Runemaster

Kilencedik rúna

- Elfogadom a bocsánat kérést Noctis! - Mondom végül, mikor kinyitom a szemem, az idézőkörök még mindig körbevesznek. - Te tudod ez mi, igaz? - Kérdezem a nőtől, fél kézzel a körök fel mutatva a másikkal pedig még mindig Avickot ölelve.

- Nagyon régen nem láttam már ilyet Kastian! Te vagy a Rúnamester! - Mondja, mire csak pislogok rá. - Nem olyan, mint amilyennek az emberek mondanak! - Dorgál meg és még a mutató ujját is rázza hozzá. - Te tényleg a mestere vagy a rúnáknak! Annyira a részeddé váltak, hogy együtt gondolkodnak veled, együtt éreznek és most, hogy megtaláltad a párodat már nincs többé szükséged a kövekre. - Erre csak pislogok a nőre, aki mosolyogni kezd.

- Képes vagy már egy gondolattal rúnát váltani. Jelenleg pedig azért vannak itt az idézőkörök, mert a rúnák még nem érzik a kapcsolatot Avickkal. - Int a karjaimban tartott fiú felé. Én lenézek szerelmemre, aki felmosolyog rám és megfogja az arcomat, majd magához húz és ott mindenki előtt megcsókol, mikor elenged az idézőköröknek már hűlt helyük van. - Na, azt hiszem van itt egy új mágusjelöltünk, aki szeretne rúnakövekből gyűrűt csináltatni! - Mosolyog ránk Noctis.

- Igen, eredetileg ezért jöttünk. - Biccentek egyet.

- Akkor ide a kövecskéket! - Nyújtja ki a kezét, mire Avick beleteszi a kezébe a tegnap szerzett köveket. Noctis lehunyja a szemét és a köveket fekete fény veszi körbe, a következő pillanatban pedig már gyűrűk vannak a kezében. - Készen is van! - Nyújtja vissza a tárgyakat szerelmemnek. - Eldöntötted mit szeretnél kiengesztelésül Kastian? - Néz rám mosolyogva, én pár pillanatig csak pislogok, majd halványan elmosolyodom.

- Kérhetek két dolgot? - Kérdezem teljes komolysággal a hangomban.

- Akár ezret is! - Kuncogja a nő.

- Akkor szeretném, ha feloldanál az esküm alól és ha hozzám kötnéd ezt az angyalt! - Nézek a tátott szájjal engem bámuló Avickra.

- Ahogy kívánod Portelori Kastian! Az esküd feloldva! - Csettint egyet, majd leereszkedik elénk és kezét a homlokunkra teszi. - A mágia kiválasztott titeket egymásnak és ti ezt elfogadtátok, én mint a mágiához legközelebbi lények királynője ezennel összekötlek titeket. - Mondja visszhangzó hangon, majd elenged minket. - Na, huss, huss! - Kezd el a kijárat felé legyezni. - Ha még ma el akarod intézni Portelort jobb, ha mentek! - Tapsol egyet és a következő pillanatban a házam melletti tisztáson állunk.

- Mit értett Noctis azon, hogy el akarod intézni Portelort? - Pislog rám Avick nagy szemekkel. - És mi az, hogy összekötött minket?

- A második az egyszerűbb. Az csupán annyi, hogy az enyém lettél Avick! Ez a szertartás a kertonoknál megegyezik a házassággal. - Avick arca elvörösödik, de szélesen mosolyog. - A másikra pedig annyi, hogy szeretném megnézni Portelort. Ne érts félre, mindenképpen visszajövünk ide, de kíváncsi vagyok milyen a hely. Szóval először is. - Lehunyom a szemem és előhívom az Átváltozás rúnáját.

- Zed? - Lepődik meg társam, én pedig elmosolyodom.

- Így nagyobb biztonságban vagyok, így senki sem fog felismerni engem. Mondd csak Avick utaztál már az árnyakkal? - Természetesen tudom, hogy nem a válasz, de mikor kuncogni kezd nem tudok mit tenni, csak magamhoz ölelni. - Indulhatunk, édesem?

- Igen! - Válaszolja, én pedig jobban magamhoz szorítom őt és belépek az árnyakba, ismerem a vidéket, így gyorsan haladok az árnyakon át és alig egy óra múlva már régi otthonom fővárosának kapujánál lépünk ki az árnyakból.

