Lány az esőben

21. fejezet - Viharfelhők

Lassan baktatott, miközben az eső szemerkélni kezdett, majd beállt a lakópark egyik lépcsőházának bejáratához, mert telefonálni akart, mielőtt hazaér. Este hét óra volt már. Tudta, hogy a szülei tévéznek ebben az időpontban, és nem igazán szerették, ha ilyenkor hívja őket bárki is, de meg akart beszélni valamit az anyjával, még mielőtt Patrikkal találkozik.

– Szia anya – mondta, amikor az asszony beleszólt a telefonba. – Hogy vagytok? – kérdezte tőle.

– Liácskám! – kiáltott fel az anyja, mikor megismerte a hangját a lányának. – Annyira régen nem kerestél már minket! Hogy vagy drágaságom?

– Jól anya – válaszolta csendesen Lia. – Szakítottam Hunorral.

– Végre kislányom, már éppen itt volt az ideje – nyugtázta, érezhetően örömmel az anyja.

– Hazaköltözhetek, ha úgy alakul? – kérdezte. Meg van még a szobám?

– Persze, hogy meg, bár telepakoltuk lommal, de majd kipakolunk onnan, gyere csak drágaságom. Várunk haza...

– Anya, majd jelentkezem. Hívlak még. Most mennem kell.

– Csak annyit mondj még, minden rendben? – kérdezte sietve az anyja, nehogy letegye Lia válasz nélkül.

– Jól vagyok anya, minden rendben... Jó pihit nektek – búcsúzott el megkönnyebbülve.

Valójában fogalma sem volt, mire számítson, amikor eldöntötte, hogy felhívja. Hónapok óta nem jelentkezett náluk. Amikor utoljára meglátogatta őket, ismét összevesztek. Igazából nem is nagyon akart hozzájuk költözni, csak ha muszáj, ha nincs más lehetőség. Ez főként Patriktól függött, de nem akart a férfi jóindulatára támaszkodni. Már nem akart senkitől sem függeni és nem akart megfelelni sem senki elvárásainak. Úgy érezte, talán ideje lenne a saját életét élnie.

A lakásban, ahogy belépett, halk háttérzene hallatszott beszédfoszlányokkal fűszerezve. Patrik nem volt egyedül. Monic is ott volt. Lia meglepődött, amikor meglátta őket, de nem ment be hozzájuk a nappaliba, csak beköszönt. Nem volt túl szalonképes éppen, és nem is volt hangulata társulni a pároshoz, ezért a fürdőszobába sietett, ahol megnyitotta a vizet, magára is zárva egyúttal az ajtót. Váratlanul érte Monic jelenléte. Talán Patrik vele vigasztalódott, míg ő nem volt itthon, járt a fejében egyfolytában, mióta meglátta a lányt. Nem számított erre. Egyáltalán nem. A fürdőszobaajtó kilincse megmozdult, majd Patrik hangját hallotta.

– Beengedsz? – kérdezte kintről.

– Már a kádban vagyok – hazudta, miközben a WC lehajtott tetején ült magába roskadva, s várta, hogy a kád megteljen vízzel, hogy elmerülhessen végre benne. Ki sem akart addig jönni, míg Monic itt van. Ezt eldöntötte. Úgy sem lenne jó társaság számukra, és abban is biztos volt, hogy Patriknak lesznek kérdései. 

Végül azonban átgondolva néhány lehetőséget, megváltoztatta a véleményét hamar, és már nem is bánta annyira mégsem, hogy Monic is ott van, sőt, arra gondolt, hogy ennek köszönhetően Patrik nem vele fog foglalkozni, hanem a vendégével, így majd ő szépen beoson fürdés után a vendégszobába, magára zárja az ajtót, és ha szerencséje van, akkor el is alszik hamar megúszva a férfi kérdéseit. Ettől a gondolatmenettől már jobb kedve is lett, miközben hallotta Patrik távolodó lépteit. Most biztos visszamegy Monichoz, gondolta.

A kád végre megtelt, ő pedig belecsusszant a vízbe és próbálta kitalálni, mit mondjon majd a férfinak, ha mégis arra kerül a sor. Tartott attól, hogy ha az igazat mondja, akkor Patrik megharagszik rá, s ez a kapcsolatuk végét jelenti majd. Ezért is hívta az anyját, hogy legyen hová mennie, ha szakít vele a férfi.