Faceless(Rin Matsouka X Oc)

Velem van a baj?

Hajnali 4óra. A sötétítők takarása és a nyugodság amit senki sem verne fel hajnalok hajnalán. Kivéve most. Nyitott szemekkel mereven fekszem és a felső ágy alját bámulom meredten ami üres volt.

- Mit énekel ez az idióta hajnalok hajnalán?! Ez nem normális!- szorítottam rá füleimre kezem majd gyilkosan a fürdő felé néztem.

- Mondjuk sok minden nem normális... Ez az egész helyzet no normaly!- kezdtem el tajtékozni angolt keverve az anyanyelvemmel. Nehezen kimászva az ágyból ültem az íróasztalomhoz és a könyveket kezdtem olvasni. A víz hangos csobogása és Rin mély altja nem igen engedte meg nekem azt a luxust hogy oda ia tudjak figyelni az előttem lévő sorokra.

- Mit vétettem? Kijavítom esküszöm csak hallgasson el. - motyogtam miközben megadóan dőltem a nyitott lapokra.

Ismét megszólal az az idegesítő zeneszám amire Rin nyugodtan dudolászik.

- Legalább halk lenne. Ki nem kellne fel erre?

A zene egy pillanatra elhalkul maks megszűnik. Hálásan néztem fel magam felé és köszönetet mondtam a fentieknek. Hirtelen ajtó nyikordulás majd egy kéz ami tapogatózik az asztalon és végül megtalálja az új kibontatlan sampont. Megragadja és ismét zárul az ajtó. Mindezt elkerekedetr szemekkel és enyhén nyitott szájjal néztem végig és hajnali álmos fejjel próbáltam feldolgozni a látottakat. Felhagyva a szobában zajló dolgok megértésével a jegyzetekre koncentráltam.
A víz zuhogó hangja és egy mély baeiton.

- Jó. Én ezt nem bírom tovább! Ma írnám meg a témakör záró esszémet amire kipihenten kellene mennem mellesleg... És ma még dupla edzésen is lesz mert megígértem Nii-sannak hogy úszók vele egy pár hosszt...- csaptam össze a holmim majd kimentem a szobából. A kora reggeli órák miatt nem hagyhattam el a kollégium területét és a békésen alvó Lucast sem zavarhattam fel.

*******

-Úr isten Sakura! Úgy nézel ki mint egy mosott zokni!- hallom meg Lu hangját. Az ajtójuk előtti padon ücsörögtem két órán keresztül és semmit sem tudtam tanulni. A fejem fájt álmos és mérges voltam.

- Mosott zokni...de jó is lenne ha csak egy mosott zokni lehetnék. Lógnék és nem kéne bajlódnom az élet gyötrelmes perceivel és egy retardált szimfóniájával. -kelltem fel magam mellé engedve kezeim. Ernyedten indultam meg és vártam hogy a szőke kövessen.

-Sakura?

- Inkább ne szólj hozzám Lucas mert a végén begyömöszöllek egy mosógéppe és csatlakozhatsz hozzám mosott zoknik társaságában. - szóltam halál nyugodsággal és egy mosollyal ami sokkal inkább pazichopatának sikeredett mint sem kedvesnek.

- Oh?

-Csak fogd be a szép szádat és hagyj békén. - néztem figyelmeztetően rá miközben a szobánkhoz értünk.

- Reggelt Saku! Korai műszakban vagy? - nevetett fel Rin aki épp most jött ki a szobánkból teljesen nyugodtan és meglehetősen frissen.

- Repedt fazék- bólogattam nemlegesen hitetlenkedve nézve a vörös szempárba. - Fuss amíg csak rudsz Matsouka Rin. Fuss. - mentem be a szobába magukra hagyva a fiúkat. Rendbe kell szednem magam amennyire lehetséges.

-Lucas? Mi a baja Sakunak? Olyan sötét aura veszi körbe. - mutatott irányomba Rin. Mindent hallani az ajtó ellenére is.

- Nem tudom Rin de be akart gyömöszölni egy mosogépbe...

-Sokkolt, mi? Engem is. Mi az hogy repedt fazék?

******

Sosem volt jó természetem amit a körülöttem lévők olykor megtapasztalhatták. Kicsiként a dolyamatos piszkálódások miatta rossz érzésből állt az életem. Majd anya halála után egyre inkább válfoztam meg. A gyász kihozta belőlem a valódi természetem ami nem épp a legkellemesebb társaságot biztosítja főleg akkor ha nem tetszik az ami mellettem vagy velem zajlik. Mindig azt mondták hogy fel van vágva a nyelvem. És a pszichológus terme túl jól ismert volt számomra. Először a gyász feldolgozása miatt küldtek oda később pedig a hangulatváltozásaim miatt. Folyamatosan azt éreztették velem hogy más vagyok és velem van a baj. Képtelen voltam sírni és másképp dolgoztam fel az engem ért traumát. Csupán ennyi volt a hibám amit sosem tekintettem annak. Az idegesség pedig mindig rossz pont volt az életembe.

