Két Lotti (Jimin ff.)

21. rész - Forgatás

Nyüzsgő emberek, sürgés - forgás körülöttem. Én egy fal mentén állapodtam meg, igyekezve beleolvadni a levegőbe. Egy nem túl hangos alapzaj lengi be a helyiséget. Én meg csak állok mozdulatlan és nézem már vagy fél órája. Kellemetlen ez az egész. Ismét csak érzem hogy én nem illek bele ebbe a képbe. Nem tartozom ide és nem kéne itt lennem.

Jimin hibája az egész. Igen, teljes mértékben őt okolom. Nem is gondolta, hogy nem tudok majd itt mihez kezdeni magammal. Nem is akarok Jiminnel foglalkozni, rá se akarok gondolni, erre ilyen levakarhatatlanul édes.

Kelletlenül lecsúszok a fal mentén, végül guggolva nekidöntöm hátam. A bennem lappangó kínos érzést érdeklődő arcom mögé rejtem, úgy merülök bele, ahogy stylistok sminkelnek pár bandatagot, és ruhákat nyomnak a kezükbe. Elmerülök a munkájuk figyelésében, közben fejemben szállingóznak a gondolatok. Pillanatnyilag főképp az érdekel, hogy milyen kimenetele lesz ennek a mai napomnak.

Ahogy nem feltűnően próbálom unni magam, egyszer csak egy "Vigyázz!" kiáltást hallok meg, majd ahogy a szó irányába fordulnék, nekem repül egy telefon. Vállamról lepattanva ölembe hull, én meg szóhoz sem jutok a készüléket vizslatva. Sietve mellém lépked a csapat leadere, Namjoon, majd pár másodperc elteltével Taehyung is.

Csodálkozva emelem rájuk szemeim. Nos, mivel ők állnak, ráadásul hozzám elég közel, eléggé hátra kell vetnem a fejemet, hogy rájuk bírjak nézni. Ez is olyan kellemetlen, így sokkalta nagyobbnak tűnnek, én pedig gyereknek érzem magam.

-Bocsánat! -hajol meg mélyen Taehyung, majd egy hirtelen mozdulattal leguggol hozzám. -Jól vagy?

Egyenesen csodálkozó íriszeimbe néz. Ahogy szemem sarkából látom, hogy Namjoon is megmozdul lefelé nehézkesen elszakítom ezt a szemkontaktust, és Namra nézek.

Basszus körbevettek.

Feszülten felhúzom lábaimat, és átkarolva azokat magamhoz szorítom két térdem. Taehyung korábbi kérdésére válaszként csupán gyerekes karikatúrával bólogatni kezdek. Kicsit mintha furcsán néznének rám, vagy nem tudom, de egyre feszéjezetteben érzem magam. Ekkor hasít belém a felismerés. Atya ég, de gáz. Sietve kibontom szorításomból, majd törökülésbe csúsztatom lábaimat, két kezemmel pedig kiveszem ölemből az imént nekemcsapódott telefont. Két kezemmel idegesen Taehyung felé nyújtom. Egy pillanatra ránézek szelíden rámszegezett arcára, majd zavaromban el is kapom azt. Kedvesen elmosolyodik, és elveszi végre a telefont.

Najoon sietősen előre dől, kikapja kezéből a mobilt, majd komikus idegességgel fordul felém.

-Most nézd meg! Ez egy őrült! Csak úgy elhajította. Aish!

-Aszidtem elkapod. -von vállat nemtörődöm stílusba a fiatalabb.

-Hát hogyan, ha ilyen csálén dobod? Áhh, látod kikkel vagyok körülvéve? -fordul felém számonkérő tekintettel.

Somolyogva, szemérmesen lesütött szemmel csúsztattam két tenyeremet összefonott lábaim elé. Ránehezkedtem kinyújtott karjaimra, közben igyekeztem visszafojtani mosolyomat.

-Jajj bocsánat! Kim Namjoon. -nyújtott kezet nekem. Ezt már nem állhattam meg, ahogy ránéztem, kitört belőlem a nevetés. Bemutatkozik, ráadásul ilyen komolyan. Jesszus.

Jobb kezemet felé nyújtva kezetráztunk, másikat illedelmesen szám elé raktam. Ne röhögjek már bele szerencsétlen képébe. Fél perc múltán már csak apránként rázott a nevetés, ahogy a szám széle is csak éppen meg - megremegett.

-Kim Soeyoen. -viszonoztam a bemutatkozást. Értetlen fejükkel mit sem törődve törölgettem ki szememből kifacsart könnyeimet. -Bocs, hogy így körberöhögtelek, csakhát hirtelen jött nekem ez a formális köszönés.