If you [befejezett]

Harmadik

Egy baromi hangos csattanásra ébredtem fel. Az ajtó felé kaptam a tekintetemet, ami az imént vágódott be. Tegnap én nyitva hagytam, nem?

Eszembe jutott, hogy vendégem van. Remélem Felix nem ébredt fel a csattanásra, bár kétlem, hogy ekkora hangzavarban akárki is képes lenne tovább aludni.

Gyorsan átfordultam a másik oldalamra, ahol csak az ausztrál fiú hűlt helyét láttam, meg az én szép, kedvesen mosolygó, rózsaszín plüssnyuszimat. Baszki, ugye nem találta meg Felix? Úristen, most mit gondolhat rólam?

Gyorsan felkaptam Eszmeráldát, és visszahajítottam az ágyam alá. Egy mosoly kúszott az ajkaimra az ehhez a tárgyhoz fűződő emlékeim miatt.

Azon a napon tetszett meg nekem Hyunjin, amikor ezt a nyuszit kaptam tőle. Nagyjából tizennégy évesek lehettünk, amikor elmentünk együtt egy vidámparkba suli után. Nagyon jóban voltunk, hiszen már akkor is nyolc éve ismertük egymást.

Még a párbeszéd is lejátszódott a fejemben, ami több, mint négy éve történt. Láttam Hyunjin-t fiatalabban. Az arca még nem volt férfias, a vonásai lágyabbak voltak. Aranyos mosollyal az arcán nézett vissza rám. A gyomromban pillangók szálldostak, már csak attól is, hogy gondolatban láttam őt.

Ő nyerte meg nekem a plüssnyuszit, amit azóta őrzök, és ha hiányzik Hyunjin, előkeresem és nézegetem. Mindig eszembe jutnak a vele töltött emlékeim.

-Aish, hogy lehetek ennyire szerelmes?-csaptam fejbe magamat, aztán felpattantam az ágyból.

Végignéztem a szobán, de minden úgy volt, ahogyan szokott lenni. Az ablakon bejött némi friss levegő. Felix cuccai pedig eltűntek, tehát elment. Remélem eltalál az iskoláig és nem gurult le a lépcsőn.

A telefonomért nyúltam, s bekapcsoltam. Megláttam, hogy hét óra ötven perc van.

Azt hittem, hogy az a nyomorék legalább felkelt! Most rohanhatok az iskolába!

Miután írtam egy üzit Chan-nek–hogy késni fogok, mert elaludtam, és szóljon a tanárnak–,már rohantam is a fürdőbe rendbe hozni magamat. Hamar végeztem, az utam visszavezetett a szobámba. Kinyitottam a szekrényemet, amiben a ruháimat tárolom, aztán gyorsan felvettem egy fekete, szaggatott farmert, s elkezdtem keresni a kedvenc pulóveremet, amin egy koponya és rózsák vannak, meg egy "Bad boy" felirat. De sehol sem találtam, ezért egy sima fekete mellett döntöttem. Biztos a mosásban van.

Futva mentem le a lépcsőn, pár másodperc alatt felhúztam a cipőmet, a vállamra vettem a táskámat és már rohantam is. Ilyenkor adok hálát a Jóistennek, hogy közel lakom a sulihoz. A börtönbe vezető utat félig futva tettem meg, a lépcsőfokokat a rövid lábaim ellenére is kettesével szedtem, aztán már a teremben is voltam.

Chan egy huncut mosollyal nézett felém, amit hirtelen nem tudtam hová tenni. Hyunjin intett nekem, s eléggé csábosan méregetett engem. Erre az én arcomra pír szökött, és ahogyan mindig is szokott amikor rám néz, a pillangók felébredtek a hasamban, s vadul verdestek a szárnyaikkal odabent.

-Elnézest a késésért.-ültem le gyorsan a helyemre egy meghajlás után, s ledobtam a földre a táskámat, aztán elővettem a felszerelésemet, majd elkezdtem unatkozni, mert a történelem tanár ugyanazokat mondta el mégegyszer, amiket a múltórán is magyarázott. Nem hiszem el, hogy a többiek nem unják már.

-Találkoztam a pasiddal.-motyogta Chan, mire én elkerekedett szemekkel fordultam felé. Nem is tudtam róla, hogy van pasim.

-De nincs is senkim.-suttogtam, s értetlenül néztem Chan-re.

A teremben aránylag csend volt, rajtunk kívül szinte mindenki az órára figyelt.

-És akkor a szeplős kicsoda?-kérdezte meg Bang Chan, mire én halkan kuncogtam egyet.