Portelor országának királya meghal. Avick a volt király legbizalmasabb embere nyakába veszi a világot, hogy megkeresse és visszavigye az országba az igazi és egyetlen örököst. Viszont mikor megtalálja nem hisz a szemének. Az országa megmentője, a kö...
Mélyen nézek a szemébe, mosolyog rám, olyan ártatlanul és őszintén, hogy úgy érzem, hogy bármit elmondhatok neki. Nem gondolkodok értelmes válaszon, kiveszem a kezem az övéből és fél kézzel megfogom az arcát, a másikkal pedig átölelem a derekát. Mély levegőt vesz, ahogy felnéz rám, kezeit a vállamra teszi, ajkaimra halvány mosoly szalad.
- Szeretsz engem? - Teszi fel megint a kérdést, hagyva, hogy a mágiája úgy örvényeljen körülöttem, ahogy akar.
Én is szabadon engedem a mágiámat, ahogy az ajkaihoz hajolok. Most nem várok egy pillanatot se, lassan végignyalok az ajkain, ő pedig azonnal beenged a szájába. Megint érzem, ahogy a hajamba túr, a mágiánk újabb hulláma szalad végig rajtam. Én is a hajába túrok és elfordítom a fejemet, hogy jobb legyen a szög. A csókunk teljesen megváltozik, a mágiánk mintha lenyugodna körülöttünk, Avick közelebb bújik hozzám, én pedig nem tudom eléggé magamhoz húzni, mintha nem lenne elég, amilyen közel van.
- Szeretlek. - Suttogom a csók végén, csak hogy megint összeforrjanak az ajkaink. Lehet mégis igaza volt Noctisnak és tényleg nem tudunk mit tenni, ha a mágiáink egymásnak vannak teremtve, mi is azonnal szerelembe esünk.
- Szeretlek. - Hallom a hangját, a következő csókunk után, fejét a nyakamba fúrja, érzem a leheletét a bőrömön, amitől kellemes bizsergés jár át. - Kastian. - Lehunyom a szemem, ahogy kimondja a nevemet. Olyan édesen cseng a hangja.
- Igen? - Kérdezem halkan, mintha félnék, hogy megtörik körülöttünk a varázs.
- Mutasd meg. - Először nem értem mit akar. - Mutasd meg őket. - Hallom halk kérését, ahogy kezét a mellkasomra helyezi.
- Nem tudom megígérni, hogy nem lesz, aki rosszul reagál rád Avick. - Szorítom jobban magamhoz.
- Itt maradhatok veled Kastian? - Nem válaszolok, csak megsimogatom a fejét, majd egy csókot nyomok a homlokára. - Akkor mutasd meg nekem őket. - Kérlel megint, mély levegőt veszek és lehunyom a szemem.
- Legyen. Megmutatom őket. - Tolom el egy kicsit, majd megfogom a kezét és a kanapéhoz vezetem. - Ülj le és figyelj rendben? - Kérdezem, mire biccent egyet. Leveszem a gyűrűimet és elé teszem a kis asztalkára. Lassan veszem fel a piros gyűrűmet és felhúzom vissza. - Leo, Nekromancia. - Mondom ki az ismerős hívó szavakat, látom a vörös idézőkört, ahogy lesüllyed a szemem előtt. Csak egy pillantást vetek az üvegajtóra, elég ennyi, hogy jól lássam magamat.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
