Portelor országának királya meghal. Avick a volt király legbizalmasabb embere nyakába veszi a világot, hogy megkeresse és visszavigye az országba az igazi és egyetlen örököst. Viszont mikor megtalálja nem hisz a szemének. Az országa megmentője, a kö...
Mosolyogva lépek be az utazó mögött a házamba, mikor becsukom az ajtót körbevesz minket a sötétség. Csettintek egyet, mire a helyet fény tölti be és érzem a kellemes bizsergést végigfutni a gerincemen, ahogy a házam köré helyezett mágikus védelmi rendszer kiélesedik. Innentől, se ki, se be reggelig, úgy hogy ne tudjak róla. A helyi szörnyek meg nem olyan ostobák, hogy olyan területre menjenek, ami hozzám tartozik. Tudják mi jár annak, aki megsérti a birtokomat. Oldalra biccentem a fejem, mikor látom ahogy a fiú megint lehunyja a szemeit, arcán mosoly csillog, mintha most ült volna bele egy kád meleg vízbe. Még sose láttam olyan lényt, aki ennyire élvezte volna a mágiámat.
- Foglalj helyet. Vacsorát, frissítőt? - Kérdezem, ahogy levéve a kabátomat ellépek mellette. Kicsit félénken foglal helyet a tálaló pult mellé állított székek egyikén. Én pedig belépek a konyhába és neki kezdek a már előre eltervezett vacsorám elkészítésének.
- Jól esne a vacsora, már vagy két napja nem ettem. - Felhúzott szemöldökkel nézek rá a vállam felett, de van egy olyan érzésem, hogy nem akarja elmondani miért nem evett, így nem firtatom a dolgot.
- Akkor rendes vacsorát fogsz kapni. Remélem szereted a zöldségeket, régen nem voltam már vadászni, hogy valami rendes húsom legyen itthon, de kárpótoljon, hogy kivételes kerton méz lekvárom van. - Mondom, ahogy felvágom a zöldségeimet és elkezdem őket megpirítani.
- De az nagyon ritka, mert szörnyen veszélyes szerezni. A kertonok nem adják egyszerűen a tulajdonuk. - Hallom a meglepettséget a hangján, mire kuncognom kell.
- Csak tudni kell hogyan bánj velük. Nem sokban különböznek a tündérektől, azt leszámítva, hogy a fehér mágiától meghalnak. Ezért nem szeretnek senkit beengedni a területükre. Bár ez utóbbit meg tudom érteni, senki se szereti, ha hívatlan vendégek tévednek a területére. - Magyarázom felé se fordulva.
- Ha zavarok, elmegyek. - Erre meglepetten fordulok felé, miközben leveszem a serpenyőt a tűzről.
- Egy szóval se mondtam, hogy zavarsz. Átutazóként jöttél, te nem sértetted meg a területemet, a garkul már igen. - Teszem tányérra a vacsoránkat, majd elé teszem az egyiket, hozok két poharat és csettintek egyet, mire az oldalsó kamrából lebegve közeledik egy borosüveg, egy lekváros üveg és az egyik fiókból mögülem evőeszközök, mikor minden elhelyezkedik előttünk a pulton, én is leülök a fiúval szemben.
- Jó étvágyat. - Biccentek felé, ahogy belekezdek az evésbe. Ő viszont csak ül előttem és zavartan nézi a tányérját, erre megforgatom a szemem és a villámmal felkapok egy répakarikát a tányérjáról, majd a szeme láttára megeszem. - Látod, nem mérgeztem meg! Most pedig egyél, mielőtt én etetlek meg. - Fordítom figyelmem ismét a tányérom tartalmára. A vacsoránk után még egy csettintéssel tüntetem el az üres tányérokat és küldöm vissza a kamrába a lekvárt, majd öntök a borból a vendégemnek.
- Köszönöm a vacsorát. - Hallom meg halkan a hangját, mire elmosolyodok.
- Nincs mit! Bárki megtette volna. Na, mondd csak miért kergetett téged az a garkul? - Iszom bele a sötét vérvörös nedűbe.
- Én se tudom pontosan, egyszer csak megjelent mögöttem és felém kezdett rohanni. Természetes reakció volt, hogy menekültem. - Iszik bele az italába.
