save me - jikook(szünetel)

9.rész

Jungkook prov.

Egész nap csak feküdtem, miután Jimin elment csak úgy szó nélkül, kitakarítottam a fürdőt, melynek padlóján Jimin száradt vére volt látható. A tegnapi nap nagyon fel bolygatott Jimin véres látványa, de nem engedtem a kísértésnek, tudtam fontosabb most az hogy mellette legyek.
Fetrengtem, ettem, ittam. Próbáltam elérni Chimet, de a kis okos itthon hagyta a telefonját.

Körülbelül hajnali egy lehetett amikor hallottam a bejárati ajtót becsapodni.
Megkönnyebbülten sóhajtottam, mikor elért agyamig, semmi baja a kis Mochinak.
Betoppanva szobájába kicsit megrémült, ám gyorsan tudatosult benne ki is foglalja el ágyát.
Vetkőzni kezdett, melyet szájharapdosva figyeltem, majd egy szál alsó nadrágban be feküdt mellém.
Meglepődtem amikor szorosan hozzám simult teste, ám azonnal leraktam telefonom, és szorosan át karoltam aprócska testét.
- Tudod.. A húgom meghalt... - kezdett bele. Nem is tudtam, hogy elveszítette egyik szerettét.
- Sajnálom.. - öleltem még szorosabban.
Nem szerettem volna traftálni azzal, hogy ez hogyan kapcsolódik a mai naphoz, ezért csak vártam még folytatja.
- A mai nap egy éve.. - sírta el magát, fejét testembe furva. Szemembe könnyek szöktek. Fajt ez az érzés. Jobban, mintha én lennék szomorú, sokkal jobban.
- Ne sírj! Kérlek! - suttogtam hajába.
Csak jobban sírt, én pedig tehetetlenül feküdtem mellette.
Még szorosabban bújt hozzám, én pedig kezemmel lábát  sajátomra húztam. Férfiassága hozzásimult lábamhoz, melyre mind ketten felsohajtottunk. Felemeltem arcát, majd lágy csókba hívtam, melyet viszonzott.
- Szeretlek! - sugta ajkamra.
Szívem össze szorult és úgy éreztem abban a pillanatban elsírom magam.
Ha tudná mióta vártam e percet.
Megszólalni sem tudtam, ezért csak újra megcsókoltam, mire arca újra melkasomba fúródott.

Tetszett az érzés, és az is, hogy gyermekkori szerelmemtől hallhattam, hogy szeret.
Igen gyermekkori! Amikor az intézetben voltak, én is ott tartózkodtam. Amint megláttam tökéletes arcát, beleszerettem.
Nem beszéltem vele, csak figyeltem őt, ám egyik nap már nem volt ott. Elvitték.
Rosszul éreztem magam, és egy ideig még vártam, hátha visszatér, de nem jött.
Aztán amikor Taehyungek örökbe fogadtak, megörültem. Végre ott volt előttem egy másik srác, aki lehet idősebb volt, de tudtam hogy elfeledteti majd velem, plátói szerelmem. Ez így is lett. Sokáig szerelemben éltünk, ám egy idő után ez az érzés kihunyt. Közös megállapodás alapján váltunk el mint szerelmesek, ettől függetlenül egy lakásban, egy családként éltünk.
Aztán...
Elköltöztünk, ide Jiminnel szembe.
Amikor megláttam az utcán egyből tudtam ki is ő. Az intézetben sokat kérdezősködtem, így megtudhattam milyen betegségben is szenved Chim.
Tudtam, higy neki nem rémlik majd arcom, ezért is mertem megszólítani.
Aztán nyomultam egy kicsit, de ő ezt nem bánta annyira mint hittem higy fogja. Amikor elvitték az intézetből és megtudtam beteg, meg esküdtem, ha egyszer meghaphatom, örökre vigyázni fogok rá. Ám ekkor még nem tudtam, hogy miatta én is "beteg" leszek. Sokszor képzeltem el milyen is lehet, amikor megvágja magát, és tetszett a gondolat, a vér, a fájdalom ami az arcán van, persze csak akkor amikor ezt a fájdalmat ő is élvezi.
Jimin után nem egyből kerültem ki az intézetből, így még az iskolában ahová jártunk volt egy barátnőm, vele feküdtem le először. De bár ne tettem volna!  Elmondtam neki milyen az amikor én élvezni tudom a dolgokat, azt mondta rendben van, de ne legyek túl durva. Sajnos ez nem sikerült. Nem egy, hanem több helyen végzett teste, ezért is váltunk szét. Taehyung sokszor próbálkozott, de nem engedtem neki semmit. Nem csak azért, mert szeretnék én felül lenni, hanem az a kis problema miatt sem.
De most itt van életem nagy szerelme, aki élvezi, ha mások bántják, én pedig azt ha bánthatok másokat.

-Jungkook! - szólalt még hirtelen ezért megrezzentem.
- Tessék! - válaszoltam.
- Miért tilos a szobádba menni? -
A lélegzetem elállt és mintha nem maradt volna semmi emlékem az elmúlt pár percről.
Miért kell tudnia?  Miért érdekli?
- Nem hagyhatnánk ezt? - kérdeztem feszülten vissza.
- Szeretném tudni.. Vagy hogy ki az a férfi a plafonon. - fejét elemelte mellkasomtol, majd széthúzta a függönyt. Így a hajnali feny tökéletesen megvilágított minket.
Nagyot sohajtottam, majd belekezdtem.
- Az a férfi az apám. - szöktek könnyek szemembe.
- Mégis hogyan van róla posztered? - kérdése olyan gyorsan jött.. De válaszom már évek óta megvan.
- Énekes volt. - suttogtam.
- Volt? - kérdezősködött tovább.
- Meghalt. Ezért kerültem intézetbe. - alig bírtam vissza tartani könnyeim.
Chim újra szoros ölelésébe vont.
- Sajnálom! - sugta hajamba, majd könnyei potyogni kezdtek.
Pontosan tudtam miért sír.
Ahogy a betegségét, így azt is megtudtam miért került be. Sajnáltam, ahogyan most is.

.......................
Sziasztok!
Tudom sokat késtem vele és így sem lett túl hosszú, sem tartalom dús, de azért remélem tetszik.
Igyekeztem, próbálok a folytatassal is minél hamarabb jönni.
Jó olvasást, és további szép estét nektek. ❤❤❤