Menedék (CP ff)

8. - Viszontlátás

Jeff arca megrándult, mikor a tű a bőrébe hatolt, de nem ébredt fel. Jack két kis kémcsövet töltött meg a vérével, amiket barna bőrtáskája mélyébe csúsztatott.

-Jövő héten jelentkezek, addig ne nagyon hagyjátok baromkodni! – hagyta meg nekünk hátra sem nézve, miközben csuklyáját a fejére húzta.

Jack lehajtott fejjel indult el a belváros felé. Éppen meg akartam kérdezni Bent, hogy ő a többiekkel ellentétben miért arra megy, de ő megelőzött a válaszával.

-A városban van egy elhagyatott kórház, nem messze a centrumtól. Az az ő otthona.

-Nem fogják kiszúrni hazafelé menet?

-Ugyan. A mai világban az sem tűnik fel az embernek, ha egy szöszi manó egy nála majdnem magasabb karddal a hátán sétálgat a főutcán. – széles mosolyra húzta a száját. – Tapasztalatból mondom. Na meg, ha eddig nem kapták el, akkor ezután sem fogják.

-Ha te mondod.

A titokszobát rejtő könyvespolcra siklott a tekintetem. Nem zártam be a rejtekhelyet, csak behajtottam a bejáratát. Amikor Jeff felébred, könnyedén ki tud rajta jönni és kereshet magának valami ehetőt a konyhában. De belőle kiindulva akár még le is mészárolhat...

-Ne aggódj! – a vállamra tette a kezét. – Estig veled maradok.

-Csak estig?

-Igen, sajnálom, de mindenképp muszáj lesz visszamennem. – bocsánat kérően nézett rám. – Tudod, van valaki, akire vigyáznom kell. Megérted, ugye?

-Igen, persze. – szomorkásan mosolyogtam rá, amit ő hasonlóan viszonzott.

-Amíg viszont itt vagyok, bármivel kapcsolatban állok rendelkezésedre.

-Ez esetben, tudnál mesélni pár személyes tapasztalatodról a többiekkel kapcsolatban?

Pár pillanatig meglepetten nézett rám, aztán újból elmosolyodott és rábólintott. Készítettem magunknak egy-egy bögre kakaót és leültünk a kanapéra.

------------------------------------------------------------------------------------------------

Bennel lépésről lépésre olvastuk át a mappákat. Ami azt illeti, elég lassan haladtunk, mivel csak hét ember adatait és történetét bogarásztuk át, beleértve azokét is, akikét előző éjjel olvastam, de legalább sokkal többet tudok róluk, mint azelőtt. Ben rengeteget sztorizgatott, nagyrészt vicces történetekről, kalandokról, de előfordult egy egy komolyabb sztori is.

-Sallyvel először Slenderman kastélyában találkoztam. Nagyon félt és a világért sem moccant volna el mögüle, végig a lábát ölelgetve kukucskált ki mögüle. Slender azért hívott oda engem, mert neki nem lett volna ideje vigyázni rá, és mert én álltam hozzá korban a legközelebb. – a meséjét egy korttyal szakította félbe. – Eleinte nem nagyon akart barátkozni, de aztán szép lassan megszokta, hogy a közelében vagyok és megtanult bízni bennem. Ezt követően pedig elvittem őt a kastélyból egy tágas, különálló házba, ahol végül én is letelepedtem.

-Tehát ő az, akire vigyáznod kell. – bólintott. – Biztos olyan, mintha a húgod lenne.

-Olyasmi.

Ben mobiljának rezgése vetett véget a beszélgetésünknek. Feloldotta és összevont szemöldökkel nézett a kijelzőre.

-Mennem kell. – sóhajtotta, miközben barna csizmája szárába csúsztatta a telefont. – Ha bármi gond van, hívj fel, vagy ha nem tudsz hívni, rohanj Jackhez a kórházba.