Runemaster

Negyedik rúna

Lehunyt szemekkel várom, hogy összekoccanjon a fejünk, olyan erővel rántott magához, de legnagyobb meglepetésemre a homlokunk helyett az ajkaink érnek össze. Abban a pillanatban tágra nyitom a szemem és elengedem az arcát. Mintha nem is vette volna észre lehunyt szemekkel nyomja ajkait az enyémeknek. Érzem, ahogy a nyakamnál lévő kezének ujjai a hajamba túrnak, a mágiája szépen lassan körbe ölel. Bizsergető fekete mágia, ami teljesen összefonódik az enyémmel.

A rúnák az ujjaimon felvillannak, őket is elérte a mágia, Avick lassan elfordítja oldalra a fejét, így jobban hozzá tudja nyomni az ajkait az enyémekhez. A mozdulatok mintha varázslatként hatnának rám, a szemeim maguktól csukódnak le és gondolkodás nélkül nyomom neki az ajkaim az övének, majd óvatosan ráharapok az alsó ajkára. Hallom a nyögést, ami feltörik a torkából, rés nyílik ajkai között, én pedig lassan bevezetem a nyelvem a szájába.

Azonnal reagál a felhívásomra és érzem ahogy a nyelve az enyémhez ér. Újabb hullám mágia fut végig rajtam, most már a másik keze is a nyakamban van. Mikor azzal is bele akar túrni a hajamba, hirtelen magamhoz térek és összeszorítom a szemem, szinte fizikai fájdalmat okoz, hogy elhúzódjak tőle és visszazárjam a helyére a mágiámat. Avick még pár pillanatig fátyolos értetlen szemekkel néz rám, mikor hirtelen kitágulnak a szemei és a szája elé kapja a kezét.

- Bocsásson meg! Nem akartam! Nem tudom mi ütött belém! - Hadarja egy fél perc néma pánik után.

- Ugyan, az én hibám volt. Nem kellett volna kierőszakolnom belőled a mágiádat. - Vakarom meg a nyakamat, de akaratlanul is eszembe jut, milyen kellemes volt, ahogy az ujjai a hajamba túrtak.

- A mágiámat? - Lepődik meg a fiú, mire elmosolyodok.

- Bizony azt! Erős fekete mágiád van, de valamiért el van nyomva. Pont olyan, mint az enyém volt, mikor öt éves voltam. - Kuncogom.

- Maga is elrejtette a képességét? - Kérdezi meglepetten, én fintorgok egyet.

- Kérlek, Avick hagyd a magázást! Igen én is elrejtettem, a családom... Hát mondjuk úgy, hogy nem kedvelték a fekete mágiát. Tíz voltam, mikor apám észrevette, hogy fekete mágiát használok, akkor el kellett jönnöm otthonról. - Keményedik meg a tekintetem. Erről eddig még nem beszéltem senkinek és nem értem magam, hogy miért pont neki kezdek el.

- Borzalmas lehetett. - Rázza meg a fejét, mire felnevetek.

- Épp ellenkezőleg. Megszabadultam a terhek alól. Nem kellett többé tettetnem magam. Akkor találtam meg ezt a helyet és kezdtem el megtanulni a rúnák használatát. Tizenöt voltam, mire mind a nyolcat képes voltam rendesen használni. - Dőlök hátra a kanapéban.

- Te aztán tényleg nagyon erős vagy! - Szinte érzem, ahogy felmelegszik az arcom.

- Köszönöm. - Mondom végül. - Szeretném, ha ma még itt maradnál. Nem tudom a garkul méreg mennyire jött ki a véredből, biztosra akarok menni. Remélem nem jelent nagy gondot, hogy meg kell állnod. - Állok fel hirtelen. Most szükségem van egy kis friss levegőre. - Jobb, ha itt maradsz, én hozok gyümölcsöt a reggelihez. - Fordulok el tőle, majd hirtelen megállok és lehúzom a jobb gyűrűs ujjamról a lila gyűrűt, amit felé tartok.

- Ha érdekel a rúna mágia vele kezd, ismerd meg. Rai a legkönnyebben kezelhető. Ő az emlékezés rúnája, úgyhogy vigyázz vele. - Amikor átveszi a gyűrűt, kisietek az ajtón, egyenesen az udvarom hátuljába megyek, ahol a kis kamrám áll.

Magamban azon gondolkodom, ami az előbb történt. Nem is nézem milyen gyümölcsökkel pakolom tele a kis kosaramat. Elmém csak azon a pár pillanaton kattog, ahogy Avick ajkai az enyémhez értek, hogy milyen íze volt, hogy milyen őrjítő érzés volt, mikor a hajamba túrt. Arról nem is beszélve, hogy milyen mágiája van, még most is beleborzongok az érzésbe. Fejemet megrázva fordulok meg, hogy vissza induljak, de szívemhez kapva lépek egyet hátra, mikor az orrom előtt egy kerton jelenik meg.

