Két Lotti (Jimin ff.)

14. rész - ???

Boldog szülinapot Jungkookienak! Mennyi is lett? 22? Asszem ja. Most éli legszexibb korát a drágám. Ja ma jól olvasást, vagy mi? XD

Hazaérve fáradtan dobtam le táskámat a lakásunk kis nappalijának egyik fotelébe. Furcsa mód lelkileg valamicske feltöltődést adott nekem a séta, viszont a testem legszívesebben ernyedten zuhanna az ágyba most azonnal. Késő van, és a 20 perc híd után mindig van még fél óra a lakásig, amit rendszerint figyelmen kívül hagyok.

-Seo? Hazajöttél? -sétál ki barátnőm a szobánkból.

Ő már abban a nagy, laza, combközépig érő alvós rövidujjú pólójában van. Tehát már aludt? Mondjuk nem szokott ilyenkor még lefeküdni. Bár én is hulla vagyok.

-Aha. Felébresztettelek? -kérdem az övéhez hasonlatos halk hangon.

-Nem, még olvastam. De mondjuk tényleg ideje lenne már aludnom. De hol a francba voltál ilyen sokáig? Hívtalak, de nem vetted fel.

-Jajj, bocsi, le vagyok némítva.

-Megint átgyalogoltál a hídon?

Lehunyt szemmel, fáradtan bólogatok. Valóban, a héten már harmadjára teszem meg ezt a sétát. Négy nap alatt. Úgy tűnik tényleg egy kissé túlzásba viszem. Pihennem is kéne.

-Jajj, minek kellett odaírnom azt a telefonszámot? -néz egy kicsit el rólam, majd szinte azonnal visszafordul. -Felejtsd el Jimint! Nem gondoltam volna, hogy a való életben egy ilyen bunkó köcsög, de persze a kamerák előtt nyílván nem mutatja ki. Na. Nyomás, tusolj le, aztán gyere lefeküdni. -hesegetett kezével a fürdő irányába. Mintha csak az anyám lenne.

Gyorsan lefürödtem, aztán lomha léptekkel elbattyogtam a szobánkig. Amint félig lehunyt pilláim alól megláttam a félhomályban az ágyam, elengedve magam rogytam le rá. A szobában már semmilyen lámpa nem égett. Jiyun is lefeküdt. Hátamra fordultam, és élveztem ahogy a levegő átjár így, hogy immáron csak egy vékony pizsama fedi bőrömet.

-Jó éjt, Seo! - mormogta el barátnőm a belénk nevelt, napvégi törődő mondatot.

-Jó éjt! -suttogtam enyhén felé nézve, bár inkább csak egy fekete foltot láttam a szoba sarkában, mintsem őt.

Az ablakon beszűrődött valamicske fény, melyet a karnison lógó fehér függöny tompított meg. Én csak néztem. A fehér plafont, mely ebben a napszakban inkább szürkésnek hat. Egyik kezem hasamon, másik derekam mellett, az ágyon pihent. Ebben a sötétben - nem mondanám, hogy akaratom ellenére, de - eszembe jutottak a Jiminnel szerzett emlékek. Olyan boldoggá tett, mikor együtt voltunk. Az segített várni a holnapot, hogy úgy mindig egy nappal közelebb kerülhettem a vasárnaphoz.

Ő volt az első, 17 éves korom óta, akivel ezt éreztem. 18 évesen egy szétcsúszott, sértett, sérült ember voltam. Hónapok munkájával sikerült önkontrollt gyakorolnom, összeszedtem magam, és még mindig itt tartok. Túl fárasztó lenne összekaparnom magam. Most nem csak Jimin rakott rám sújt. Most minden elengedettnek hitt nehéz emlék újból rajtam csüng.

Ezek a keserű ideák útjukra indítanak pár könycseppet. Szomorúan adom át magam a megfáradt érzésnek. Eképp ragad magához az álom.

~~

Hiába, ma nem sikerül semmi. Minden hajszárító zsinórjának most kellett összegubancolódnia két hónap alatt elősször, természetesen a hajsütővas is megégetett valahogy, és semmi sem úgy sikerül ahogy akarom. Elfuserált ez az egész nap.

Ahogy az ajtó becsukódik az utolsó vendég mögött, lerogyok az egyik tükör előtt elhelyezett székre. Utáltam ezt az utóbbi hetet, és már alig várom hogy hazajuthassak. Mindig azon a hülye Jiminen járatom az eszem. Természetesen feleslegesen. Fejemet előre hajtom, úgy pihentetem szemeimet. Olyan jó érzés leülni. Érzem, ahogy bizseregni kezd a lábam. Két tenyerembe temetem arcom, és csak élvezem a hirtelen beállt csendet.

