Öngyilkos szerelem

20.Rész

Angel Black
Becsukom a szemem és nagy levegőt veszek. Lassan előkotortam a zsebemből a lapot, melyen megfogalmaztam mindent, amit mondani akarok. Kinyitottam a szemem, és körbenéztem a termen. Végig néztem minden feketébe öltözött emberen, akik valószínűleg mind rokonok. Megköszörűltem a torkom én neki kezdtem.
-Kedves itt lévők! A mai napon azért gyűltünk össze, hogy megemlékezzünk egy igazi angyalra, Margeret Blackre. A nagymamámra, aki anyám helyett volt anyám. A nőre,aki mindig támogatta legvadabb álmaimat.
Mikor megtudtam, hogy már nincs közöttünk, haragudtam az egész világra, de legfőképp magamra. Utáltam magam amiért nem köszönhettem el tőle, a saját hülyeségemből. A fájdalom felemészthetetlen volt, és még mindig az. Annyi mindent elakartam neki mondani még, bocsánatot kérni tőle, és tudatni vele, hogy az életemnél is jobban szeretem. Sokat gondolkoztam azon, hogy felolvassak e mindent, amit leírtam, de felesleges lenne. Hisz vannak dolgok miket csak mama és én értünk. Szóval végszónak csak megszeretném köszönni mindenkinek aki ma eljött.-Fejeztem be mondandómat és lassan, bizonytalanul visszasétáltam Andy mellé.
-Jól vagy?-Suttogta a fülembe.
-Nem.- Válaszoltam röviden.
Miután vége lett a temetésnek, és mindenki elindult haza felé, megáltam a sír előtt, és csak gondolkodtam. Mi mindent csinálhattunk volna még együtt. Miért a legjobb emberek távoznak el a leghamarabb? Sok kérdés megfogalmazódott bennem, de egyikre sem találtam megfelelő válaszokat.
-Nagyon hiányzol már most nagyi.-Suttogtam és hagytam, hogy egy kósza könnycsepp végig szántsa az arcom. Vettem egy mély levegőt és elindultam a temető kijárata felé. A kapu előtt Andy kocsija ácsorgott, mellette pedig a gazdája.
-Mit keresel még itt?-Kérdeztem erőtlenül.
-Komolyan azt hitted, hogy itt hagylak?-Villantott felém egy szomorkás mosolyt.
-Egyedül akarok lenni.-Sóhajtottam.
-Nem engedem. Legutóbb mikor ezt mondtad, felvágtad az ereidet. Nem hagylak többé magadra.- Simította meg az arcom.
-Szeretlek.-Néztem bele szemébe.
-Én is téged.-Nyomott egy csókot az ajkaimra, és beszálltunk a kocsiba.
A hazafelé úton egyikünk se szólalt meg, csak a rádióból szólt valami zene.
-Kylie és Matt már a házad előtt vannak.-Szólalt meg hirtelen Andy, mire kapott tőlem egy értetlen tekintetet. Felnevetett és folytatta;-Nem fogunk magadra hagyni. Még akkor sem ha egész délután hozzánk se fogsz szólni, mi akkor is itt leszünk neked.
Pár pillanat múlva leparkoltunk a ház előtt. Kiszáltunk a kocsiból Kylie pedig egyből a nyakamba ugrott és hajtogatta, hogy mennyire sajnálja, hogy elhanyagolt.
-Nem gáz, figyelj én sem fordítottam rátok mostanában időtt, szóval én is sajnálom.-Öleltem magamhoz szőke barátnőmet.
-Ez mind nagyon cuki de mostmár menjünk be, mert megfagyok.-Nyafogott Matt.
-Haver nincs is hideg.-Néztünk rá furán.
-Hát azért jó időnek se mondhatjuk.-Rántotta meg a vállát.
Azon az délután valahogy kevésbé fájt minden. Velük szimplán jobban érzem magam. Hálás vagyok, hogy itt vannak nekem. Nem is tudom mit kezdenék nélkülük.
Sziasztok! Meghoztam a kövezkező részt. Ha tetszett jelezzétek nekem vota vagy comment formájában.❤️ Nagyon megszeretném köszönni a sok pozitív visszajelzést! Sokat jelent! Legyen szép estétek/napotok és kitartást a következő héthez❤️ Puszi😘
-R