Nothing breaks like a heart

10. Már nem szeretlek.

"A múlt a jelenben van, benne ismétlődik, csuklik, és figyelmeztet mindarra, ami nincs többé. Elővérzik az utcákból és a padokból, dalokból, vezetéknevekből, arcokból és könyvborítókból. Néha egyetlen fa vagy naplemente látványa is olyan erővel képes hatni ránk, mint az összes valaha látott fa és naplemente. És nincs menekvés, mert nincs élet, amelyben ne lenne könyv, fa vagy naplemente."

Kilépve a klubból az hűvös utcára értünk. Még nem tudtam pontosan, hogy hova megyek, de igyekeztem minél távolabb menni.

-Nem beszélhetnénk itt? -mutatott a klubbal szemben lévő padra Josh.

-Nem. -ráztam meg a fejem, és tovább sétáltam. -Nem hiányzik, hogy megint lefényképezzenek és az legyen napokig a téma, hogy kivel vagyok együtt. -magyaráztam.

-Úgy tűnt, mintha ez múlt héten nem zavart volna. -jegyezte meg. Gondolhattam volna, hogy látta a képeket.

-Ahhoz aztán végképp semmi közöd. -csattantam fel. -Különben is, már rég elkezdhetted volna mondani amit akarsz. Fogy az időd. -emlékeztettem, hogy öt percet ígértem neki.

-Igazából, csak beszélgetni szerettem volna. Már jóval előbb keresnem kellett volna téged. -ismerte be. -Baromira lelkiismeret furdalásom van a történtek miatt. Valahogy csak most fogtam fel ezt az egészet. Most meg mindenhol téged látlak. Tele van veled a net, a tv... -sorolta.

-Mi a lényeg, Josh? -sütöttem le a szemeimet.

-Én csak... -akadt meg egy pillanatra. -Sajnálom. -mondta végül.

-Én már nem szeretlek. -mondtam ki gondolkozás nélkül. -Ne haragudj, ezt muszáj volt kimondanom. -sóhajtottam. -Olyan sokat szenvedtem miattad. Összetörtél teljesen. -néztem a szemébe. -De már nem haragszok. Erősebb vagyok, mint valaha. -mosolyodtam el.

-Már én sem szeretlek. -mondta, én pedig hitetlenkedve felnevettem.

-Azt hiszem ezt már bebizonyítottad, amikor megcsaltál. -nevettem fel kínosan.

-Nem. -rázta a fejét. -Szerettelek utána még jó sokáig. Nem gondolnád, de én is nagyon szenvedtem. -mesélte. -De nem ez a lényeg, tudom, hogy az én hibám. Miattam alakult így, de hidd el, hogy utána már ezerszer megbántam, hogy veszni hagytalak.

-Most már nincs mit tenni. -vontam meg a vállam tanácstalanul.

-Tudom. -nézett a szemembe. -Nem is akarom felborítani az életedet, de utálom, hogy haragban váltunk el.

-Nem haragszok rád, Josh. -ismételtem meg magam. -Már nem. -tettem hozzá.

-Elég abszurd, nem? -nevetett fel. -Itt ülünk évek múlva, én egyetemre járok, te épp megnyerni készülsz egy tehetségkutatót és arról beszélünk szombat éjjel, hogy miért szakítottunk. -mondta hitetlenkedve.

-Valóban eléggé abszurd. -bólintottam.

-Remélem megnyered ezt a műsort, mert ha valakinek, akkor neked van tehetséged hozzá. -biztatott.

-Köszönöm. -mosolyogtam rá. -Én is nagyon remélem, hogy boldogulni tudsz majd az életben. Minden téren. -mondtam a lehető legőszintébben. -De azért nem foglak megsajnálni, ha még egy-két hétig emészteni fog a bűntudat a történtek miatt. -tettem hozzá vigyorogva.

-Azt rögtön gondoltam. -nevetett fel, miközben a fejét csóválta. -Számíthatsz rám mindenben, ugye tudod, Királylány? -komolyodott el.

A becenév hallatán azonnal összeugrott a gyomrom. Josh-on kívül soha senki más nem hívott így.

-Tudom. -bólintottam. Tisztában voltam vele, hogy a történtek ellenére, az éjszaka közepén is bármikor felhívhatnám, szó nélkül bárhova eljönne értem.