Menedék (CP ff)

6. - Viharos éjszaka

Péntek délután arra értem haza, hogy Toby egy kisebb hátizsákba pakol be a hűtőből.

-Küldetésre mész?

-I-igen, egy elég ho-osszúra.

-Mit jelent az, hogy hosszú?

-Akár két hé-hétig is eltarthat. – felpillantott és rám mosolygott. – Ne aggódj, s-sietek vissza.

Bólintottam és csináltam neki pár szendvicset. Az ajtóban még a nyakára tekertem egy sálat.

-Ne nézz így! – nevettem. – Cudar időt mondanak, te pedig nem vagy hajlandó felvenni egy plusz pulcsit sem. Legalább egy sál legyen rajtad.

Toby is elnevette magát és megborzolta a hajamat. Mióta elmondtam neki, hogy Clockwork elmenekült és jól van, sokkal boldogabb lett és többet tudtam vele hülyülni.

-Ha e-előbb találkoznál Clockyval, mint én, m-mond meg neki, hogy szerete-em.

-Rendben. – integettem neki és kint álltam, amíg el nem tűnt a szemeim elől.

A nap hátralévő része elég unalmasan telt. Felhívtam a szüleimet, – épp ideje volt – megnyugtattam őket, hogy minden rendben van, rendszeresen tanulok és sokat lógok együtt az osztálytársaimmal, meg hogy majd jövő hétvégén hazautazok.

-Miért nem jössz most hétvégén?

-Az egyik haveromnak megígértem, hogy náluk alszok.

-És mi ne menjünk oda? Nem félsz egyedül?

-Nem. – sóhajtottam. Már nagyon le akartam tenni. – Minden oké, semmi bajom.

-Jó, értem én, hogy nagy lánynak akarsz tűnni és bizonyos értelemben az is vagy, de nem teszik, hogy szinte soha nem hívsz minket. – mellékesen megjegyezném, ők sem kerestek engem az elmúlt héten... – Ne csodáld, hogy aggódom.

-Jó, jó, majd odafigyelek rá, most viszont mennem kell, szia!

Választ sem várva kinyomtam és ledobtam a telefonom az ágyra. Az íróasztalom elé ülve felnyitottam a laptopomat és bedugtam a pendrive-ot, ami rengeteg, egy-egy gyilkos nevét viselő mappát tárolt. Hogy fogom ezeket mind átnézni és megjegyezni?

Először Clockwork mappáját nyitottam. A hátterét és a mentális betegségeit olvasva összeszorult a szívem. Aztán áttértem Tobyéra, majd Benére, az övékén viszont már nem tudtam nem elsírni magam. Felmerült bennem a kérdés: Kik az igazi szörnyetegek? Komolyan őket tartják kegyetlen, érzelemmentes gyilkológépeknek? Azokat, akiket egész gyerekkorukban bántottak, nem csak az osztálytársaik, hanem a közvetlen családtagjaik? Csodálkoznak rajta, hogy bekattantak és mindenkit elítélve mészárolnak országszerte? Őszintén, ha ilyen a világ

Lehajtottam a laptop tetejét és felálltam. Kimentem, ledobtam magam a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Nem néztem negyedórája sem azt az unalmas dokumentumfilmet, amikor hirtelen lekapcsolódott az áram.

-Mi a franc?

Mivel kikapcsolt a tévé, ezért semmilyen zaj nem nyomta már el a kint tomboló vihart. Kinéztem az ablakon. Kint erősen záporozott a hó, még az út túloldalán lévő házat sem láttam a sűrűn hulló pelyhektől.

Fáradtan a faliórára pillantottam. Hajnali fél egy és még nem is zuhanyoztam. Mondjuk, nem mintha nagy katasztrófa lenne, holnap úgyis szombat, – végre! – reggel meg tudom ejteni.

A szobámba mentem, ledőltem az ágyamba és a jég kopogását hallgatva aludtam el.

------------------------------------------------------------------------------------------------