- Megjöttünk! - Mondom, ahogy elengedem a páromat. - Vezetsz, Avick? - Kérdezem, ő csak bólogatni kezd és elindul mellettem. Egy darabig észrevétlen haladunk. Kedvesem folyamatosan magyarázza, hogy mi micsoda, én meg úgy érzem magam, mint egy gyerek, mikor szülinapi ajándékokat kap, ahogy nézem mennyit változott a birodalom, amit egyszer otthonomnak neveztem.

- Avick! Hát vissza merted tolni a képedet?! Na, hol van az örökös? Nem azt mondtad, hogy megkeresed? És ki ez a bohóc melletted? Biztos nem az örökös, nem is hasonlít a királyi család tagjaira. - Hallunk meg egy kacagó hangot, Avick ösztönösen közelebb húzódik hozzám, én pedig csak hidegen végignézek a férfin, akire emlékszem, hogy valami rangos tanácsos volt.

- Semmi közöd hozzá. - Morogja szerelmem, ahogy elfordul és rám néz. - Gyere Zed, megmutatom a kerteket. - Indul el megint mellettem, de ekkor a körénk gyűlt tömeg szeme láttára a tanácsos elkapja a nyakát, engem pedig két katona fog le.

- Mégis hogy mersz velem így beszélni? - Kéri rajta számon a tanácsos, én lehajtom a fejem és halkan kuncogni kezdek. - Te meg mit nevetsz? - Dörren rám, én pedig csak tovább nevetek, látom, ahogy a verőfényes napsütés lassan elmúlik.

- Ez egy nagyon ostoba dolog volt tőled! - Mondom végül, megint egyszerre az összes rúnámmal.

- Ka... - Hallom meg Avick hangját, amire felkapom a fejem, a fiú feje már halvány kék és a torkát fogó kezet szorítja. Szinte érzem, ahogy a haragom felgyülemlik a következő pillanatban pedig eltűnnek körülem a kezek, nem is gondolkodom ismerem már Rai testfelépítését és tudom, hogy most ő vette át az irányítást. Mikor legközelebb felfogom mit csinálok már a tanácsos oldalába nyomom a késemet, aki erre elengedi a párom.

- Jól vagy, kedves? - Pillantok a kék hajú fiúra, aki mélyeket lélegzik, de bólogat. - Használd a gyógyító rúnát az segít! Én pedig addig elintézem ezt a mocsadékot! - Vigyorgom szerelmemre.

- Ki vagy te, démon? - Hallom meg a tanácsos remegő hangját, mire kuncogni kezdek.

- Oh, hidd el nekem, mire végzek veled imádkozni fogsz, hogy démon legyek! - Látom a rettegést a férfi szemében és már éppen felemelném a késem, hogy neki kezdjek a munkának, mikor hirtelen valami megállít.

- Kastian, ne! - Mély levegőt veszek és leeresztem a kést.

- Miért véded meg? - Kérdezem komolyan.

- Nem védem, de nem akarom, hogy pont ma ölj! - Erre elmosolyodom, ahogy lehunyom a szemem és visszaveszem az eredeti alakomat.

- Örülök, hogy te is ilyen különlegesnek találod ezt a napod Avick drágám! - Fordulok felé és tárom ki a karomat, a fekete fellegek eloszlanak és a fiú mosolyogva siet a karjaim közé.

- A herceg, ez a herceg! - Hallom meg több oldalról a csodálkozó hangokat, de mit sem foglalkozva velük megcsókolom a szerelmem.

- Menjünk haza Avick! Eleget láttam Portelorból, hogy tudjam, hogy nem akarok ezzel a hellyel semmit! - Ölelem magamhoz.

- Csak még valamit, mielőtt megyünk! - Oldalra biccentem a fejem, de elengedem a férfit, aki kihúzza magát és szélesen mosolyogva megszólal.

- Ő nem Portelor hercege! - Néz végig a tömegen, majd rám néz. - Ő a Rúnamester! A valaha élt egyik legerősebb és ő a párom! Ti pedig szégyelljétek magatok, hogy az elvárásaitok miatt, elűztetek egy ilyen kivételes embert! - Itt hozzám lép és átkarolja a nyakam. - Menjünk haza Kastian! - Hajtja fejét a mellkasomra.

- Kérésed számomra parancs szerelmem! - Suttogom, ahogy belépek az árnyak közé, nem is foglalkozva a bámuló tömeggel.