save me - jikook(szünetel)

23.rész

Jungkook egy autóba ültetett be, melyet már rég óta jól ismerek. Jinhwon, Suga, Jungkook és a sötét hajú fiú, ki számomra ismeretlen ültek be mellém. Akkor ki a sofőr?
- Mi.. Mi folyik itt? - szédelegtem még mindig.
- Majd elmesélem! - mondta Kook, majd átkarolt.
Megnyugtatott ölelése, mégis feszült voltam a történtek után.
Most hova visznek majd? Hogy keveredtem ilyen helyzetbe? És a leglényegesebb, hogyan mentettek meg.
A kérdések kavarogtak a fejemben, melytől émejegni kezdtem.
- Minden rendben? - kérdezett Jinhwon.
- Azt hiszem hányni fogok! - jelentettem ki, melynek hatására az autó megállt és én ugrottam is ki.
A mai reggelim azonnal távozott belőlem, de ezt mind kevésnek éreztem.
- Engedd ki! - mosolygott Jungkook.
Már nem jött belőlem semmi. A hányás utóíze maradt számban és marta torkom. Friss levegőre lett volna szükségem, ahelyett hogy ebben az autóban zsufolódunk. Sétálni akartam, de a többiek erősködtek, így lehetetlen volt megszabadulnom tőlük.

Egész úton semmit nem szóltam, nem tudtam hova tartunk, de féltem, és magamat okoltam mindenért, amiben igazam is volt. Az hogy most ilyen galiba keveredett az én hibám és nem tudom hogyan lesz tovább, de úgy érzem ennek nem itt volt a vége.

Az autó meg állása zökkentett ki gondolatmenetemből.
- Itt vagyunk! - ugrott fel Suga, majd azonnal nyitotta is az ajtót.
Ahogy ki szálltam egy puszta fogadott egyetlen kis házikóval. Nincs itt semmi más csak ez a ház.
- Hol vagyunk? - kérdeztem körbe nézve.
- Yugyeomnál! - mondta aranyos mosollyal Jungkook.
Kinél?
Összeráncolt szemöldökkel néztem a fiú szemeibe.
A fiúk mind megálltak mellettem és úgy éreztem magam mint egy filmben. Miért hoztak ide? Talán azt szeretnék ha bujkálnék? Én nem ilyen vagyok! Nem fogok elfutni a gondok elől, mégha azok a gondok akár gyilkolni is képesek.
Az autó első ajtaja is becsapódott, mire én irányába tekintettem. A személy ki az autó elejénél jelent meg mosolyogva bámult rám, míg én tátott szájjal néztem.
- Taemin? - kérdeztem, mire mindenki meglepetten figyelt.
- Szia.. Jimin. - ölelt volna meg, de én megpróbáltam eltolni magamtól. Ő is benne van ebben az egészben és én semmit nem tudtam róla.
- Menjünk be! - csapta össze kezeit Suga, mire rajtam kívül mindenki megindult a nagy ház felé.
- Jimin gyere! - fordult vissza Jungkook, de megráztam fejem.
- Ígérem odabent mindenre választ kapsz! - ragadta meg karom, majd az épületbe rántgatott.

Kívülről sem volt csúnya ez a ház, de belülről... Huu. Egyszerűen mese szép volt, de akkor sem maradok itt.
- Ülj le. - jelentette ki Taemin, majd a többiekkel együtt előttem foglaltak helyet.
- Hallgatlak titeket! - tettem keresztbe karom.
A fiúk össze néztek, majd Taemin el is kezdte.
- Bonyolult egy story ez.., de ha nagyon szeretnéd elmondom. Tudod a szüleim elváltak, még amikor itt laktam. Az apámról semmit nem tudtam, ezért szerettem volna többet kideríteni. Felkerestem hát Namjoont, aki pénzért cserébe infókat adott. Tudtam hogy ez nem túl jó üzlet de bele mentem. Namjoon akkoriban nem itt élt, ezért nekem kellett elmennem hozzá. Ezért utaztam el, ám amikor az infókat megkaptam csalodott voltam, mert igazából semmi új dolgot nem mondott. Hát úgy döntöttem kideritem honnan szedi az információt, de rajta kapott, ekkor jött Suga és Jinhwon, akik segitettek nekem, igy beszálltam a buliba, hogy Namjoon összes ügyfelét megvédjük. - szusszant nagyot a végére. Nehéz ilyen gyorsan felfogni a dolgokat amiket mond, de azért probalkozom.
Bolintottam, majd Kookra néztem.
Most te jössz! - mondtam ki magamba, majd mire észbe kapott ő is bele kezdett.

- én nem vagyok banda tag, csak meg akartalak védeni. Amikor megtudtam hogy Nam hozzád megy meg rémültemtem és felhívtam Sugát, aki beleegyezett hogy segít, így hát kiterveltük hogyan is lehet kimenteni onnan. - mondta szinte levegő vétel nélkül.

