Öngyötrő

12

Erősen koncentrált, hogy hallja a szívérréset annak aki bent van. Nem érzett semmi különösei így benyitott. Senki nem volt bent. Sóhajtott egyet majd leült a székébe és bekapcsolta a számítógépét. Épp kezdett volna a munkába mikor kopogtattak az ajtón. 
-Igen?-
?:-Szia! Észrevettem, hogy nem voltál múlthéten, gondolom beteg voltál. Jobban vagy?-
-Szia Kata! Igen. Köszi, hogy kérded. volt valami említésre méltó?-
K:-Nem. Viszont lett volna egy két fontosabb feladatod azokat elvégeztem ha nem haragszol.
-Mért haragudnék? Hálás vagyok köszönöm. Hova tetted őket?-
K:-Még az asztalomon, nem akartam, hogy elkeveredjenek vagy hasonló, de mindjárt hozom.-
Majd sietve távozott. Lilla csak mosolygott utána. Kedves kollégái vannak és nem is tud róla. Ő olyan visszafogott fajta.  Még csak két éve dolgozik  itt nem nagyon foglalkozott a munkahelyi kapcsolatok kiépítésével. Lehet el kéne kezdeni. Ahogy így merengett Kata jött vissza és átnyújtotta a papírokat. 
-Köszön szépen. Viszont szeretném valahogy meghálálni ha nem gond. Meghívhatlak mondjuk egy kávéra?-mosolygott.
K:-Nem muszáj, nem szívesen lennék a terhedre. Csak segítettem hálát nem várok cserébe.-mosolygott vissza kedvesen.
-Nyugi ennyi a minimum.-kacsintott.
K:-Rendben.-bólintott.
-Akkor majd még megkereslek.-
K:-Jó.-mosolygott majd távozott.
Lilla ismét felsóhajtott. Nehezen tudott ráhangolódni a munkára ráadásul a múltkori miatt most a főnökétől is tart. Mikor belépett az ő jelenlétét érezte egy pillanatra, szerencsére tévedett. Gondolkozott a munkahely váltáson, de az túl gyáva lenne. Igyekezett a munkára koncentrálni kisebb nagyobb sikerrel. Elintézett pár ügyfelet és mire észbe kapott már besötétedett. Most nem zavarta meg az éhség a munkába mint mikor még élt. Annó még így volt. Akkoriban már szédelegve ment le az automatáig a földszintre. Kicsit elgondolkodott. Semmi nem olyan mint azelőtt. 180°-ot vett az élete. Lassan összepakolt és megindult a lift felé. Kicsit idegesen helyezte a testsúlyát a bal és a jobb lába között. Mikor leért sietve a kijárat felé igyekezett. A keze már a kilincsen volt mikor valaki a nevén szólította. Egyből megismerte a hangot.
-Mar lejárt a munkaidőm szeretnék hazamenni.-
F:-Nyugalom..Csak gondoltam beszélhetnénk.-monda nyájasan. Lilla nem fordult meg, megszorította a kilincset majd lassan elengedte.
-A múltkori után meg beszélgetnél?-
F:-Igen. Talán baj? Én szeretem az alkalmazottjaimat.-erre a kijelentésre a lány összerezzent végigjátszódott újra benne az  a jelenet. Akkor este...
-El tudom képzelni.-monda gúnyosan majd ujjait ismét a kilincsre helyezte.
F:-Nem akarom, hogy elmenj!-
-Miért?-fordult meg dühösen. A főnöke gyilkos tekintettel és örült mosolyával nézett farkasszemet. Egy pillanatra megrémült.
F:-Beszéljük meg...gyere fel az irodámba..-
-Nem!-
F:-Ne ellenkezz, nem csinálok semmi rosszat ígérem..-
Lilla óvatosan tett egy lépést előre. Érezte a gyomrában a baljós sugallatot, de mégis megindult. Ő maga sem értette miért. Mikor kb. egy méterre volt a férfitól az egy hirtelen mozdulattal a falnak nyomta és egy kést szorított a nyakához. Egy apró vágást ejtett a lány kulcscsontján.
F:-Tudom mi vagy..a penge éle olyan anyaggal volt bekenve amitől elhagy az erőd. A levegő megfagyott egy pillanatra. A férfi szavai és a kés látványa ledöbbentették, és a sokktól mozgásképtelenné vált.
F:-Ugyan a szabályzat szerint nem bánthatlak míg nem bizonyulsz veszelyesnek. Majd a nyakadba varrom a múlt esti gyilkosságokat hiába tudjuk, hogy Öngyötrő volt.-mosolyogta gyilkos tekintettel.
-Ki?-
F:-Öngyötrő...a kis köteléked.-
-Mármint Leander?-
F:-Pontosan. Körülmények hiányában nem lett elítélve, de könnyen megüthetitek a bokátokat.-
-Mért hívtad Öngyötrőnek?-
F:-Ez a neve az adatbázisban...mindenkit számon tartunk...-
-Kik?-
F:-A vadászok. Mi vagyunk azok akik meggátolják a világuralmatokat. Nevekkel nem foglalkozunk mindenkinek van egy beceneve akit átalakítanak. Neked még nincs bélyeged, de ha most megöllek szükségtelenné válik a papírmunka.-
A lány megrepült. Átjárta ismét az a halálérzet ami nem hagyja békén már jó ideje. Lehunyta a szemét.
-Mért akarsz nekem ártani?-
F:-Bevallom kedveltelek..Akkor éjjel mikor behívtalak...én épp elakartalak hívni valahová...de te elrohantál...otthagytál..aztán kaptam az infót, hogy a közelemben új kötelék épült, az ijedtséget akkor és a kisugárzásod most. Nem hiszem el, hogy ezt tettek veled!-kiabálta. Visszahangozz tőle az egész földszint.
F:-Megöllek...mert nem lehetsz az enyém. Aztán megölöm azt aki elvett tőlem!-
A lány szemében könnyek gyűltek. Egy megtelt gömb útnak indult lefelé az arcán. Érezte lelketlen teste súlyát ahogy az erő kivész belőle. Alig bír most egy átlag ember erejével. Harcképtelen. Lehajtotta a fejét.
-Akkor tedd meg. Vágd el a torkom. Tégy velem amit akarsz, de őt ne bántsd.-
F:-Mindjárt meghatódom annyira nyálas. Elhiszed, hogy nem érdekelnek az utolsó szavaid?!-
Majd tett egy lépést hátra mintha elgondolkodott volna. Lilla összerogyott a földön könnyeit már nem bírta visszatartani. Nem is nagyon akarta. Fekete haja eltakarta arcát. Felnézett a férfira aki elhatározta magát. Lehajolt megemelte a lányt az állánál fogva.
F:-Mielőtt még reménykednél..ezüstpenge.-
A lány lehunyta szemeit várta, hogy az ítélet beteljesedjen. Még utolsó pillanataiban is Leanderre gondolt. A férfira akitől minden megváltozott.