- Értem. Vigyázhatnál egy kicsit jobban magadra. Ez a vidék nem éppen a legbiztonságosabb, amin találhatod magadat. - Tanácsolom neki, mire fúj egy hatalmasat, a homloka kipirul és mintha izzadni kezdene. - Hé, hallasz? - Nem válaszol, erre azonnal felállok és megkerülve a pultot mellé lépek, megfogom a vállát, hogy rám figyeljen, mikor látom, hogy rajtam van a tekintete folytatom. - Megmart?
- Nem tudom... Talán... nem... vagy igen... - Szemei félig lecsukódnak.
- A fenébe! - A zsebembe nyúlok és megérintem a rúnaköveket, már érzem az ismerős nyomást az ujjaimon, ahogy a kövek gyűrűkké alakulnak, mikor kihúzom a kezem egyszerűen megfogom a fiú másik vállát. - Hal, Varázslat! - Látom, ahogy a rózsaszínű idézőkör leereszkedik a szemem előtt.
Már tudom, hogy nem úgy nézek ki, mint eddig. Érzem a változást, nem csak fizikait, a tudásom mintha megkétszereződött volna a gyógyítás terén és érzem az aggodalmat, ami keresztül jár. Látom a halvány kezeket és a fehér hajtincseket. Lassan felállok még mindig a vendégem fogva és felveszem a karomba, hogy átvigyem a szobámba, ahol kényelmesen le tudom fektetni az ágyra. A polcom ajtajában álló tükörben megpillantom magam, de nem én, hanem Hal arca néz vissza rám.
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
- Lássunk munkához, ha nem kezelem gyorsan belehal. - Mondom, ahogy belekezdek az ismerős gyógyító varázslatok szövegébe.
A láza hamarosan elmúlik, a méreg távozott a szervezetéből. Nagyot fújva állok fel mikor végzek és lassan kimegyek a szobából, hogy most már megint saját alakomban kidőljek a kanapémon. Nem kell sok, hogy elaludjak, mély álomtalan álomba merülök, mint mindig, ebben semmi furcsa sincs, csak ahhoz nem vagyok hozzászokva, hogy nyöszörgésre keljek. Na, nem olyan idegesítő nyöszörgésre, hanem arra a fajtára, amit akkor ad ki az ember, ha éppen ébredezik. Szemeim azonnal felpattannak és meglepetten veszem tudomásul, hogy a vendég valamilyen úton módon mellettem kötött ki, még szerencse, hogy ilyen nagy a kanapém.
- Ez most melyikőtök volt? - Emelem fel az egyik kezem, hogy végignézzek a rúnákon. Persze tudom, hogy nem tudnak válaszolni, de van, mikor saját akaratuk szerint cselekszenek, az ilyen esetek általában kellemetlen helyzetekbe torkollanak, mint amilyen a mostani is. Igaz, engem annyira nem zavar, hogy a kis vendégem a karjaim között alszik, de lehet, hogy ő már annyira nem fog neki örülni, mikor felkel.
- Vajon felkelt már a nap? - Hallok meg egy gyenge hangot, eltart pár pillanatig, mire beazonosítom, hogy honnan jön. A felismeréssel egyszerre nyugalom is jut a lelkembe. Ha már tud ilyen összeszedetten beszélni, akkor minden rendben van és használt a tegnap esti gyógyításom. - Nem alhatok! Meg kell találnom... - Egy pillanatra elgondolkodok, hogy kit kell megtalálnia, viszont mielőtt nagyon beleélném magam megint megszólal. - De olyan kellemes, puha, meleg, jó illata van... és milyen erős... - Utolsó szavaira nagyra nyílnak a szemeim és érzem, hogy kiszárad a szám.
- Kit kell megtalálnod? - Kérdezem végül, hátha felkel és elfelejthetjük ezt az előbbi megszólalást. Nem is kell sokat várnom, fél pillanattal később halkat sikkantva esne le a kanapéról, ha nem kapnám el. - Csak óvatosan! - Mondom, ahogy felülök és őt is felhúzom, majd kimegyek a konyhába és hozok két bögre tejet. - Szóval kit keresel? Mellesleg még be se mutatkoztál, a neved azért megérdemelném, ha már kétszer mentettem meg az életed. - Mosolygok rá, de ő csak ijedten néz rám.
- Avick. - Fordítja el a tekintetét. - És a tiéd? - Néz fel rám kicsit zavartan.
- K... - Ráharapok a nyelvemre, már egy ideje nem mondtam ki a nevemet és nem terveztem, hogy ezen mostanában változtatok, akkor miért akartam ezt mondani? - A legtöbben úgy hívnak, hogy Rúnamester.
