Spotlight - Reflektorban

Buborék

A szobára némaság ült, és semmi más nem vert visszhangot, csak egy leesett sörösüveg csattanása.

- Terhes vagy?- a kezdeti sokkból Kimmy anyukája ébredt fel először. A lány nem válaszolt, csak lassan bólintott, majd kifutott a szobából. Néhány másodperc múlva visszatért, a kezében vagy fél tucat terhességi teszttel. Elkezdte letenni az asztalra őket egymás mellé.

- Egy...kettő...három- pakolgatta őket. 

 Hat műanyagdarab, mindegyiken kettő piros csíkkal. 

Joseph szemében könnyek csillantak, és egyszerre indultak el Gwennel, hogy mackóölelésbe zárják a lányukat.  Meghatódva figyeltem a családi jelenetet, és majdnem elfelejtettem, hogy valaki hiányzik a családi képről. Az apuka. Randyre néztem, aki még mindig ott állt, üvegre markolt kézzel, üveg nélkül, tátott szájjal egy sörtócsában. Még pislogni sem pislogott. 

Kimmyt elengedték a szülei, majd a lány Randy felé nézett. Az arcáról eltűnt a mosoly, és feszengve várta a férje reakcióját. 

- Szerinted jól van?- suttogtam Marcusnak, aki csak megvonta a vállát.

- Szerintem éppen igyekszik feldolgozni. Nem hiszem, hogy eszébe sem jutott. Nem hülye a srác teljesen. Csak azért biztos sokkoló.

Amikor Randy végre megmozdult a szeméhez nyúlt, hogy letörölje a kicsorduló könnyeit.  A vörös lány elé lépett és átölelték egymást. Nagyon nem éreztem úgy, hogy idevaló vagyok. 

- Szülők leszünk? Apuka leszek?- kérdezte Randy elcsukló hangon. - Nem is hiszem el. Én mint apuka? Nézz már rám!- hát ezek tényleg összeillenek. 

Ismét Marcushoz fordultam. 

- Tudom, hogy azt mondtuk, hogy maradunk vacsira, de nem kéne őket családi körben hagyni? Olyan kívülállónak érzem magam. 

- Ja, én is. Pedig a gimi óta ismerem a srácot. De most úgy érzem magam, mint a harmadik kerék. A gyertyatartó. Rég éreztem ilyet- mosolyodott el halványan - Na, Randy, Kimmy! Gratulálok!- mondta és kezet nyújtott Randynek és megölelgette mindkettejüket. - Nagyon örülünk nektek, és nem szeretnénk belerondítani ebbe a megható családi pillanatba, szóval szerintem most mi lelépünk, aztán valamikor ünnepelünk.

Nem tiltakoztak. Kimmy ugyan húzta a száját, de Marcus hamar megnyugtatta, hogy majd bepótoljuk. 

- Gratulálok!- mondtam én is, majd Marcus-szal kiléptünk a fagyos éjszakába . 

A kocsi felé battyogva Marcus megszólalt. 

- Azért valamiért megérte kiglancolni magunkat- mondta.

- Aha, tök örülök nekik. Igaz, nem ismerem őket régóta, de azért ez nagyon szívmelengető volt- bólintottam.

Marcus megállt. Én is követtem a példáját. A srác mosolyogva bámult engem úgy, mintha először látna. A szemébe valami eddig ismeretlen melegség költözött, ami még ebben a dermesztő hidegben is felmelegített. 

- Mi az?- kérdeztem mosolyogva. Marcus nem válaszolt, csak közelebb lépett hozzám, két kezébe fogta az arcomat, és mélyen a szemembe nézett. A lélegzetem elakadt és szóhoz sem jutottam. Marcus pedig felém hajolt.  Szája az enyémhez ért, nyugodtan, gyengéden. Úgy mintha ez lenne az első csókunk. Semmi szexi, semmi tüzes nem volt benne, mégis a lelkemig hatolt és beleégett az agyamba. Ajkainak gyenge nyomására a szívem táncba kezdett, és kicsiny kolibriként vert a mellkasomban. Kezem a bicepszén pihent, ő pedig a derekamon nyugtatta  a sajátját. 

Tökéletes első csók. Lett volna, már ha az lett volna, de akkor is tökéletes volt. Már csak egy lábfelbillentés hiányzott, mint a Neveletlen Hercegnőben.