- oké, mar csak egy dolgot nem értek! Te ki vagy? - pillantottam az idegen fiúra.
- A nevem Kim Yugyeom. Taemin barátja vagyok, vagyis mostmár úgy mindenkié. Beálltam Nam csapatába kettős ügynöknek, így egyszerűbb volt a mentés. - mosolygott végig.

Nem sok mindent értek, de elfogadom a dolgot.
- És miért vagyunk itt? - kérdeztem körbe mutatva.
- Ez a hely biztonságos! - jelentette ki Jinhwon.
- Én nem maradok itt!  Haza fogok menni, egyébként is Tae még kórházban van. Nem maradhat ott egyedül! - néztem mérgesen.
- Nem mehetsz haza! - mondta Taemin.
- Márpedig én haza fogok menni. - csaptam össze tenyerem majd az ajtó felé indultam.
- Jimin! - hallottam még magam mögül Kook hangját.
Felé néztem, de ő kezem fogta meg, csak ez után nézett szemembe.
- Nem akarlak elveszíteni! - mondta komoran.
- Én sem szeretnélek téged elveszíteni, de meg kell értened hogy szüksége van ránk, és még suliba járunk, hogyan oldanánk még a bejárást?- néztem könyörgően szemeibe hátha megérti mit is akarok mondani.
- Nem jarhatunk iskolába! - mondta, mire én elképedt fejjel néztem rá.
- Hogy érted hogy nem mehetünk? Tudod hogy nekem ez mennyire fontos, nem fogom ott hagyni! - mérgesedtem el, majd kezem ki rántottam szorításából és elindultam ki.
Senki nem jött utánam ami egy kicsit bevallom zavart, nem tudtam hogyan jutok haza, vagy hogy merre is kell mennem de mentem amerre tudtam. Nem érdekelt más csak hogy a barátom biztonságban tudjam.
És ebben senki nem állíthat meg.

Már vagy két órája sétáltam, Jungkook pedig vagy 30 üzenetet írt, hogy maradjak ott ahol vagyok, mert nem jutok majd haza, hogy ne haragudjak rá és beszéljük meg, hogy nem akar elveszíteni és hogy talán igazam volt.
Nem hatottak meg az üzenetei, nem tudtam felfogni hogyan képes a családját ott hagyni egyedül. Egyszerűen csak nem értettem.

Már házak mellett sétáltam, amikor megláttam egy boltot, úgy gondoltam bemegyek és megkérdezem merre is kellene tovább mennem.
Egy fiatal hölgy állt a pult mögött, kinek kedves mosolya megnyugtatott. Aranyosan elmagyarázta merre is induljak tovább, és azt is hogy nem vagyok már messze. Megköszöntem az útba igazitást majd folytattam utam. Bíztam az ösztöneimben és a lány szavaiban.
Az egyik utcából kifordulva láttam meg a főutat, ahonnan már simán haza találok.
Nem kellett sok idő megláttam hazám, melynek ajtaja helyen volt, autóm minden rongálás nélkül állt ott. Furcsáltam a dolgot, de bementem. Meglepetésemre nyitva volt és a kulcs belülről volt a zárban. Körbe néztem mindenhol, de senkit nem találtam. Mi történt? Ki volt aki felújította az ajtóm? És miért tette?

Bementem fürdő szobámba, majd hideg vízzel meg mostam arcom és a tükörbe bámultam. Meggyötört arcom karikás szemem nézett vissza rám.
Hogyan jutottam el idáig? Miért nem tudtam nyugton maradni?
Nem tudtam a választ, de nem is gyötört. Kinyitottam fiókom, majd barátom kivéve, a kád elé ültem. Remegő kézzel emeltem bőrömhöz az éles tárgyat. Nem tudtam igazából meg akarom e vágni magam, de kezem ellenállás nélkül hatolt bele, és vágta el husom. Az érzésre szemem össze szűkült, testem megrezzent. Aztán eszembe jutott Jungkook, ahogy azt mondja nem akar elveszíteni, egy konycsepp fojt ki szememből, de kezem leállás nélkül szabdalta testrészem.
Hogyan lehetek ennyire figyelmetlen? Hogy nem vettem észre, hogy Taemin mibe keveredett, hogy Jungkook csak megóvni szeretne? Annyi mindent nem veszek észre az életben, ami a szemem előtt van, annyira figyelmetlen vagyok, mindig csak magamon szeretnék segiteni, bele se gondolva abba, hogy másnak is baja eshet.
Utálom magam! Borzasztóan utálom.

..........................
Sziasztok bocsánat ezért a nagyon sok kesesert, de Erdélyben voltam, ahol nem nagyon jutott időm az írásra.
Mindig igergetem hogy igyekezni foglyok, de sohasem úgy jönnek össze a dolgok ahogy tervezem, ezért most nem igerek semmit.
Jó olvasást! ❤