Lány az esőben

18. fejezet- Szeminek döntenie kell

Szemi éppen apósánál dolgozott, amikor megkapta az üzenetet Liától. Nem akart hinni a szemének, nem is értette hirtelen, amit látott. Tegnap éjszaka, amikor Hunort kitette a házuk előtt még egyedül volt, és semmi jele nem volt annak, hogy számára még nem fejeződött be az éjszaka, igaz, hívta, hogy menjen fel, de Szemi kivonta magát, mivel Saci már többször telefonált neki, hogy beteg az egyik gyerek és siessen haza. Muszáj volt mennie, amit úgy tűnt, még Hunor is megértett.

Szemi két tűz között volt, amit egyre nehezebben viselt. Egyrészt a családjának is meg akart felelni, másrészt ragaszkodott Hunorhoz is, aki egy nagyra nőtt gyerekként, láthatóan, nem is akar soha felnőni. Szemi tudta, ha ő is elhagyná, akkor Hunor olyan emberek társaságát fogja keresni, akik még lejjebb viszik az ingoványba, amely végül teljesen lehúzza. Hunor nem tudott nemet mondani, ezért is volt szüksége valakire, aki mellette van mindig, aki egy fék szerepét betöltve, képes hatni rá. Ha volt pénze, két kézzel szórta, nem törődve semmivel. Persze ilyenkor sok barát előkerült hirtelen, de őt ez nem érdekelte, csak a mának, a pillanatnak élt, miközben rendkívül nagyvonalú volt mindenkivel a környezetében, mint Szemivel is, ő pedig ezért is hálás volt neki. Sokszor segített nekik akkor, amikor nehéz helyzetbe kerültek a feleségével, amikor nem volt pénzük, mindig támogatta őket, és soha nem kellett megadnia. Szemi nem igazán tudott rosszat mondani Hunorra. Alapvetően jó ember volt, vagy az lett volna, ha nincs benne egy önpusztító hajlam, ami egyre kétségbeejtőbben kezdett rajta eluralkodni.

Amikor Liával beszélt, nem gondolta, hogy a lány azonnal Hunorhoz rohan, de jó jelnek vette, úgy tűnt, mégsem közömbös iránta. Ennek örült, bár fogalma sem volt róla, hogy most mi lesz... Nagyon úgy nézett ki, hogy Hunor ezt nagyon elrontotta, pedig minden rendbe jöhetett volna, ha barátja tudná kontrollálni a tetteit, ha gondolna legalább csak egyszer is arra, milyen következményei lehetnek, annak, amit tesz, de szinte előre borítékolható volt, hogy ennek még csak esélye sincs. Hunor tipikus példája volt annak az embernek, aki önmaga alatt vágja a fát, miközben rajta ül.

Amikor hazaért Szemi, beült a konyhába, miközben a felesége éppen főzött, és megmutatta Sacinak a fotót, elmesélve az egész történetet, amin legnagyobb megdöbbenésére a felesége elnevette magát.

– Ezt nem mondod, hogy Hunor ennyire hülye volt? Ha Lia ezek után visszamegy hozzá, akkor tényleg két bolond egy pár – mondta.

– Ne mond már – nézett rá a feleségére Szemi csalódottan. Nem esett jól neki, amit az asszony mondott.

– Drága szerelmem – simogatta meg férje fejét Saci úgy, mint a tanár néni diákja buksiját, amikor az egyest kapott és meg szeretné vigasztalni. – Én tényleg nem tudom, hogy még mindig miben reménykedsz... Te, valami álomvilágban élsz Hunorral kapcsolatban és nem látod azt, amit mindenki más lát. A barátodnak segítség kell.

– Én segítek neki – felelte a férfi.

– Nem rád gondoltam – válaszolta Saci. – Te már nem tudsz neki segíteni, amit tudtál, azt megtetted. Felnőtt ember, egyszer vállalnia kell a felelősséget önmagáért, a tetteiért, és most nem azokra a törvénytelen dolgokra gondolok, hanem az egész életére.

– De, ha nem szeretné Lia, akkor minek ment volna el hozzá? – nézett kérdőn Szemi a feleségére.

– Miért? – kérdezett vissza az asszony. – Gondolom, okoztál neki némi lelkiismeret-furdalást, de ha nem így lett volna, akkor sem lehet kitörölni hét évet senki életéből, és Lia nagyon szerette Hunort. Biztos vannak még mindig érzései, nem hiszem, hogy ezek egyik napról a másikra elmúlnának, de azért sok minden történt velük, és azért az ő kapcsolatuk nem olyan, mint a miénk, azt azért te is látod, nem? – nézett a férjére Saci.