Két Lotti (Jimin ff.)

4. rész - Egykén a sok között

Helló - belló! Segítek egy picit az olvasásban. Seohyeon az az ikerpár, aki gyerekkora óta ismeri Jimint. És most az ő szemszögéből kezdjük. De a továbbiakra nézve, legyetek figyelmesek. Jó olvasást! 🙃😉

Seohyeon szemszöge

Jimin: Holnap újból szabad leszek. Tudom hogy hiányzom, szóval gondoltam szólok, hogy elmehetnénk valamerre.

Örültem, hogy Jiminie végre rám írt messengeren. Rég beszéltünk. Büszke vagyok a barátomra, azért amiket elért a társaival együtt, csak valahogy hiányzik is közben. Régen sokkal többet voltunk együtt. De ez van. Én meg jövőre egyetemre megyek, szóval nekem sem fog több időm lenni.

Én: Rendicsek. Hova menjünk?

Jimin: Nem tudom. -ír vissza ilyesztően hamar. -Sétálgathatnánk is, mint a legutóbb.

Igyekszem visszaemlékezni a legutóbbi találkozásunkra, de már olyan régen volt, hogy alig akar eszembe jutni.

Én: Jajj, támadt egy ötletem! Légyszi, Jiminie! Légyszi!

Szándékosan írok Jiminiet, mivel tudom, hogy ha becézgetem, mindenre kapható.

Jimin: Neked bármit, Pillecukor! ｡
^‿^｡ De amúgy hova akarsz elrángatni, hogy így kérlelsz? XD

Seoyeon szemszöge

-Nem hiszem el, hogy tényleg itt vagy! -mosolygok Jiyun barátnőmre, aki - nagyon úgy tűnik - csak úgy felbukkant. -Hogy jutottál be a lakásba?

-Legyen elég annyi, hogy inkább ne tarts titkos pótkulcsot a postaládád belső falán.

Szájtátva hallgatom a magánlaksértőm szavait. Nagyon jól ismer már, de azért ez.. félelmetes.

-Őrült. -lököm meg a vállát kicsit, majd ledobom magam a szoba egyik közeli szegletében egy fotelre. -Akkor? Jöttél lakni?

-Aha. Úgyis kerestél volna egy társbérlőt, nem?

Tényleg elképesztő! Valóban fontolgattam, mivel eléggé be tudok parázni este a tudattól, hogy full egyedül vagyok.

-De. De te ezt honnan a francból tudod?

-Telepátia. -húzza fel nagy ártatlanul vállait. Ezek után elgondolkodom azon, hogy ez valóban létezik.

-Jobban kéne vigyáznom az agyhullámaimra.

-Ja az lehet. -kezd el nevetni. Most tutira elképzelt engem valami béna alufólia-sapkában. Röhej. -Na és...? Itt vagy egy jó másfél hete. Mit néztél meg eddig a városból?

-Jesszus, még nem is meséltem! -csillan fel a szemem, ahogy eszembe jut a Jiminnel fojtatott napom. -Emlékszel arra a csokira, amibe belecsempészted a telefonszámom? -bólint. -Na, képzeld, felhívott Jimin, és elhívott egy kávézóba! Alig akartam elhinni! Meghívott egy forrócsokira, azután sétáltunk egyet a városban, és bementünk egy parkba. Nagyon, de nagyon szép volt!

-És csak ketten voltatok egész végig?

-Aha. Mármint, nem teljesen. Mielőtt elrendelte a menedzsere, elkezdtünk játszani egy kisfiúval, mert az anyukája már fáradt volt, de a kis gézengúz még fel volt pörögve. Nagyon aranyos volt.

-Mármint Jimin, vagy a gyerek? -húzogatja Jiyun a szemöldökét hülyén vigyorogva.

Már épp rávágnám, hogy természetesen a kölyök, de valahogy gondolkodóba esek.

-Is - is. -rándítok vállat egyszerűen.

