Runemaster

Nyolcadik rúna

Nevetve érünk haza, én pedig útjára engedem Variant. Az aznap esténk nyugodtan telik, vacsoránál megbeszéljük, hogyan kell a kövekből gyűrűket készíteni a kertonok segítségével és eldöntjük, hogy másnap meg is látogatjuk a lényeket. Végül pedig miután elintéztük a fürdést elindulunk lefeküdni.

- Alhatsz az ágyon, én pedig a kanapén alszom. - Mosolygom rá, majd elindulok kifelé a szobából, de elkapja a kezemet.

- Nem aludnál mellettem? - Elfordítja a fejét, ahogy hozzám szól, én pedig mély levegőt veszek a meglepettségtől, aztán elmosolyodok és az ágy mellé lépek.

- Akkor mire vársz Avick? Aludjunk egyet. - Mondom mosolyogva, erre ő is elmosolyodik és azonnal be is fekszik az ágyba, én leveszem a szemüvegem és mellé telepedek, majd magunkra húzom a takarót. A fiú félve húzódik közelebb hozzám, mire én elvigyorodom és szabadon engedem a mágiám. Látom ahogy lehunyja a szemét, mély levegőt vesz és szorosabban bújik hozzám, fejét a mellkasomra hajtva. - Máris jobb, nem? - Kérdezem a hajába túrva.

- Sokkal. - Válaszol azonnal. - Szeretem a mágiád Kastian, olyan kellemes és bizsergető. - Erre egy halvány csókot lehelek a homlokára.

- A tiéd is ilyen drága Avick! - Suttogom. - Most már menjünk aludni! - Ölelem magamhoz, ahogy lassan elnyelnek az álmok. Másnap reggel ugyanúgy kelünk fel, mint ahogy elaludtunk. Avick álmos tekintettel néz fel rám, én pedig rá mosolygok. - Jó reggelt.

- Neked is jó reggelt. - Suttogja elpirulva, majd felnyomja magát és az ajkaimhoz hajol, mikor elfogy köztünk a távolság már gondolkodás nélkül hunyom le a szemem és túrok bele a hajába. A csókunk mézédes és mámorító. - Minden reggel így akarok felkelni. - Mondja mosolyogva.

- A számból vetted ki a szót drágám. Mit szólsz egy reggelihez, mielőtt elindulunk a kertonokhoz? - Kérdezem kuncogva, mikor bólogatni kezd. Felülök, felveszem a szemüvegem és nyújtózkodom egyet, majd elindulok a konyha felé, hogy reggelit készítsek magunknak, amit azután mosolyogva fogyasztunk el. Mikor végzünk az ajtóhoz lépek, felveszem a kabátom és óvatosan megfogom a kezét. - Indulhatunk? - Mikor biccent csettintek egyet és fekete köd vesz minket körül, ami szinte azonnal el is tűnik.

- Miért lettek ilyen nagyok a fák? - Kérdezi Avick felfelé bámulva, én pedig nevetni kezdek.

- Nem a fák magasak, mi vagyunk kicsik! - Mondom, mikor pedig ijedt tekintettel felém néz megsimogatom az arcát. - Egy percig se félj, amíg engem látsz! - Bátortalanul biccent egyet, majd hagyja, hogy vezetni kezdjem. Egy nagy odvas fához sétálunk és, ahogy bemegyünk a gyökerek közötti nagy hasadékon Avick meglepetten vesz egy hatalmas adag levegőt. - Üdvözöllek a kertonok földjén. - Mosolygom rá, ahogy tovább indulok, de már elengedem a kezét. Látom, ahogy a kék lények az ágak mögül kukucskálnak felénk, én azonban csak tovább megyek a kék fényben világító ösvényig, egészen addig, amíg egy őr meg nem állít.

- Kastian? Te meg mit keresel itt és miért hoztál ide egy embert? - Kérdezi tőlem, mire az összes kerton, akit eddig láttam megjelenik és körbe vesz minket.

