A történetet a blogomon kezdtem el, de úgy döntöttem itt folytatom. (Többen rátalálnak) ❣️
§
Napsi életét a munkájának szenteli, ám minden megváltozik, mikor egy kisbusz begördül és megáll a szomszéd ház el...
Az elmúlt hónapokban, folyamatos fúrás, kalapálás és építkezési munkálatok zajlottak a szomszéd házban. A kétemeletes, kisebb kerttel rendelkező ház, teljes tatarozáson ment keresztül. Szeptember óta figyeltem ablakomból, ahogy a munkások jönnek - mennek, aztán jöttek a festők, az ácsok és így tovább, egészen május elejéig, amikor is két hatalmas kamion parkolt le ezzel az egész utcát elfoglalva. Legalább 10 ember pattant ki a mögötte begördülő kisbuszból és pakolták be a cuccokat a házba. Megfigyelve a felszereléseket, mintha egy stúdiót, nem is, inkább több stúdiót szereltek volna fel. Ismét fúrás, kalapálás, majd olyan este tizenegy körül nagy örömömre befejezték. Mint minden reggel, ötkor keltem, hogy buzgó kutyusomat, levigyem sétálni, és hogy ezzel a saját reggeli frissítő sétámat megtegyem. Amíg az ajtóval bíbelődtem, egy sötétített ablakú full extrás 9 személyes mercedes kisbusz állt meg a szomszéd ház előtt.
Nem néztem hátra, csak a zárral voltam elfoglalva, ami az istenért sem akart bezáródni. Hirtelen Maci névre hallgató kutyusom megindult az autóból kiszállók felé ezzel engem elrántva, a 7 személy nyakába ugrott.
- Nem hiszem el Maci! Gyere ide! Hozzám! - mondtam dühösen, de a megszeppent kutya inkább a fiúk háta mögött kereste a menedéket, haragom elől. Pár lélegzetvétel után lenyugodtam és guggolva kedvesen szóltam a Golden Retrievernek. - Gyere hozzám Maci! - nyújtottam a kezem felé, mire ő kikandikálva két láb közül nyugtázta, hogy a gazdija nem haragszik rá. Megfogva a pórázát, lábhoz parancsszóval leültettem magam mellé, majd csak ez után pillantottam rá még mindig döbbenten álló csapatra.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
- Bocsássatok meg! Nem akart ő rosszat, csak kicsit neveletlen. És nagyon szereti az új embereket köszönteni. - kuncogtam, a srácokat fürkészve. Egytől egyik koreaiak voltak, és úgy néztek rám mintha űrlény lennék. - Ó, bocsánat - kezdtem bele angolul - gondolom, nem beszélitek az itteni nyelvet.
- Semmi baj, és beszélünk magyarul. Az elmúlt 1 évben minden nap ezt a nyelvet tanultuk. - felelte egy feltűnően széles vállal rendelkező srác erős akcentussal.
- Ez esetben, - nyújtottam a kezem - Napsi vagyok. Ő pedig - mutattam a türelmesen ücsörgő kutyára - Maci. - mindegyikkel kezet fogtam, és ők is bemutatkoztak. Jin a széles vállú, Nam akinek fura stílusa van, Hobi aki folyamatosan mosolygott és rögtön öleléssel kezdett, Jimin aki megmentett a szeretet bombától, Tae aki a kutyámmal jobban el volt foglalva, mint velem, Yoongi akinek a fülében fülhallgató volt és végül Jungkook aki még arra sem volt képes, hogy bemutatkozzon. Közölte, hogy meg kéne kötnöm a „vadállatomat" és emelt fővel bevonult a házba.
- Ne aggódj miatta. - tette rá a kezét Jin a vállamra - Nem szokott ilyen lenni, csak nem nagyon akart ide jönni, és most a durcás kedvébe kaptad el Jungkook-ot.
- Mindent értek - bólintottam, de legbelül fájt egy kicsit, hogy első találkozásra ilyen volt velem. - Majd látjuk egymást, most megyek, mert egyre türelmetlenebb a „vadállatom". - integetem mosolyogva a srácoknak, és elindultam a bő egy órás sétámra.
