Menedék (CP ff)

2. Terepszemle

Az ébredés nem volt valami kellemes. Hangos dörömbölést hallottam és leestem az ágyról. A fejemet dörzsölgetve térdre ültem és meglepve tapasztaltam, hogy a nagyszüleim házában vagyok. Először persze felmerült bennem, hogy álmodok (vagy meghaltam). Az ellenkezőjéről csak azután győződtem meg, hogy hideg vizet locsoltam az arcomba a konyhában. Tehát nem is alszom és nem is haltam meg. De akkor hogy kerültem haza? Álmodtam az egészet?

Próbáltam előállni magamnak valami ésszerű magyarázattal, de a dörömbölés a hátsóajtón félbeszakított. Lábujjhegyen odalopóztam. Már nyúltam volna a kilincsért, de megálltam. Gondoljuk csak végig logikusan: Valaki DÖRÖMBÖL a HÁTSÓajtódon, ami a kertre nyílik. Miért nem a bejárati ajtón kopog? Mert az az utcára nyílik. És ha az utcára nyílik, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy a szomszédok észreveszik, ha valami nincs rendben. Összegezve: bárki is akar bejutni hozzám, nem akarhat jót nekem.

Egy gyors mozdulattal a mellettem álló pult fiókjához kaptam, hogy azt kirántva elővegyek egy kést, de az utolsó pillanatban megálltam. És ha kicsavarják a kezemből? Simán ellenem fordíthatják.

Elengedtem a fiók fogantyúját és lélegzetvisszafojtva elbújtam hűtő mellé, ahonnan ráláttam a bejáratra. Abban reménykedtem, hogy talán elmennek, ha lakatlannak hiszik a házat. Kicsit kezdtem megkönnyebbülni, mikor percekkel később sem hallottam semmit, de ekkor...

-NYISD MÁR KI, TE KIS RIBANC! - kiabált be egy srác, még erősebben ütve az ajtót.

-Asszed erre bárki is ajtót nyitna?

-FOGD BE A POFÁD, VAGY ADDIG VEREM A FEJED AZ AJTÓBA, MÍG BE NEM TÖRIK!

-ELÉG! – mondta egy harmadik hang, ami azonnal elnémította a másik kettőt. – Í-így nem megyünk s-semmire.

-Jól van Einstein, akkor csináld te!

Pillanatnyi csend állt be, mielőtt a harmadik hang megszólalt volna.

-Faith Artme-enson. – el-elakadozó, de mégis nyugodt hanglejtéssel beszélt. – Nem a-akarunk bántani. Slenderman k-k-küldött minket, ho-ogy ellenőrizzük, j-jól vagy.

Valami miatt iszonyúan megkönnyebbültem, amikor meghallottam a lény nevét. El tudtam hinni, hogy nem akarnak bántani. Engedj be mindenkit! – visszhangzott a fejemben a parancs, aminek ezúttal már engedelmeskedtem.

-Na végre! – mondta az első hang tulajdonosa, mikor kinyitottam az ajtót. Mondatát mellette álló, sárgacsuklyás társa egy nyaklevessel jutalmazta. – HÉ!

-N-ne is figyelj r-rá. – lépett előre egy barnahajú, szájmaszkos srác. Narancssárga szemüvegét a fejére tolta és a kezét nyújtotta. – A n-nevem Toby. – miután kezet ráztunk, állával a másik kettőre bökött. – A-a fehér maszko-os Masky, a f-fekete pedi-ig Hoody.

-Üdv! – intett Hoody.

-Hali. – motyogta Masky. Jól kezdődik...

-Be-emehetnénk?

-P-persze, gyertek.

Félreálltam az ajtóból, hogy be tudjanak jönni. A két maszkos külön-külön irányba ment és lassú, megfontolt léptekkel körülnéztek a házban, mintha keresnének valamit. Ezalatt én Tobyval a konyhában maradtam. Némán végigmértük egymást. Pontosabban, én a kezében tartott baltával szemeztem. 

-Mit csinálnak? – kérdeztem egy kis idő elteltével.