- Mystic! A szívrohamot hoztad rám. Te meg mit keresel itt? - Kérdezem, ahogy kilépek a kamrából és becsukom az ajtót.

- Ne legyél ilyen kemény Kastian! Csak beugrottunk megnézni, honnan jött a te mézédes mágiádnak a társa, túl gyorsan eltűnt. Gondoltuk, hátha te tudod hol van. - A kerton lányka szavaira teljesen lefagyok és ijedt szemekkel nézek rá.

- Beugrottatok? - Kérdezem, de mintha valami vészjelzést nyomott volna meg bennem, kezdem érezni, hogy megy bennem fel az aggodalom mérő. A kis kék bőrű szárnyas lény, mosolyogva bólogat.

- Igen, én és Noctis!

- Hol van? - Szorítok rá a kosárra a kezemben.

- Kastian, miért lettél hirtelen ilyen ideges? Csak a házba ment, hogy megnézze ott vagy-e? - Nem is foglalkozok azzal, hogy ezután mit akar mondani, azonnal szinte rohanva indulok meg a ház felé.

- Szóval, azt a herceget keresed? - Meglepetten állok meg az ajtón kívül, mikor meghallom a kerton hangját. Avick nem ijedt meg tőle? Csak nem használt a mesém róluk, Mystic ekkor ér utol, de elkapom a kis szoknyáját, kíváncsi vagyok milyen herceget keres Avick.

- Bizony! Még nagyon fiatal voltam, mikor elrabolták! Az egész ország gyászolta. Most pedig, hogy a király meghalt megesküdtem magamnak, hogy megtalálom az örökösét és ha lehet visszaviszem az országban. Aztán tegnap összeakadtam egy garkullal és a Rúnamester megmentett. - Mystic kuncogni kezd mellettem, én pedig értetlenül nézek rá.

"~ Az övé volt az a mágia, rég hallottam már Noctist az emberek nyelvén beszélni. Tetszel neki Kastian. ~" Hallom meg a csilingelő hangot a fejemben. A kertonok egyik idegesítő képessége a gondolatátvitel.

"Ne viccelődj! Az embereknél ez sokkal komolyabb dolog. Különben is holnap el fog menni, meg kell keresnie azt a herceget." Válaszolom negédesen.

- Mondd csak Avick, mit tudsz a mágiák közti kapcsolatról? - Noctis hangjára, kitágulnak a szemeim és most Mystic fog vissza, hogy én ne menjek be.

"~ Hallanod kell Kastian! Noctis tudja, hogy itt vagyunk! ~" Erősködik a kerton.

- Mágiák közötti kapcsolat? - Hallom Avick édes hangját, rájöttem, hogy mindig ezt a kellemes hangnemet használja, ha valamit meg akar tudni. - Azt tudom, hogy a mágiának minden felett hatalma van, de nem tudom milyen kapcsolat lehet a mágiák között. - Noctis csilingelően kacag egyet.

- Amikor egy ember mágiával az ereiben születik, akkor a mágia istennője kiválaszt neki egy párt. Ez a két ember mindenben kiegészíti egymást, a mágiájuk csak együtt tud igazán kiteljesedni, általában ha két egymásnak szánt mágia találkozik, akkor... hogy is mondjátok ti emberek? Oh, igen a két fél szerelmes lesz egymásba, nem tudnak ellene mit tenni, de ez így is van rendjén. Őket a sors is egynek teremtette. Mi kertonok képesek vagyunk érzékelni, hogy melyik mágiához melyik tartozik. - Csak megforgatom a szemem Noctis érzelmes kiselőadására. Hogy nekem hányszor elmondta már ezt a mesét!

- Akkor azt is meg tudod mondani, hogy az enyémhez melyik tartozik? - Szinte látom magam előtt Avick szemében a csillogást.

- Meg, de nem fogom. Magadnak kell rájönnöd. Olyan viccesek vagytok ti emberek. Ott van valami az orrotok előtt és nem látjátok. Mystic, behozhatod! - Én ekkor nyitok be az ajtón, Avick azonnal felém fordul.

- Szia Noctis! Köszönöm, hogy beugrottatok Mysticcel, de most már nyugodtan mehettek. Amikor legközelebb alkalmam lesz rá meglátogatlak titeket. - A másik kerton mosolyogva repül felém, majd nyom egy csókot az arcomra és a fülemhez hajol.

- Megtaláltad a párod Kastian, de jobb, ha mindent elmondasz neki. Talán kezdhetnéd az igazi neveddel. - Ezzel eltávolodik tőlem, majd megfogja Mystic kezét és még visszanéz a vendégemre.

- Viszlát Avick, sok szerencsét a kutatásodban. Remélem majd meglátogatsz minket a Rúnamestereddel, ne aggódj tárt karokkal fogunk várni. Gyere Mystic! - Rángatja ki a barátnőjét az ajtón, magunkra hagyva minket, kényelmetlen néma csendben.