Végállomás: Az új világ

Emlékek

9.fejezet

Mindketten dacozva mentünk előre. Néhol nagyokat kellet lépnem, hogy rá ne tapossak a virágokra és a kis ágakra. Beszívtam a friss levegőt, rettentően jól esett a tüdőmnek. Oldalról figyeltem Ovent mikor észrevettem, hogy ő is ugyan úgy bajlódik a sétálással.

Felnevettem.

- Nem szeretném tönkre tenni mások munkáját. - mosolygott kissé kábultan

- Megértem hisz gyönyörűek ezek a virágok.

Sohasem gondoltam, hogy újra itt kell lennem. Már annyira megszoktam a déli környezetet.: Sima barna kitaposott föld. Még az erdőben is alig látni virágszálakat.

A kiképzés részleten van egy külön út, ami visszavezet a nagy épülethez, de azon sajna nem tudtunk menni mivel jelenleg ki vagyunk tiltva.

- Szerinted meddig leszünk felfüggesztve?- kérdeztem aggódva.

- Ne törd ezen a buksidat Lola. - Nevetett. Talán egy vagy két nap. - Megfeszült az állkapcsa. - Nem halunk bele. - nézett az égboltra.

Nem úgy látszott. Szerintem ő is egy kicsit nyugtalan.

- Kösz a nyugtatást- mondtam halkan.

- Nyugtatást?- nevetett. Rá néztem. - Tényleg amúgy minden rendben? Jól vagy?

Megpróbáltam nem visszaemlékezni Jeremy ütésére. Válaszul csak bólintottam.

Megérkeztünk az épülethez.

- El kell intéznem néhány dolgot mindjárt, jövök, addig keress valami munkát. - úgy láttam mintha a munka szónál forgatni kezdte volna a szemét.

Az ajkamba haraptam. Bement az épületbe.

Még sohasem láttam Ovent kertészkedni. Kicsi mosoly jelent meg az arcomon.

Körül néztem. Talán segítenem kéne a főzésbe? Kirázott a hideg. Sosem tudtam főzni, de egy próbát megér.

Célba vettem az ebédlőt és kinyitottam a visszacsapódó ajtót, ami a konyhába vezet. Arra számítottam, hogy mindenki szaladgálni fog és megcsap a gőz, meg ami szokott lenni a filmekbe, de csak két idősebb nő ült egy asztalnál.

- Oh, miben segíthetek leányka?- fordult hozzám a szőke.

- Én segíteni jöttem.

De leesett, hogy még korán van az ebédhez. Teljesen meg feledkeztem az időről.

Mindketten kerek szemmel néztek.

Már fordultam volna meg, de ekkor megszólalt az idősebb ősz hajú.

- Még sohasem láttalak a konyhába.

- Most, hogy mondod még én sem és a zöldeknél sem láttam!

Zöldek? Biztos a kertészekre gondol. Elfojtottam egy nevetést.

- Tán új vagy?- kérdezte a szőke. Öntelt mosoly jelent meg az arcomon. Biztos voltam benne, hogy ők alig két hónapja vannak itt.

-A nevem Lola, én a déli részen vagyok.

- Déli rész?- csattant fel az idősebb. - Ti szoktatok kimenni, igaz?- kérdezte.

- Igen élelemért és..-A szőke felkiáltott.

- De egy ilyen fiatal lány mért megy ki?- kérdezte

- Mert...- mondtam, de most az ősz hajú vágott közbe.

- Hagyd már békén Marly!- Sokkal tartozunk nekik hisz ők hoztak ide.