A történetet a blogomon kezdtem el, de úgy döntöttem itt folytatom. (Többen rátalálnak) ❣️
§
Napsi életét a munkájának szenteli, ám minden megváltozik, mikor egy kisbusz begördül és megáll a szomszéd ház el...
Két hétig otthon kellett maradnom, hogy teljesen meggyógyuljon a lábam. Ez idő alatt, a szomszédjaim a lakótársaimmá váltak, mert minden pillanatban ott volt mellettem valamelyik fiú. J-Hope és Tae Macival segítettek, levitték sétálni, játszottak vele, ami a szőr gombócot egyáltalán nem zavarta. Jin főzött nekem és az egész csapatnak az étkezés is nálam oldották meg. Jimin velem foglalkozott, kicsit sokat is. Folyton ott ült mellettem, ha valahova menni akartam felkapott az ölébe és oda vitt. Még a WC-re sem engedett önállóan elmenni. Nam segített a munkámban, ahol csak tudott. Egész jól belátja a dolgokat a szervezésben. Suga sem hagyott pihenni, mikor Jimin éppen nem zaklatott, akkor ő jött be és az új dalait mutogatta. Mindenki körülöttem lebzselt kivéve egy valakit, akit a kórház óta nem láttam. Csak ebédelni jött át, de először Nam-nak át kellett mennie érte, hogy egyáltalán kijöjjön a szobájából. Az ebédnél a lehető legtávolabb ült tőlem, majd minden szó nélkül befejezte és vissza ment a házukba.
Ez így ment egészen egy napig, amikor a fiúk nem tudtak átjönni, mert el kellett menniük a munkahelyükre. Teljesen bele felejtkeztem a munkába, amikor fura hangokat hallottam a bejárati ajtótól. -Maci, mit csinálsz? – álltam fel, a mankót magamhoz ragadva. Kibicegtem a az ajtóhoz és egy baseball labda méretű lyukkal találtam szembe magam, ami az ajtón lévő kis ablakon tetszelgett. Maci félelemtől remegve, futott be a szobámba én pedig óvatosan kinyitottam az ajtót. Amint kinyitottam, egy igen izmos mellkassal találtam szembe magam. Jungkook egy baseball kesztyűt tartott a kezében és egy mezben feszített előttem. Kilesve mögüle, hat ugyan így felöltözött srác, lefehéredett arccal bámult maga elé, szégyellve tettüket. Legalábbis az ajtómból úgy láttam, de amint felnéztem, a nálam jóval magasabb személyre, aki próbálta nevetését vissza tartani és komoly fejet vágni, rá kellet jönnöm, hogy a srácok nem azért hajtották le a fejüket, mert sajnálják tettüket, hanem azért, mert mindegyikük fuldokolt a nevetéstől.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Jungkook se bírta tovább és komolysága átváltott vihorászó kisfiús nevetésbe. - Megtudhatnám, hogy még is mi olyan vicces azon, hogy tönkretetted az ajtómat? - a srác nevetése abbamaradt és nevetéstől csillogó szemmel nézett le rám. - Az, hogy mi még életünkben nem baseballoztunk és fogadtunk a többiekkel, hogy ki tudja a labdát messzebbre dobni, de Hobi megijedt valami kisállattól a fűben és én meg miatta rossz felé dobtam. És sajnálom tényleg, nem direkt volt. - barna szeme mélyen enyémbe fúródott és nem eresztette el addig amíg Nam hangját nem hallotta meg a háta mögül. Szaporán pislogva elnéztem a válla felett és a mosolygós arc láttán nekem is felfelé görbült a szám. - Tényleg ne haragudj, véletlen volt. Feltakarítunk és valahogy megcsináljuk. Addig menj vissza, nyugodtan a szobádba. - Erre semmi szükség. Örülök, hogy egy kicsit jól érzitek magatokat. – néztem a még mindig előttem ácsorgó fiúra, aki nagy szemeit nem vette le rólam. – Játszatok nyugodtan. Addig én feltakarítok és átjöhetnétek enni pár falatot. – indultam a seprűért, de egy kéz karomnál fogva visszarántott. - Észnél vagy? Majdnem megint beleléptél. – Jungkook erélyes hangja összerezzentett. Kezét lerázva magamról indultam ismét küldetésemre, mikor hirtelen a magasba emelkedtem. A mérges fiú karjába velem lépkedett az ebédlő felé és bakancsa alatt meg-meg roppant az üveg. Hiába kapálóztam nem akart letenni addig, amíg a konyhába be nem értünk. – Hol van a szeprű? – kérdezte pöszén, ami engem megmosolyogtatott. - Az seprű. Nem szeprű. – mondtam most már nevetve. Jungkook zavarodottan állt nem értve kacagásom mivoltát. - Én is azt mondtam. – motyogta, majd megrázta a fejét és nekifutott újra a kérdésnek. – Szóval, hol van a dsz-zseprű? – nem tudtam vissza tartani a nevetésem, hasamat fogva hahotáztam bénázásán. Csak akkor hallgattam el, amikor Jungkook közvetlen előttem állt meg. Nem ez volt az első alkalom a mai nap, hogy ilyen közelről láttam mellkasát. Közelebb hajolt hozzám és csendben, inkább suttogva beszélt hozzám. - Akkor tanítsad meg, hogy hogyan kell mondanom ezt a szót. – nem tudtam mi tévő legyek. Közelsége megbabonázott, bár magam sem tudom miért. Ahogy állt előttem éreztem a testéből sugárzó hőt és kellemes illatát. Felnéztem rá és kutató tekintete mögött ott bujkált az elfolytott mosoly apró szikrái. Hírtelen megszólalt a csengő és Kevin (a másik szomszédom) hangját hallottam.
