Csak egy szikra kell!

7. fejezet

Mikor újra magához tért, Emma már nem volt mellette és egyébként is, teljesen elzsibbadt a karja ebben a nyakatekert pózban. Nyögve ült fel az ágyon és az órájára nézett, ami délután kettőt mutatott.

– Fenébe... – motyogott az orra alatt, szemeit dörzsölte a fáradtságtól. Úgy érezte megint magát, mint akire mázsás súlyt pakoltak. Gyűlölte ezeket az álmokat, és hogy még mindig nem tudta őket elfelejteni. Valószínűleg soha nem is fogja, de jó lett volna már túllenni ezeken, túlságosan lefárasztották, nem tudta kipihenni magát. Álom nélküli pihenést akart végre, úgy legalább egy évig, ha lehetséges volna.

Végül nem várt többet, inkább felkelt és lement a földszintre, a hangokból ítélve a két lány odalenn volt. Úgy tűnt, Khali elpakolta a fegyvereket vissza a helyükre, mert már nem volt odatéve minden az asztalra, helyette főtt étel illata jutott el hozzá, hogy mélyet szívott belőle, a nyál is összefutott erre a szájában, gyomra pedig éhesen megkordult. Ebben a pillanatban fordultak felé, Emma mosolyogva szaladt oda hozzá és ölelte át a derekát, végül felkapta a kislányt.

– Végre, már azt hittem, soha nem kelsz fel!

– Bocs, úgy tűnik, fáradtabb voltam, mint azt elsőre gondoltam volna – felelt, közben Emmával a kezei között sétált az asztalhoz és úgy ült le. Khali érdeklődve figyelte kettejüket, de nem úgy tűnt, mintha zavarná a dolog. Ezen a nőn még mindig képtelen volt kiigazodni.

– Épp időben jöttél, most készültünk el az ebéddel. Emma nagyon ügyes volt, mindenben segített, amiben csak lehetett – Khali mosolyogva foglalt helyet a másik széken. A szöszke kislány aztán lemászott az öléből és felült a harmadik székre, hogy boldogan állt neki elfogyasztani a kikészített ételt. – Mikor tanítottad meg főzni?

– Fogalmam sincs – vakarta meg a fejét tanácstalanul, másik kezével pedig a kezébe vette a kanalat, hogy nekilásson a finom ételnek.

– Nagyjából három hónapja! – adta meg a pontos választ Emma.

– Te inkább egyél, teli szájjal nem beszélünk – szólt rá a szöszire, mire az szemét forgatva folytatta az evést, Khali meg magában somolygott. Jól állt a fiatal nőnek, ha mosolygott. – Szóval három hónapja. Nem túl sokszor volt lehetőségünk főzni, nincs rá mindig idő; de amiben csak tud, mindig segít.

– Okos ötlet volt! Ha majd olyan nagylány leszel, Emma, mint én, így fogod levenni a férfiakat a lábukról – fordult Khali mosolyogva Emmához, mire a kislány felkacagott, Harper meg a szemét forgatta bosszankodva. Még hogy férfiak, hagyjuk már, futott át a gondolat a fejében. – Látod, a testvérednél is bevált, úgy habzsolja az ételt, mint aki egy éve nem evett rendes kaját.

– Hé!

– Igaza van, tényleg úgy eszel – kontrázott erre az értelmetlen beszélgetésre Emma.

– Ne már, kettő egy ellen, ez nem ér?!

– Pedig így van! – Most meg Khali szólt be, hát ilyet, most komolyan, két csaj így lekörözi, ez nem fair! Végül bosszankodva, mormogva az orra alatt csendben ette tovább az ebédet, a lányok pedig elbeszélgettek egymással.

Volt szó mindenről, Khali mesélt Emmának az eddigi életéről, sokkal kötetlenebbül, mint amikor vele beszélt. Mesélt neki a családjáról és az édesanyjáról, hogy a testvérével milyen jó kapcsolatban voltak, mindig borsot törtek az anyjuk és apjuk orra alá, aztán szóba került az iskola és a pasik is, aminél már inkább felkelt az asztaltól és elvonult a nappaliba; erre nagyon nem volt kíváncsi, viszont azt magának is be kellett vallania, hogy Emmának jót tett egy nő jelenléte. Persze, megadott neki mindent, amit csak tudott, de a csajos dolgokban egyáltalán nem volt jártas és meggyűlt vele a baja rendesen, viszont most úgy látta, Khalival kötetlenül és gátlások nélkül beszélhetett mindenről.