Spotlight - Reflektorban

A dallam, amit hallok

 Mit csinálok?

Hát fogalmam sincs. Nem is értem. Miért van az, hogyha Marcus meg én smárolunk az sosem lágy meg gyengéd, mint a romantikus regényekben? Nem, mi ha csókolózunk, az olyan, mint a tűzvész, a forgószél, vagy mint amikor villám csap egy fába. Kész természeti katasztrófa. A srác keze megszorult a derekamon és még ennél is közelebb vont magához. 

Nem habozott egy pillanatot sem. Olyan gyorsan viszonozta a csókomat, hogy a szívem még gyorsabb ütemre kapcsolt. Keze lejjebb csúszott és a fenekemen állt meg, én pedig úgy csüngtem a nyakában, mint egy kis majom. Két tenyerét a farzsebembe csúsztatta. A térdem megremegett. Valahogy ez tűnt a világ legszexisebb dolgának. 

A nyelvünk újra meg újra összegabalyodott, míg végül belőlem egy hangos sóhaj szakadt ki. Azt akartam, hogy soha ne érjen véget ez a pillanat. Még többet akartam belőle. Kezdtem elveszíteni az önuralmam. Vajon ő miért nem? A hajába túrtam, a ruháját téptem, ő mégis nyugodt maradt. Talán ő nem akarja? Az előbb pedig pont az ellenkezőjét állította. Hogy hiányzom neki. 

Épp csak felmerült a gondolat a fejemben, elkapta a nyaka köré fonódó karomat és lefejtette őket magáról. Gyorsan hátralépett. 

- Nem, nem szabad- mondta és hátat fordított nekem, majd bement a lakásba. Ott álltam megsemmisültem a hidegben. Az előbb érzett lobogó tűz, ami a testemet melegítette hirtelen eltűnt és hideg üresség vette át a helyét. Ha nem lett volna bennem vagy nyolc pohár valami, akkor biztos nem mentem volna utána. Olyan gyorsan eltűntem volna mint a kámfor, Marcus Marden pedig csak a parfüm illatú hűlt helyem után nézhetne. De hát nem ez történt.

Utánamentem. Rohadtul nem fogom hagyni. 

- Most meg mi bajod?- kérdeztem felháborodva. Marcus az asztalon támaszkodott, majd hosszasan kifújta a levegőt és megfordult. Elkínzott tekintete láttán megtorpantam. 

- Részeg vagy Heaven. Nem használhatom ki a helyzetet. 

Értetlenkedve meredtem rá. 

- De az előbb...-mutattam esetlenül a terasz felé, hátha úgy jobban megérti, hogy mit akarok. - Az előbb te kezdted- magyarázkodtam. - Te mondtad azokat a dolgokat- túrtam bele elkeseredetten a hajamba. Nagyot sóhajtottam. Olyan hülye vagyok. - Jó, mindegy, csak felejtsd el. 

- Szerintem te fogod elfelejteni, nem én- vonta meg a vállát, majd mintha semmi nem történt volna magára erőltette a kameráknak szánt mosolyát és az emelet felé mutatott. - Zuhanyozz le, és pihenj- mondta negédesen, leült az asztal melletti fotelba és feltette a lábát. Akkor vettem észre, hogy az nem is fotel, hanem egy nagy hintaszék. Tökéletesen elütött a lakás többi bútorától. A huzat ki volt bolyhosodva, de így is olyan volt, amiben az ember simán elalszik egy macskával az ölében, miközben a tüzet nézi.

- Hát jó- mondtam és elkezdtem kigombolni a blúzomat, majd miután végeztem vele ledobtam a földre. Nem, nem vette észre, hogy ott állok egy szál melltartóban meg farmerban. Túlságosan elmerült a bambulásban. Felkaptam a blúzt a földről, és a fejére dobtam. Marcus meglepetten hátrahőkölt, majd lekapta a fejéről a ruhadarabot. Néhány pillanatig meredten bámulta, majd lassan felém fordította a tekintetét. 

Áthelyeztem a testsúlyomat a másik lábamra és csípőre tettem a kezem. Elégedetten vettem tudomásul, hogy Marcus megnyalja kiszáradt száját és lassan végigtekint rajtam. Igyekeztem nem mosolyogni, de a szám akarva-akaratlanul felkunkorodott. 

- Ne csináld ezt- szólt rám gyorsan, majd lesütötte a szemét. Nem sokáig szuggerálta a földet, mivel a tekintete vissza-vissza tévedt rám.