-T-terepszemlét tartanak. Megnézik, ho-ogy mik az é-épület előnyei és hátrá-ányai. – rám emelte barna szemeit. – T-te jobban isme-ered ezt a h-házat, nem? Mit t-tudsz róla monda-ani?

-Hát, a nagyszüleim éltek itt, kábé harminc évig. – kezdtem a legalapvetőbb ténnyel. – A szüleim ki akarták adni, de mikor elhatároztam, hogy az itteni gimiben akarok tanulni, nekem adták.

-Nincs a-az iskolának k-kolesza?

-Dehogy nincs. – lépett hozzánk Masky. – De amilyen alakok vannak ott, nem csodálom, hogy a szülei nem akarták beíratni oda.

-T-találtál valami érd-dekeset?

-Nem. A csaj tud valamit?

-Faith Artmenson a nevem. – motyogtam.

-A mester már mondta, köszöntem szépen. Most inkább beszélj a házról!

-Mit akartok tudni? – értetlenkedve tettem szét a kezem.

Masky már épp levegőt vett a következő mondatához, amikor Hoody is becsatlakozott a beszélgetésbe.

-Van-e padlás, pince, netalán egy titkos helyiség...

-Ami azt illeti... - de félbeszakítottak.

-Titkos helyiség? A nagyszüleinél? Komolyan? – Összefont karral fordult a fekete maszkos társához.

Hoody egy ideges sóhajjal elengedte a füle mellett és folytatta.

-A fürdőszoba melletti fal üreges. Valami van ott.

-Az még nem jelent sem-

-Szóhoz juthatok? – csattantam fel. Már elegem volt, hogy nem hagy szóhoz jutni.

Masky erre csak úgy reagált, hogy kiviharzott a nappaliba, ahol levágódott az egyik fotelba, közben valami "Rohadt életbe" szerűséget morgott az orra alatt. Toby a szemét fogatta, de nem szentelt neki több figyelmet.

-Nos?

-Nagymama mindig is rajongott a rejtett zugokért, legyenek azok bármekkorák. Ezért nagyapa belement, hogy nekik is legyen egy ilyen szobájuk.

-H-hol van ez a sz-szoba?

-Ha jól emlékszem...– indultam ki a nappaliba.

Egyenesen az egyik ablak melletti csendélet felé vettem az irányt. Leakasztva a képet egy kis gombot találtam.

-Bingó!

Amint megnyomtam, valami kattant a könyvespolcnál. A hangra már Masky is felkapta a fejét. Az izgalomtól egyre hevesebben verő a szívvel néztem, ahogy a fehér maszkos a polchoz szalad és akárcsak egy ajtót, nyitja ki előttünk.

-Nem semmi! – füttyentett Masky, miközben a zsebéből előhalászott egy zseblámpát és bevilágított. – Ráadásul egész tágas is.

-És van benne ágy meg szekrények, mint egy normál szobában. Hasznos lesz.

-Minden b-bizonnyal.

Masky belépett a poros szobába és ide-oda világítva mérte fel a terepet. Kinyitogatta a szekrényeket, amikben régi, de sértetlen ruhadarabok lógtak. Ezután az ágy alá is benézett.

-Asszem találtam valamit.

-Mit? – ment utána Toby.

Mire odaért, Masky egy fadobozzal a kezében egyenesedett fel. Ügyet sem vetve Tobyra kikerülte és a kezembe nyomta.

-Be van zárva, felfeszíteni pedig nem érné meg nekem.

Alaposan szemügyre vettem a ládikát. Eredeti ébenfából készült, az oldalaiba futónövény-szerű mintákat, a fedelébe pedig egy rózsát véstek. Egy vagyon lehetett. Honnan volt rá pénze a nagyszüleimnek?  És mi lehet benne? Kétlem, hogy ennek a viszonylag kicsi ládának önmagában ekkora súlya lenne...

A gondolataimból Masky köhintése rántott vissza. Pislogtam párat, mintha álomból ébredtem volna föl és felé fordultam.

-Lesz még időd tanulmányozni, de nem most. Van néhány dolog, amit tisztáznunk kell veled.

-Például?

-Ülj le és elmondjuk!