A dolgozatomra alig tudtam figyelni és a félév miatt jól kéne sikerülnie. De ez az eshetőség is kilőve. Mindezt egy végtelenségig ismétlődő zene szám és   persze Rin hangja miatt.

Bőszen trappoltam végig az iskola folyosóját a kollégium felé tartva. A kósza emberek ijedten néznek rám majd mennek tovább.

- Úristen! Már ennyi az idő?- kaptam telefonom kijelzőjére a tekintetem amin épp egy értesítő jött az edzés kezdetéről. 10 percem maradt csak! Mérgemben vagy százszor kerülhettem meg a fenti aula tárgyait és a folyosót de még így sem tudtam magam lecsillapítani.

Ezért még megfizetsz Rin! Kinyirlak egyszer...de még azelőtt végig nézetem veled a drága telefonod és a rajta lévő zene halálát. Vajon hogy bírja a vizet?

Miután realizálódott bennem hogy az idő mennyire gyorsan is telik mikor az ember fel akar robbanni rájöttem hogy ha nem szedem villám gyorsan össze magam akkor el fogok késni. A sport csarnokhoz érve hátul mentem be majd gyorsan berohanva az öltözőben rángattam fel magamra az úszó szerelésemet. Többször is megcsúsztam de a medencékhez értem.

Pont kezdésre estem be amit Mikhail edző nem nézett valami jó szemmel és úgy könyvelte el magában mintha elkéstem volna. A napom megkoronázása de tényleg. Becsúszva a medencébe a víz lágyan ringatózott körülöttem majd egy kisebb hullám neki csapódott az oldalamnak. Elmosolyodtam.

- Tudom anya. -suttogtam magam elé.

- Már megint magadban beszélsz Osamu?

- Fulladj meg Adam. - Az izmos fiú mellkasáról löktem el magam mire felnyögött de nem szólt semmit. Mérges voltam még a víz nyugtató hatása ellenére is. Hevesen köröztem és a lábtempóm is erősebbé vált.

A medence szélén álló fiúk és az edző is úgy néztek rám mintha valami démont látnának. Mondjuk nem csodálom. Ilyenkor tényleg másabb leszek és nem a víz miatt. Úgy hasítottam végig a medencén mint egy manga karakter milliónyi ellenségén. Szörnyű sebességgel és elszántsággal.

Egyszer még régebben valaki azt mondta hogy a düh igazi szörnyként törhet elő belőlünk. Vissza gondolva a hangra ami mondta és a zöld szemekre nosztalgikus érzés tört elő belőlem. Ezt Makoto mondta még nekem pár éve. Ekkor látta az első ilyen kitörésem amit Haru okozott és a túlságos hal imádata. Nem szerettem a halat és ezt ki is mutattam eléggé erőteljesen.
És ezeket pont Makoto mondta aki egy olyan nyugodt személyiség. Néha irigylem. Még azt is hozzátette hogy én pont ennek a szörnynek vagyok a megtestesítője. Bóknak vettem.

Mire végre végeztem a plusz köreimmel teljesen lenyugodtam és Rinnel is képes voltam fintor nélkül beszélni. Lucas az edzés végén félve de megkérdezte velük tartok e ebédelni a délutáni úszásom előtt amit még Niinek ígértem.

- Nem tudom még. Rin? Te jössz?

- Nem hiszem. Még maradok.- húzta fel vállait majd újra a rajtkőre lépett.

- Hát jó. Szerintem én megyek. -mosolyodtam el és Lucassal tartottam meg pár fiúval az évdolyamunkból. Próbáltam figyelni a beszélgetésükre de amióta kijöttem a vízből egy dolgon agyalok.

Vajon mi lehet most Makotoval? Ha jól tudom ő is Tokióban tanul Nii-sannal együtt. Kicsit hiányzik az a nyugodság amit a hangja árasztott mikor nálunk volt és vigyázott rám. Jó lenne újra hallani. Már vagy 1 éve nem láttam.. Hamarabb költözött mint Haru. Így még elbúcsúzni sem volt esélyem. Nagisa-kunt és Rei-kunt és Gout pedig nem ismertem annyira így csak pár sort írtam nekik messengeren.

Nagy elgondolkodásom közepette valakinek ügyesen neki mentem.

-Gomen! Véletlen volt!- egy angol országban élek mégis nehéz váratlan helyzetekben rögtön így reagálnom

-Sakura-chan?- ismerős nyugodt hang volt.

-Huh? Makoto?- néztem fel a fiúra mellkasának támaszkodva.

- Sakura?- nézett vissza rám Lu és komoly arccal méregette Makotot aki neki háttal állt.

- Minden rendben! Menjetek csak majd én is megyek mindjárt. - válaszoltam a barna hajú mellett elnézve barátomnak aki bólintott majd követte a többieket.

Kisebbet sóhajtva a földet kezdtem el nézni. És most mégis mit kezdjek?