- Napsi, minden rendben? – hangjában aggodalom hallatszott. Jungkook másodpercek alatt eltávolodott tőlem és arcáról semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni. Odabicegtem az ajtóhoz, ahol még mindig szilánkok hevertek és kikukucskálva a baseball labda által keletkezett lyukon néztem szomszédomra. - Szia Kevin! Nincs semmi baj. Csak a fiúk véletlen betörték az üveget. – mondtam mosolyogva és kitártam kedvelt szomszédom előtt az ajtót. Kevin amióta ide költöztem nagyon jó barátom. Mindenben segített, amikor szükségem volt valamire. Olyan számomra mint egy báty. Óvatosan átlépdelte a szilánkokon és egy nagy öleléssel köszöntött. Izmos karjai közül egy krákogó hang mentett meg, ami a konyha felől jött. Kevin felhúzott szemöldökkel fordult Jungkook felé, aki meredten állt kezében a seprűvel. Kevin mosolyra húzta a száját, de ez nem olyan volt amivel rám szokott nézni. Ez más volt. Mellém lépett és birtoklóan átkarolta vállamat. - Csak nem felfogadtál egy takarítót drága? – az utolsó szó hallatán felfutott a szemöldököm a homlokomon. Kibújtam karja alól és Jungkook mellé léptem. - Ő Jungkook. Nem rég költözött pár barátjával a szomszédba. – ránéztem a mellettem lévő még mindig mozdulatlan srácra és megböktem az oldalát, hogy valami reakciót váltsak ki belőle. Feleszmélve bambulásából meghajolt, majd kezet nyújtott barátom felé. Kevin egy pillanatig nézte tettét és látszott rajta, hogy ez a hajlongás nincs ínyére, majd elfogadta a felé nyújtott kezet és Jungkook szemébe nézve erősen megszorította. Hosszú perceknek tűnő ideig álltak így és némaságba burkolódzva farkas szemeztek. - Srácok! Most már elég lesz. – tettem rá a kezem összefont öklükre. Jungkook rám pillantott, majd eleresztette Kevin kezét. Seprűvel a kezében eltűnt és feltakarította az ajtónál lévő rendetlenséget.
- Nagyon fura ez a gyerek. – mondta Kevin halkan. - Nem rég érkeztek az országba. Nehezen alkalmazkodnak. Legyél türelmes és talán még barátok is lehettek. - Nem hinném. – rákérdeztem volna miértjére, de Jungkook visszatért kezében a lapáttal amibe összeszedte a szilánkokat. Némán elment mellettünk és szemetesembe kidobta azokat. - Azt hiszem a mai étkezést megoldjuk most oda haza. – nézett a szemebe. - Helyes – vágott közbe Kevin – nehogy már ő főzzön rátok. Nem hiszem el, hogy így kihasználjátok. – mintha a világ végét jelentené, hogy meghívtam a hét fiút magamhoz, úgy kezdte el szidni őket. Jungkook tűrte egy ideig a sértő szavakat, de egy pontnál megelégelte és felém fordult. - Akkor viszonzásként egyszer gyere te át hozzánk ebédre. Jin nagyon finoman főz. – mosolygott, de nem látszott őszintének a mosolya. Intett egyet és Kevin mellett elhaladva neki ment a vállának. - Bocsánat. – hajolt meg – *Meongcheong-i – gonosz mosollyal eltűnt az ajtóban. Kevin értetlenül rám nézett én pedig vállamat megrántva jeleztem, én sem értettem mit mondott.
Furcsáltam, hogy Kevin ennyire ellenezte a srácok ittlétét, mondván hogy kihasználnak, mert ő is itt maradt edte tízig, mikor már nekem kellett kidobnom a házból. Fáradtan roskadtam kanapémra, mikor kopogtattak ajtómon. Nagyot sóhajtva keltem fel éppen elfoglalt helyemről és nyitottam ajtót. Meglepetésemre Jimin állt velem szembe. - Jungkook mondta, hogy van nálad valami srác. Azt mondta elég sunyi képe van és addig nyúzott amíg át nem jöttem. – hadarta el ittléte okát. – Minden rendben? – kukkantott be hátam mögött. - Igen. Semmi baj. Most küldtem el, Kevint aki amúgy a másik szomszédom. Mindig segít, ha valami probléma adódik. - Rendben. Most már ránk is számíthatsz. – mondta Jimin mosolyogva. – Sőt, jobban örülnénk, ha nekünk szólnál inkább. – komorodott el és összeráncolt homlokkal nézett Kevin háza felé. – Ha Junkook azt mondja, hogy valami nem stimmel vele, én hiszek neki. - Fura, hogy pont ő aggódik értem. – motyogtam. - Miért ne tenné? Bír téged. - mosolygott, mint aki teljes szívéből hisz ebben. Úgy tűnt Jungkook nem mindent mesélt el barátainak. Ráhagyva a dolgot, elbúcsúztam tőle és vissza mentem nappalimba. Elgondolkoztam azon, ami miatt át jött. - Kevint azóta ismerem, amióta egyedül élek. Sosem használt ki. És Jungkook-nak semmi köze hozzám, se hozzá. – ment fel bennem a pumpa. Bebújtam puha ágyamba és Macit magam mellé engedtem, aki hálája jeléül oda bújt hozzám. Simogatás megnyugtatott és mosolyogva átadtam magam az álmok sodrásának.
