Let's go love! (Yaoi)

7.fejezet: Vonzzuk egymást, mint asztalon felejtett hús a legyeket, végzetesen.

Vonzódsz hozzám. De félsz... ezért kiabálsz, dühöngsz, eltaszítasz, de ezzel nem változik semmi. Élhetnél ezer életet, mégis mindegyikben nálam kötnél ki.

Olyan szörnyen bántam Ayumuval, biztos hogy már soha többet nem akar látni!!! Utoljára annyira megbántottam hogy biztos nem fog megbocsátani. Pedig azon a káprázatos estén olyan erősen öleltük egymást mintha sosem akarnánk ereszteni a másikat és az az arc, azt az arcot sosem fogom elfelejteni, örökre beleégett a retinámba:

 Az én drága Ayumum kéjjel teli arca miközben alattam nyögdécsel.  9 hónap telt el azóta hogy nem láttam, a babának már biztos hogy meg kellett születnie, vajon meghaltak vagy élnek mind a ketten??? Ááá őrjítő ez a tudatlanság!!!

-Asa!!! Én meglátogatom Ayumut!!!-mondtam ezt feléje fordulva.

-Én is veled megyek Ran!!!-mondta.

Elindultunk Ayumu házához, becsengettem és hallottam egy ismeretlen hangot:

-Megyek!!!

-Szi-a!!!-köszöntem majd megláttam az illetőt.

-A büdös vérszívó??? Hát te meg mit akarsz?!?!-kérdezte mérgesen.

-Te meg mit keresel itt??? Ayumu hol van???-kérdezősködtem.

-Ayumu meghalt, ezért semmi keresni valód nincs itt!!!-mondta és rám csapta az ajtót.

-Ayumu meghalt........???-de mire eljuthatott volna az agyamig a szó jelentése, addigra már megállás nélkül folytak a könnyek a szemeimből.

Asa átölelt és ezeket mondta:

-Shh!!! Sírj csak nyugodtan!!! Add ki magadból és meglátod hogy jobb lesz!!!

De az az illat!!! Biztos hogy Benjiro Ayumu és egy újszülött csecsemő illatát éreztem!!! Egy újszülött csecsemőét!!!-gondolta ezt magában Asa.

-Ha Ayumu meghalt, nekem sincs okom az életre!!!-mondta ezt Ran.

-Ran!!! Ne tedd ezt Ran, nekem szükségem van rád!!! Ne hagyj itt!!!-rogyott le a földre sírva Asa és a ruhámba csimpaszkodva kérlelt hogy ne hagyjam el.

-Asa......-nem tudtam megszólalni.

-Ne tedd ezt velem Ran!!! Szükségem van rád!!! Kérlek ne hagyj el!!!-kérlelt.

-Jól van, nem hagylak el!!!-mondtam és magamhoz öleltem.

Ezek után hazamentünk és én bezárkóztam a szobámba, még Asát sem engedtem be. Lerogytam a földre és a könnyek újra utat törtek maguknak a szemeimben.

-Miért??? Miért nem maradtam vele legalább az utolsó napokban??? Akkor legalább láthattam volna az utolsó perceiben, de így most mi marad nekem??? A szomorú igazság hogy örökre elvesztettem Ayumut és hogy nem lehettem vele az utolsó percekben!!! Hogy lehettem ilyen hülye?!?! Én csak azt néztem hogy mi jó Ayumunak és a babát valami rossznak gonosznak néztem, pedig ő csak egy.......egy kisbaba volt!!! De most mindkettejüket elveszítettem!!!-marcangoltam önmagamat.