Ebben a lenyugodott légkörben kifejezetten erős zaj az irodaajtó nyílása, majd a felém közeledő elegáns cipő kopogása a fa padlón. A hang megszűnik mögöttem, s még mielőtt felelevenednének gondolataim két kéz vállamra siklik, és enyhén nyomkodni kezdi azt. Megilletődve emelem fel fejem, értetlen tekintetem főnököm tükörképére emelve. Ő szokás szerint nyugodtan veszi fel velem a szemkontaktust, közben tovább masszíroz engem.

-Olyan kedvtelen és feszült voltál mostanában.

Nem tudok mit mondani. Most örülnöm kéne amiért figyelmes velem szemben? Valahogy hiába, a kellemes érzés nem lehet kellemes annak fényében, hogy ő ér hozzám. Kicsit mintha túl közel lenne. Igen, határozottan. Arrébb akarok menni, de mégsem mozdulok. Próbálom enyhén összehúzni magam, azonban a tükörben tökéketesen lát, így nem tudok feltűnés nélkül maradni.

-Ne feszengj, lazulj el nyugodtan. -mondja egyszerűen, talán kissé érzéki hangon.

Ez már határozottan bizar. Kényelmetlenül érzem magam, ami csak fokozódik, ahogy lassan nyakam felé haladnak nagy kezei. Ekkor táskámban megrezzen a telefonom. Áldom Jiyunt, amiért megkért, hogy ne némítsam le teljesen. Felpattanok a székből, így lerázódnak rólam kezei. Táskámhoz lépdelek, és megnyitom a megmentő SMS-t.

Jiyun: Ma ne sétálj át a hídon. Gyere haza, én is sietek. Ma filmezünk, és nem gondolunk tudjuk kire!

-Sajnálom, mennem kell! -fordulok a falat támasztó férfi felé. -Viszont látásra! -hajolok meg, majd táskámat felkapva sietve sarkonfordulok.

-Viszlát! -kiált utánam rosszalló hansúllyal, amiért nem viszláttal köszöntem neki.

Nem tehetek róla, valahogy olyan természetes a magázódás. Ő 45 éves, tehát határozottan nem egy idős ember, de mégis.

A buszmegállóban álltam csak meg. Ez a kis kellemetlenség a szalonban egy dologra jó volt. Legalább egy kis ideig nem gondoltam "tudjuk kire".

Jiyunnal megtartottuk a szokásos szombati filmezésünket. Mostanában már vagy négyszer néztünk valami romantikus baromságot, amik akkor nagyon jól estek. Ma a One day című alkotást nézzük. Gondoltam megfelelően szomorú az alaptörténete. Egy férfi, akinek a felesége súlyosan megbetegedett, majd meghalt. Aztán egy kómában fekvő vak lány lelkének segítségével dolgozza fel. Egy merő depressziónak hagozhat. Az is. De szép történet. Illik hozzám.

A történet felénél azonban eszembe jut, hogy Jimin milyen komikus ellenállást mutatott, mikor megjegyeztem, hogy helyesnek tartom a film főszereplőjét. Így visszagondolva, mintha féltékenységből próbálta volna a szememben kissebbnek beállítani. Nem tudom.

~~

Vasárnap. Hosszú ideje minden vasárnapom Jiminnel töltöttem. Most abban a kávézóban vagyok, ahol sokszor találkoztunk. Többek közt legelősször is ide hívott. Kitaláltátok? Már lehet, hogy igen. A Mause and Rabbit kávézóban ülök. Annál az asztalnál, ahol legelősször ültem le vele szemben. Telefonomban böngészgetem az üzeneteket, amiket váltottunk. Az elmúlt két hónapban annyi SMS-t írtam, hogy másfél hetente kellett feltöltetnem a kártyám. Minden olyan szép volt. Jimin nagyon jó színész lehet, ha ilyen jól megjátszotta, hogy szeret.

Jimin. Jimin. Jimin. Mennyen a francba!

-Szia! -ül le velem szemben... Jimin??

Helóka belóka! Ha minden igaz, akkor most nincs egy hiba se a részben. Ha ez igaz, akkor ez egy igazi történelmi esemény, és arany betűkkel kéne felvésni. 😌 Na amúgy CÍM ÖTLETET LÉGYSZI!!! Nem baj ha béna, nekem semmi nincs. Annál csak jobb lehet.