If you [befejezett]

Nyolcadik

-Sziasztok!-köszöntem nekik egyből kínaiul, hogy lány is értsen, akinek egyébként még a nevét sem tudom.

-Szia.-mondták egyszerre, Hyunjin kissé unott hangon, a kezét fogó lány pedig kedvesen.

Kissé fájt a látvány, rosszul esett, hogy nem én állok ott mellette, és nem én teszem boldoggá.

-Hogyhogy itt vagytok?-tettem fel a kérdésemet, erre a fiú a szemeit forgatta. Most meg mi a problémája? Felvontam a szemöldökömet nyomatékosan rá nézve. Erre ő flegmán sóhajtott egyet.

A mellkasomban szorító érzés uralkodott.

-Szórakozni jöttünk.-válaszolt a kérdésemre a lány rám nézve. Azta, megértem, hogy Hyunjin vele jár, nagyon szép lány.

-Igen.-nézett Hyunjin mosolyogva a párjára, aztán felém fordult, s folytatta koreaiul.-Changbin, örülnék neki, ha kettesben hagynál minket, már nem sokáig van itt. Mond azt, hogy dolgod van, és menj el.-mondta szárazon, mire én automatikusan eltátottam a számat egy kicsit. Egy fejrázás után rendeztem a vonásaimat. Nagyon fájtak a szavai, de nem tehetek mást, minthogy elmegyek.

Várjunk csak, Felix hová ment? Körbenéztem, de nem láttam sehol sem. Basszus.

-Nekem most sajnos mennem kell, majd még találkozunk, sziasztok.-köszöntem el, s nem nagyon figyelve a körülöttem lévő dolgokra elindultam kifelé. Biztosan köszöntek ők is, de nem volt kedvem a hangokra fókuszálni. Egyszerűen nem ment.

Csak azt járt az eszembe, hogy Hyunjin nem engem választott, hogy engem nem szeret...

Ekkor megcsapott a felismerés:

Én még rosszabb vagyok nála. Felix szerelmes belém, és én faképnél hagytam őt, konkrétan azért, hogy engem is elküldjenek. Életem legszarabb döntése volt ez.

Hirtelen az elmémbe emlékképek villantak fel: a mostani lágy csókunk, Felix aranyos nevetése és a szeplői, amikor legurult a lépcsőn, amikor hozzámvágta a krumplit... aztán amikor letámadtam, a sóhajai, az édes nyögése, a puhai ajkai...

A szívem hevesebben vert, éreztem, hogy az arcom ég, annyira piros lett.

Szerelmes lennék Felix-be is?

Lehetséges, hogy két embert szeretek?

Boldoggá tehetem Felix-et mindezek után?

(...)

Az első órán úgy tettem, mintha az órára figyelnék, de a gondolataim máshol jártak: igazából az ajtót szuggeráltam, arra vártam, hogy Felix mikor lép már be. Aggódtam érte, hiszen tegnap nem jött haza. Kerestem is egy ideig azokon a helyeken, ahol eddog együtt voltunk, de nem találtam őt. A telefonját sem vette fel, és most pedig nem jött iskolába. Istenem, add, hogy semmi baja ne legyen neki!

A negyedik óra után egyszerűen nem bírtam tovább a várakozást, elindultam megkeresni Jisung-ot, hátha nála aludt. Tettem pár kört a suliban, mire végre megtaláltam.

-Szia!-köszöntem rá elég közömbösen, hiszen nem tudtam, hogy kedves legyek-e vagy inkább bunkó. Nem tudom, hogy melyikkel járnék jobban.

-Szia, mit akarsz?-kérdezte meg kissé flegmán.-Felix-et hol hagytad?

Ebből már tudtam, hogy bizony nem nála van. De akkor hol lehet? Lee Felix, az őrületbe kergetsz!

-Épp ezt akartam kérdezni tőled.-nevettem fel kínosan.

Erre Jisung felvonta a szemöldökét.

-Mostanában ti vagytok puszipajtások, neked kéne tudni.-rántotta meg a vállát, de a szemeiben láttam az aggodalmat.