Két Lotti (Jimin ff.)

8. rész - Szeretem, szerelem

Seoyeon szemszöge

Kicsit feszülten ülök egy fodrász szalonban. Folyamatosan lóbálom a lábam, vagy dobolok vele, vagy csak pattogtatom, mint egy gyorsított felvételű gumilabdát.

Ideges vagyok. Furcsa, igazából nem is magától a beszélgetéstől tartok. Sokkal inkább az a gondolat frusztrál, hogy ha nem találok állást, kénytelen leszek visszaköltözni Suwonba. A szüleimhez. Na még csak az kéne.

-Seoyeon kisasszony? -hallok meg egy unott hangot.

Egy 'iroda' feliratos ajtó mögül lép ki egy ötvenes éveiben járható jókiállású úr, kezében egy fekete mappával. Gyorsan felpattanok, majd mélyen meghajlok előtte.

-Igen, Kim Seoyeon vagyok. -egyenesedek fel.

Pár kínzóan hosszú másodpercig megül a szalonban a néma csend. Ő addig unottan lapozgatja a kezében tartott összetűzött lapokat. Ezután néz fel csak végre onnan. Arca hirtelen megváltozik. Sokkal kedvesebb, és barátságosabbá lágyul tekintete, mint az iménti semmisség.

-Park Minjun. -viszonozza a bemutatkozást, közben nem tudom eldönteni, hogy felmér, vagy aprót bólint. -Hívj Minjunnak. Fáradj beljebb. -lép arrébb.

Én csak félig műn rámosolygok, és beljebb lépkedek az irodaszobába. Követ, és becsukja maga után az ajtót. Leül velem szemben egy telipakolt íróasztal mögé. Két kezét olyan komoly, filmbe illő módon összekulcsolja maga előtt az íróasztalra téve kézfejeit. Szemöldökét ráncolva dől hátra indokolatlanul nagy bőrszékében, így néz fel rám.

-Ülj csak le. -biccent komolysága ellenére barátságos hangsúlyt megütve.

Ezen túl már csak kérdezett pár dolgot, elkérte a portfóliómat, átlapozgatta, némely frizuránál meg is jegyezte, milyen szép munka. Csak úgy ontotta magából a szimpátiát és a nyugodtságot. Ez utóbbi hamar rám is rámragadt. Kissé furcsa volt, hogy még egy olyan képet is megdicsért, ahol úgy gondolom, nem is olyan tyű de gyönyörű lett a végeredmény, de végső soron, panaszra nincs okom. Eztán elém rakott egy műanyag mellszobor méretű babát azzal az utasítással, hogy csináljak egy frizurát neki.

~~

-Na? -kérdezi este hazaérva barátnőm egyből, amint belép.

-Felvettek! -újságolom boldogan.

-Jajj, úgy tudtam! Kész zseni vagy, ha hajakról van szó! Na és..? Milyen volt? Hoztad a szerencsétlen formádat?

-Nem. -forgatom somolyogva a szemeim. -Illetve de, de csak az elején. Borzasztóan kedeves volt! Kifejezetten feldob, hogy ilyen főnököm lesz.

-Ojajj, akkor már látom, szegény Jimin másodférjre süljed. El is felejted.

-Idióta. -kezdek el nevetni, ahogy Jiyun is. Tényleg le kell törnöm ezt a poénját, mert a végén még a főnökömmel fog shippelni. És akkor már nem lehet majd leállítani.

Ráadásul lehet bármilyen szimbatikus, akkor is Jimin marad legelöl.

~~

Épp amikor befekszem az ágyba, megrezzen a telefonom. Hiába jelenti ez azt, hogy ismét ki kell kászálódnom az ágyból, egy pillanatig sem lankad a jókedvem. Hirtelen életerő száll belém, a fáradtság is elillan egy pillanat alatt. Lelkesen ugrok ki az alvóalkalmatosságból, és sietek a szoba sarkában leleddző telefonomhoz. Olyan hamar emelem meg a készüléket a kis asztalról, hogy a töltőzsinórt is kirántom belőle. Gyorsan visszadugom a kábelt, nehogy lemerüljön itt nekem a kommunikációm kulcsa. Feloldom a kezdőképernyőt, majd sietve megnyitom a kapott SMS-t.