes kicsi fia, akit tökéletesnek nevelt, akit a trónra szánt, akit elígért férjként Amarythoz, az fekete mágiát használ! - Nézek szigorúan a fiú szemébe, aki meglepetten pislog rám.

- Ezt honnan tudod? - Érzem a mágiáján a meglepettséget és mintha félelmet is éreznék, amit nem nagyon tudok hova tenni. - Rúnamester... - Kezd bele, de megáll, az arcát figyelem, látom, ahogy végignyal az ajkain, hogy megnedvesítse őket, viszont a mozdulat az én józan eszemet teljesen elveszi. - Mi az igazi neved? - Kérdezi, olyan halkan, hogy ha nem figyeltem volna az ajkait nem hallottam volna mit mond. Megint a szemébe nézek, ahogy lassan közelebb hajolok hozzá, arca lassan egyre vörösebb lesz, de nem mozdul. Érzem, hogy a mágiáink összefonódnak, egyre közelebb húzva minket egymáshoz. Ajkaim milliméterekre állnak meg az övéitől.

- Kastian! - Suttogom, majd lehunyom a szemem és hozzányomom az ajkaim az ő ajkaihoz. Nem ellenkezik, sőt azonnal érzem, hogy visszacsókol. Már éppen úgy döntenék, hogy mélyítek a csókon, mikor elhúzódik tőlem.

- Te...te...te vagy a...a herceg... - Látom a szemében az aggodalmat, mintha nem akarná, hogy igaz legyen. Én elfordítom a fejemet és ellököm magam a pulttól, majd megkerülöm és a fiú elé állok.

- Igen, én vagyok Portelor hercege és sajnálom, de feleslegesen keltél útra. Nem keltek benned ostoba reményeket Avick. Nem fogok visszamenni Portelorba! Ez az én otthonom, én ide tartozom! - Lehunyom a szemem, a mágiája még mindig simogat. Lassan felemelem a kezem és megfogom az arcát. - Higgy nekem, amikor azt mondom, hogy bárhová elmennék veled, akkor igazat mondok, de... Megesküdtem magamnak, hogy soha többé nem megyek vissza Portelorba! - Szemeiben megértést látok, ahogy elveszem a kezem arcától.

- Értem. Rúnam...

- Kastian. - Szakítom félbe, egy halvány mosollyal, pár pillanatig pislog rám, majd ő is elmosolyodik.

- Kastian. - Biccent egyet. - Ha te nem jössz vissza Portelorba, akkor esetleg lehetne, hogy én itt maradjak veled? - Fordítja el a tekintetét. - Szeretném megtanulni kezelni a rúnákat, meg irányítani a mágiámat és... - Látom, ahogy elvörösödik az arca. - Én azt hiszem, hogy nekem te...

- Azon gondolkodsz, amit Noctis mondott, igaz? - Kérdezem most már kedvesen mosolyogva, ő nagyot nyel és biccent egyet. - Ne is foglalkozz vele. A szerelem nem olyan egyszerű, mint ahogy ők beállítják. Lehet, hogy a mágiánk így reagál egymásra, de ez még nem jelenti azt, hogy te szeretsz engem. Lehet, hogy nem gyűlölöd a személyt, aki előtted áll, de például nem ismered azokat az éneimet, amiket a rúnáim hoznak ki belőlem. - Lehunyom a szememet.

- Meg különben is te magad is mondtad, gyilkos vagyok. Képes lennél szeretni azt az énemet, amelyiknek a szeme se rebben, ha valakinek elvágja a torkát? - Csak megrázom a fejem nem várom, hogy válaszoljon. Már éppen elfordulnék, mikor elkapja a kezeimet, érzem, ahogy végighúzza a hüvelyk ujját a gyűrűimen, erre azonnal az arcára nézek. Kedvesen mosolyog rám, mintha nem is mondtam volna az előbb semmit.

- Te szeretsz engem, Kastian? - A kérdésére, érzem, hogy kiszárad a szám. Már kezdetben is érdekesnek tartottam őt és Halként is teljesen máshogy reagáltam, mikor meg kellett gyógyítani, mint eddig bármikor. Lenként, féltem, hogy ne érezze magát veszélyben és ne legyen rosszul a zuhanástól. Raiként pedig végig ott volt a tudatom hátuljában, hogy meg kell őt védenem. A mágiám szó szerint megőrül, ha a közelében vagyok. A rúnák befolyásolják az érzéseim, de azt már megtanultam, hogy általában csak felerősítik azokat. - Kastian? - Hallom meg Avick hangját, ami kirángat a gondolataimból.