Let's go love! (Yaoi)

2.fejezet: Édes a csók, ha alszik kedvesed. S mit önként adna, lopva elveszed.

Ki vagyok én? Mi a múltam? Mi lesz a jövőm? Ezeket a kérdéseket minden ember felteszi legalább egyszer az életében (...), ámbár csak serdülőkorban aggasztóak ezek a problémák. Bizonyos kor után az ember elunja az efféle haszontalan gondolatokat.

Hiroshi Ran vagyok, vámpír és e szöveg illik rám!!! Gyerekként azt hittem hogy normális családba születtem, és a szüleim 11 éves koromig meg is bírták tartani a titkot. De 11 éves koromban megjelent az a férfi és mindent fenekestül felforgatott az igazsággal. Örökre meggyűlöltem a szüleimet, de gyűlöletem akkor nőtt a tető fokára irántuk, amikor megölték a szerelmemet. Az egyetlen szerelmemet, Banji Asát!!! De ezt a sötét múltamat majd egy csak neki szánt fejezetben kifejtem. Na de akkor még azt hittem hogy Asa halálával már senki sem lesz aki megérintse a szívem. De tegnap Benjiro Ayumu megjelenése, sárga szempárjai, cuki pofikája, harcias viselkedése, belopta magát a szívembe és újra képes lettem mosolyogni és boldogan várni a holnapot az az a mát. Ez a reggel is normálisan indult, kishúgom Reiko ébresztett, kimásztam a fekete koporsómból, bementem a fürdőbe, megmosakodtam, fésülködtem. Majd felvettem a jól ismert egyenruhát, csak nekem kék nyakkendőm van. Lementem a konyhába, ahol ''anyám'' már reggelizett, az az egy tasak paradicsomlevet ivott. Igen. A vámpírok leszoktak a vérivásról és úgy ahogy képesek vagyunk így élni. ''Anyám'' amint meglátott köszönt:

-Jó reggelt kisfiam!!!

-Hányszor mondjam el hogy nem vagyok a kisfiad Ryoko-san?!?! Ezért ne hívj annak!!!-förmedtem rá mérgesen.

Na igen. Akiről azt feltételeztem hogy az anyám Inuma Ryoko, igazából csak annyi rokoni szál fűz hozzá hogy ő az anyja Reikonak, a húgomnak. Az apám, hogy róla is beszéljek, Hiroshi Ranmaru, bár ne lenne az apám. Lefeküdt egy omega vérfarkassal és így születtem meg én. Ryokot csak azért vette el hogy legyen egy anyám de később annyira megkedvelte őt hogy összehozták Reikot.*sóhaj* Ez van.

-Kérlek ne csináld ezt fiam!!!-mondta ezt Ryoko és a karomba karolt.

De én kirántottam a karom és ezt mondtam:

-Ne érj hozzám!!! Nem vagyok a fiad, hányszor mondjam el?!?!-förmedtem rá mérgesen.

-Mi ez a zaj??? Ran!!! Kérlek ne kiabálj anyáddal!!!-kérdezte, majd a látottak alapján az előbbit mondta Ranmaru.

-Ha. Megjelent a hőslovag!!! Ez a nőszemély nem az ''anyám'' és ezt te tudod a legjobban, nem apa?!?!-förmedt rá Ran.

-Ran......Igen, tudom. De Ryoko az aki csecsemő korodtól felnevelt, ezért ő az anyád!!!-mondta Ranmaru.

-Nem az ''anyám''!!! Á hagyjuk!!! Inkább megyek!!!-mondta Ran és otthagyta őket.

De Ryoko utána szólt volna, ha Ranmaru nem állítja meg:

-Ran....

-Hagyd Ryoko!!!

Kimentem a ház elé és megálltam. Elegem van belőlük!!! Minden múltban történt esemény ellenére próbálják összetartani a családot. De én már nem bírom tovább, el akarok költözni, de mivel még nem vagyok 18, nem lehetséges. *sóhaj* És addig még sokat kell várni. Ha igen. Vámpír vagyok és ezért nekem lassan telnek az évek.

-Bátyó!!! Jól vagy??? Mi a baj???-jelent meg a húgom ezeket kérdezve.

*sóhaj* Reiko.... Ő az egyetlen indok hogy még nem lettem öngyilkos és mentem Asa után. Azóta imádom hogy megszületett, a drága kishúgomat. Lágyan megsimogattam a feje búbját és ezt mondtam:

-Nincs semmi baj Reiko!!!

-De bátyó!!! Kiabáltál anyáékkal, megint!!! Tudom hogy miért, de nem tudnád elfogadni őket???