Csak egy szikra kell!

10. fejezet

//A fejezet olvasása közben indítsátok el a zenét, hogy kellően megalapozza a hangulatot.//

Késő délután szálltak vissza a gépbe, mikor már a nap is alábukott a horizonton. Indulásra készen ült be a pilótafülkébe, megvárta, míg Emma és Khali is megjön, hogy aztán motorikusan indítsa a gép rotorjait, végül finoman a magasba emelkedett az Osprey.

– Merre? – Nem nézett Khali irányába, aki Emmát tartotta az ölében, a másik pilótaszékben ülve.

– Észak-északkelet. Szólok, mikor változtass ezen. – Csak bólintott a nő szavaira, végül olyan magasságba emelkedtek, hogy még láthatták az alattuk elterülő nyugodt tájat, ahogy a rotorok légáramlatai meghajlítják a fák ágait, aztán már csak előre figyelt.

Csendben haladtak a Khali által megadott irányba, nem beszéltek egymással, de ez jó lehetőség volt arra, hogy Emma ismét elszundítson. Egy pillanatra rajta felejtette a kislányon a szemeit, ajkai akaratlanul is boldog mosolyra húzódtak, miközben figyelte őt. Jó volt ilyen nyugodtan látni Emmát, hogy ennyire jól érzi magát és boldog, gondtalan ebben a helyzetben. Khali zöld tekintete zavarta meg ezt a merengést, zavartan kapta el a pillantását róluk.

– Tényleg szereted őt.

– Igen. Nincs ezen semmi meglepő!

– Szerintem van. A katonák és az egyszerű emberek gyűlölik az olyanokat, mint mi. – Khali elszólására felszisszent és mérgesen nézett a nőre, nem akarta, hogy Emma füle hallatára beszéljenek erről, de a nő csak nemet intett a fejével. – Mélyen alszik, nem hall minket.

– Biztos vagy ebben?

– Igen.

– Mindig azt mondod, hogy mi, hogy Emma is olyan, mint te. Tényleg így lenne, te is olyan vagy... – Egy pillanatra nézett csak Khalira, aki most elgondolkodva figyelt kifelé az ablakon, nézte a tájat, már amennyit láthatott belőle, de mintha nem is ezt látta volna, hanem valami mást.

– Mint azok, akiken kísérleteztek? Igen. Ha megharapnának a zombik, nem változnék át; szemben veled. Ha téged elkapnak, halott vagy.

– Inkább lőj le, soha nem akarnám, hogy Emma úgy lásson! – felelt indulatosan, aztán lassan fújta ki a benn tartott levegőt. Tényleg nem akarta, hogy Emma ilyen helyzetben lássa. Mindig attól rettegett, hogy egyszer elkapják kettejüket és a kislánynak végig kell néznie, ahogy átváltozik, hogy aztán vele is végezzenek. – Visszatérve rád, honnan tudsz a kísérletekről? Ezt csak belsős katonák tudták, akkor mégis honnan vannak ilyen jó információid erről?

– Voltak kapcsolataim és már mondtam neked, hogy a nővéremet kerestem. Őt a katonák elvitték magukkal, miatta jártam utána az egésznek, hogy kiszabadíthassam a fogságból. – Harper egy pillanatra elgondolkodott a nő szóhasználatán.

Mi az, hogy csak kereste, eddig végig arról volt szó, hogy keresi, nem? Most mégis, úgy tűnt, mint aki megtalálta azt, amit valójában keresett. Emmát magához ölelte Khali, lágyan ringatta a karjai között a kislányt, úgy bánt vele, mintha a tulajdon anyja lenne, pedig ez nem volt így. Tudta, kicsoda Emma édesanyja. Emma anyja?!

– Te őt kerested?! – kiáltott fel a gondolatmenet végén, aztán riadtan Khalira nézett, hogy ösztönösen rántotta oldalra a gépet, ami így megbillent a tengelyén. – Őt kerested, végig az orromnál fogva vezettél, te picsa! Végig erről volt szó!

– Miről beszélsz, mi bajod van neked?! – Khali riadtan pillantott rá, miközben Emmát magához húzta, aki a kiabálás hatására felriadt, s most álmosan és nyűgösen nézett rájuk. Na, nem, ezt nem hitte el, le kell tennie a gépet, most azonnal, tök mindegy, hogy hol, de le kell tennie!