-Uuw, tetszik neked!

-Hagyjál békén! -vágok durcás fejet a dologhoz. Azóta sem hallottam Jimin felől, szóval valószínűleg már nem is fogok. -Klassz volt, de már vége.

-Jesszusom, úgy beszélsz, mint egy nagymama. Na. Vidulj! -parancsol rám szigorú szemöldökráncokkal. Muszáj elmosolyodnom rajta. -Én holnap nem leszek veled, mert egy állásinterjúra kell mennem, de neked megparancsolom, hogy menyj el szórakozni!

-Egyedüül? -biggyesztem le alsóajkam egy öt éves hangjára hajazva.

-Ne nézz ekkora bociszemekkel. Majd holnapután elmegyünk ketten valahova. Keress egy helyet, ami király, és érdemes megkukkantani.

A szám két széle önkényesen kezd el széthúzódni, Jiyun barátnőm ábrázata meg csak olaj a tűzre. Egyszer csak kitör belőlem a röhögés.

-Min mulatsz olyan nagyon?

-Mheg.. Mehg.. Mhegkhukkanthani? -nyögöm nehezen a szótagokat.

Nagyon ráz a nevetés, ami Jiyunt is megmosolyogtatja. Ám ő ellenáll, mert hogy ő most meg van rám sértődve, így az arca abba a fura grimaszba fordul, amin mégjobbat derülök, mint az iménti frappáns szófordulatán. Mikor ezt észleli, hogy korrigálja a dolgokat, hozzám vág egy párnát. Huh, nem hiába a legjobb barátnőm.

~~

Végül megfogadtam Jiyunie parancsát, és egy kis válltáskával felvértezve magamat nekivágtam a városnak. Sétáltam egy jó órát, mígnem felötlött a gondolat, hogy én most vidámparkba megyek. Legutóbb sok - sok éve voltam, és pont ebben, a szöuliban. Most felfrissítem az emlékeimet.

A legtöbb dologra úgy ahogy emlékeztem, helyileg értelmezve biztosan. Mikor gyerekként voltam itt, minden sokkal nagyobbnak tűnt. Csak ámultam és bámultam. Emlékszem egyfojtában a nyakam nyújtogattam, pipiskedtem, szökelltem, hogy mégtöbbet láthassak. Az apám felemelt és a nyakába ültetett. Anya mellettünk evett valamit, amit vettünk. Vidám volt. Most mégis csupán komorságot tud festeni arcomra ez az emlék. Hirtelen nagyon frusztrál a sok ember körülöttem. Mindenki nevet. És cseverészik. A madarak is fütyülnek, ráadásul a különböző bódékból és játékokból is összecseng a sok vidám zene.

Mintha a világ meg akarná csúfolni az életem ezzel a nagy idillel, ami körbevesz engem.

Egyszerre rámtör egy erős késztetés. Egy percig sem akarok tovább itt maradni. Sietősen megkeresem a mosdót. Egész takaros ahhoz képest, hogy ez egy vidámpark. Szép krém színű csempe a falon, amin körülbelül mellkas magasságban egy rikító narancssárga csík fut körül. Három fülke, azok ajtajával szemben egy nagy tükör, és három mosdókagyló, három szappannal.

Beljebb lépkedek, kezeimmel megtámaszkodom az egyik kagyló előtt, s salyát tükörképemmel kezdek szemezni. Megmosom az arcom, közben bejön valaki, de nem különsebben érdekel. Azonnal besétál az első fülkébe, és már csak a zár kattanását hallom.

-Ezt nem ronthatják el. Világos? Szedd már össze magad. -emberelem meg tükörképemet. Vagy az engem, nem tudom.

Elhatározom magam, összeszorítom ajkaim, bólintok egyet ismét magamnak - (forever alon) - és egyenes háttal kisétálok.

-Máris megvagy? -fogja meg a kezem valaki mellettem. -Ez gyors volt! Na menjünk!

Jimin?