Végállomás: Az új világ

Cselekedj!

1.fejezet

Egy szoba kitört ablakán ültem. Az egyik lábamat lustán lógattam. A kedvenc késemet élesítettem és közben figyeltem a kipusztult várost. Sehol senki.. nem meglepő. Szörnyű, hogy mi történt a városunkkal. Narancssárgában és rózsaszínben ragyogott az égbolt, fújdogált a tavaszi szél. Imádom a Napnyugtát. Az egész város romokban hever néhol még csak omladoztak a falak. Itt-ott...egy-egy holttest hevert.

Lemásztam az ablakpárkányról és kikerültem az előző áldozatomat. Szegény fiút nagyon sajnáltam, hogy megkellet ölnem, de nem volt más választásom.

Az élet cselekvésről szól, ha nem cselekedsz, meghalsz!

Fogtam az összegyűjtött élelmet, és mint aki jól végezte a dolgát kimentem az ajtón, a folyosó kihalt volt szét szórt dolgok hevertek a földön, aminek senki se vette volna hasznát. A lépcsőn lefelé tartottam, amikor meghallottam egy nyögést. Nem. Sírást. Egy szívszaggató sírást. A szívem kétszázzal vert mintha ki akarna ugrani a helyéről. A testemet félelem járta át, nagyot nyeltem. Már megszokhattam volna a sírásokat hisz minden második ember elveszítette a szeretteit. Kétségbeesés nyilallt belém. Fogaimat összeszorítottam s elő rántottam a késemet lassan visszafordultam és a hang után siettem
Mi van, ha ez valami csapda?
- Segítség!- ordibálta siránkozva valaki.
Mi van, ha megsérült?
Annyi lehetőség futotta át az agyamat, hogy még erősebben szorítottam a kést. Fel voltam készülve a támadásra. Lassan megközelítettem az ajtót ahonnan sírást hallottam, tétován álltam az ajtó előtt csörömpölés hallatszott át az ajtaján.
Mi tévő legyek? Csak úgy rontsak be? Aztán? Támadjam le?

Bal kezem már nyúlt a kilincsért mikor a síri csendet egy sikítás szakította meg. Kikerekedett szemekkel az ajtót bámultam, hátra léptem és ekkor az ajtó kicsapódott. Egy árnyék elsuhant előttem oldalra néztem és utána futottam már a lépcsőnél volt mikor visszanézett. A gyönyörű hófehér arca véres volt a nagy kék szeme könnyekben ragyogott szőke haja kócos. Egy gyerek. Zihálva vette a levegőt, mint, ha már órák óta futna, de alig tett meg legalább négy métert! A kislány ijedten nézett rám, hátra lépett a két kezét maga elé rakta, mint, ha védekezni akarna.
- Mi az?- néztem rá érdeklődően.
A kislány szája beszédre nyílt, de csak egy nyögés jött ki rajta. Hátam mögül egy hörgésre lettem figyelmes megpördültem, de akkor már késő volt a földön feküdtem, a két vállamnál fogva lefogott valami. Mindkét kezemmel próbáltam vissza fogni. A kislány felsikított. A késem!? Egy éhező vadállat van rajtam, aki élve fel akar falni! Rohadó arca bűzlött. Egyre közelebb hajolt hozzám, a száját nagyra tátotta. A bal felkarommal a nyakát tartottam még a jobb kezem kutatott, tapogatott a földön mikor valamit megragadtam. A késem! Egyenesen a nyakába szúrtam, mint ha semmi se történt volna, nem érdekelte egyre jobban mocorgott és még közelebb jutott hozzám. A vállamat úgy lefogta, hogy alig bírtam megmozdulni. A bal kezem nem sokára feladja a küzdelmet, most nem a nyakába döftem, hanem a fejébe. Éreztem, hogy a kesém áthatolt a lemart bőrén majd szépen a koponyáján. Oldalra löktem a fene vadat és csak a mennyezetet néztem. A testemben lévő adrenalin csökkenni kezdett. A mellkasom szépen lassan emelkedett, süllyedt. Mély levegőt vettem aztán felálltam. A kislány sehol. Remek!

Véres késemet ruhámba töröltem felkaptam a hátizsákomat, késemet a derekamnál lévő zsebkéstartóba tettem majd lekocogtam a lépcsőn. A lépcső tövében elakadt a lélegzetem. Mi történhetett azzal a gyerekkel? Épp, hogy csak kiléptem az ajtón már a sárga RENAULT Kangoo furgon behajtott az épület elé. Kinyílt az ajtaja.

- Sokáig voltál!- ugrott ki Scott a furgonból. Szív alakú arcán egy kosz csík pihent. Mocsár zöld, hosszú ujjú pólója és szürke farmerje gyűrött, de még így is jól mutatott rajta. Hullámos álláig érő szőke haja eltakarta a mogyoró barna szemét, mikor futva oda ért hozzám, de megállt előttem.
- Jól vagy Lola?