Lány az esőben

42. fejezet - Munkaajánlat

Hetek teltek el, de még nem sikerült munkát találnia, míg végül az egyik régi iskolatársa visszahívta, hogy a vállalkozásában egy hónap múlva felszabadul egy hely, mivel egy kolléganője hirtelen bejelentette, hogy külföldön próbál szerencsét, ezért ha van kedve hozzá, akkor örömmel látná munkatársként a csapatban. Lia magán kívül volt a boldogságtól, mert ez volt az egyetlen jó hír, amit kapott az elmúlt időszakban, és már nagyon nyomasztotta az otthoni légkör, s mindenképpen arra vágyott, hogy ne kelljen a szüleivel töltenie az egész napját, ráadásul a bankkártyán lévő pénze is vészesen fogyott, így semmit sem tudott belepótolni az otthoni költségekbe, ami szintén elég nagy súllyal nehezedett rá, miközben nosztalgiázva gondolt arra, hogy sem Hunor, sem Patrik mellett nem voltak ilyen gondjai.

Az ősz éppen a kellemesebb arcát mutatta, sütött a nap, ami egy kicsivel jobb kedvre derítette, mikor elindult Sacihoz, hogy találkozzanak végre. A temetés óta, párszor beszéltek ugyan egymással, de mindig közbe jött valami, ami meghiúsította a találkozójukat. 

Nem volt könnyű az út a szalonig, Lia nehéz szívvel indult vissza a lakópart irányába, miközben a fejében ezerszer végig játszotta, a mi lenne, ha pont összefutna Patrikkal lehetőséget, amit mindig elhessegetett, mert a szívritmusában már csak a gondolatra is zavar keletkezett.

Még mindig szerette, ez az érzés pedig minden porcikájában lüktetett. Szinte nem volt nap, hogy ne lett volna eszébe a férfi, hogy ne gondolt volna, valamely közös élményükre, ne látta volna maga előtt a szemét, arcát, ne gondolt volna a szerelmes pillanataikra, és ne gondolt volna arra a percre, amikor azt mondta neki; költözzön el... Kurtán, furcsán... Költözzön el. Azóta is sokszor eszébe jutott az a perc, az a nap, az az érzés. Tudta, ő is hibázott, tudta, miatta volt az egész, de annyira bízott a férfiban, mindabban, amit megismert belőle, a türelmében, s annyira remélte, hogy ez még neki is belefér, de úgy tűnik, akkor túlcsordították Patrik tűréshatárát az események... Azóta pedig próbálta elfelejteni, túl lenni rajta, de nem sok sikerrel...

Most pedig Sacihoz igyekezett, akitől meg fogja kérdezni, hogy mi is történt azon a napon, amikor összefutott Patrikkal. Régóta nem hagyta nyugodni a kérdés, de telefonon nem akart erről beszélni, bár úgy érezte, akkor és ott, a temetés napján, hogy Saci támogatja őt, neki pedig szüksége volt az információra, szüksége volt egy hírre Patrikról, csak hogy tudjon róla valamit.

Lia mindenesetre jó jelnek vette, hogy Patrik szóba állt Sacival, így talán nem is az a kérdés, hogy szereti-e Patrik, hanem az, hogy megtudna-e neki bocsátani? De mit is? – gondolkodott. Legfeljebb, hogy nem szólt neki, mert más bűne nem volt, ezt biztosan tudta Lia.

Nehéz dolog a szerelem, sóhajtott, ahogy a férfira gondolt, míg végül a szalonhoz ért. Be is ment, hogy szóljon Sacinak, de szinte azonnal ki is rohant, ahogy benézett, mert Patrikot látta bent háttal, Sacival beszélgetni. A szíve a torkában dobogott, ahogy kiszaladt, úgy hogy észre ne vegyék, bár az előtérben éppen egy bura alatt ülő nő furcsán néztek rá, nem értve, mi lelte hirtelen. Kiérve szétnézett, végül mást nem találva a parkoló autók között egy nagy szeméttároló takarásában húzta meg magát, abban a reményben, hogy Patrik majd nem veszi észre, ha kilép az ajtón.

Hosszú percek teltek el, mire végre megjelent a férfi, Lia szíve egy percre sem hagyta abba a kalapálást, olyan szaporán vert, hogy attól félt, rosszul lesz, és a kuka mellett talál majd rá valaki, ha szerencséje van, és nem megy át rajta addig egy autó. Sikerült is takarásban maradnia, bár le kellett húznia a fejét és meggörnyedve várta meg, míg Patrik elhalad tőle pár méterre a lakópark irányába. Úgy tűnt, éppen hazafelé tart, nyugtázta Lia, miközben látta, hogy Saci ott maradt a bejáratnál, szemeivel keresve őt. Végül, ahogy Patrik eltűnt a látótávolságból, úgy Lia is előbújt a kuka mögül és integetni kezdett Sacinak, jelezve, megérkezett.