- Nem veled van dolgom Orestes! A királynőhöz jöttem! - Nézek mélyen a férfi szemébe. Hiába vagyok én a Rúnamester tudom, hogy ez nekik nem sokat jelent, azt hiszik, hogy mivel többségben vannak le tudnak győzni, így próbálok óvatosan viselkedni a közelükben. Hosszú percekig farkasszemet nézek az őrrel.

- Kastian! - Ösztönből fordulok sarkon és nyúlok Avick felé, de egy kis csapat kerton már elzárja őt tőlem, mély levegőket veszek, ahogy lehunyom a szemem és átkozom magam, hogy gyűrű alakban hagytam a rúnáimat, amik most szó szerint ordítanak velem, hogy mentsem meg a fiút.

- Eresszétek el! - Sziszegem a fogaim között.

- Szó sem lehet róla! Idegent hoztál be! Veszélyes ránk! Megszegted az egyes...

Avick POV

Félek nagyon félek, a kertonok körbe állnak és mind kardokat fog rám, közben pedig látom Kastiant, aki mintha saját magával veszekedne. Szinte tudom mi baja van. Abból, amit eddig láttam tudom, hogy barátja a kertonoknak, de a rúnái most biztosan veszekszenek vele, mert bajban vagyok. Eddig még előre hajolva állt, most azonban kiegyenesedik, a szeme le van hunyva és én már tudom, hogy baj lesz, mikor a vörös köves gyűrű izzani kezd a kezén.

- Azt mondtam eresszétek el! - Vág közbe az őr beszédébe.

- Nem hallottál? Mondtam, hogy nem engedjük el! - Kastian ajkaira gonosz mosoly húzódik és a következő pillanatban megjelenik a vörös idézőkör még ki se kell ejtenie a hívószavakat és a következő pillanatban már a Nekromancia rúnája áll a helyén, szemei felpattannak és ezzel egyidőben fekete árnyalakok jelennek meg minden irányból.

- Ti akartátok! - Suttogja. - Én kértem szépen! Adtam két esélyt is, de ti nem hallgattatok rám! - Kezd el gonoszul kuncogni, én pedig nagyot nyelek a látványtól. Ellentétes érzelmek forognak bennem, még mindig félek attól, hogy a kertonok ártanak nekem, de közben nyugodt vagyok, hiszen tudom, hogy nem sokára Kastian karjaiban leszek.

Kastian POV

Már éppen felkészülnék, hogy támadásra indítom az árnyakat, mikor határozott női hang tölti be a teret.

- Mi a fene folyik itt?

- A drágalátos néped olyanhoz nyúlt, ami az enyém! - Sziszegem, egyszerre az összes rúnámmal, és látom magam előtt ahogy az összes idézőköröm megjelenik. Felnézek a felettünk lebegő kertonra, aki tátott szájjal néz engem.

- Kastian? - Kérdezi remegő hangon, de nem válaszolok, tudja ki vagyok, mégis ki lennék? - Barmok eresszétek már el szegény Avickot! Ha nem csináljátok lerombolja itt nekünk az egész birodalmat! - Kiáltja a nő, de tudatomig csak nagyon lassan jutnak el a szavai a rúnáim még mindig vissza akarják szerezni és biztonságban akarják tudni a kék hajú fiút. Lehunyom a szemem, mikor éles fájdalom hasít a mellkasomba. Valami nincs rendben. Azonban mielőtt még felfoghatnám, hogy mi a baj a fájdalom elmúlik olyan gyorsan, mint ahogy jött, abban a pillanatban, mikor megérzem Avick karjait magam körül.

- Itt vagyok! - Suttogja és akkor végigfut rajtam a mágiája és hirtelen minden helyre áll, szorosan magamhoz húzom.

- Ne mozdulj! - Mondom remegő hangon, nem bízom benne, hogy ha elmozdulna a rúnáim nyugton maradnának.

- Sajnálom, amit a népem csinált Kastian! Kérlek fogadd el a bocsánat kérésem és kérj bármit teljesítem a kívánságodat. - Hallom meg megint a női hangot és ekkor már be is tudom azonosítani Noctis, de mégis mi volt ez itt az előbb?