Romeo és Júlia

Harmadik rész; Ötödik fejezet

Asztrid hálószobája mellett nyitott tornác, mely a gyümölcsöskertre néz.

ASZTRID Hát már szaladsz? Még oly soká virrad meg. A fülemüle volt, nem a pacsirta, az rázta össze megriadt füled. Éjjel dalol a gránátalmafán, hidd, édesem, a fülemüle volt.

HABLATY Pacsirta volt ez, a reggel heroldja, nem fülemüle: nézd, szívem, irigy csík szegi be a felhőket keleten. Az ég gyertyái csonkig égtek, a Nap lábujjhegyen áll a ködös hegyormon. Elmennem: élet, és halál: maradnom.

ASZTRID E fény nem a Nap fénye, én tudom: Csak meteor, mit kilehelt a Nap, ez lesz ma éjjel a te fáklyahordód, és utadon világol Peremig. Szóval maradj. Nem kell sietned így.

HABLATY Hát fogjanak el, vigyenek halálra. Sebaj: hiszen te akarod. Igen, e szürke folt nem a hajnal szeme, csak kósza pára a Hold homlokáról, s nem a pacsirta csattog a magasba, az öblös égben, a fejünk fölött: Elmenni rossz, jobb is maradni tán - jöjj hát, Halál. Így döntött Asztridom. Mi az? Beszéljünk. Ez még nem a Nap.

ASZTRID De az, de az - fuss innen perc alatt. Ez a pacsirta, az rikácsol itten Erőltetett-éles trilláival. Mondják, egyébkor édesen sikolt, de most rikolt, mert minket szétriaszt. Mondják, szemet cserélt a rút varanggyal, bár elcserélte volna véle hangját! Mert ölelésünknek vet hangja véget, az éjt elűzi s véle-véle téged. Fuss, egyre nő a fény, a fény, te édes.

HABLATY A fény, a fény - és mindinkább setét lesz.

Mala jön

MALA Úrnőm!

ASZTRID Malám.

MALA Anyád azonnal a szobádba jő. Már megvirradt. Nagyon vigyázzatok. (El)

ASZTRID Ablak, ragyogj föl, életem, borulj el.

HABLATY Isten veled! Egy csókot és leszállok.

Leszáll

ASZTRID Hát elmentél? Uram, szívem, barátom! Mindennap adj hírt nékem, minden órán, egy percbe nékem annyi-annyi nap van: jaj, mennyi-mennyi év múlik nekem majd, míg Hablatyomat újra láthatom!

HABLATY Isten veled. Nem múlik alkalom, hogy hírt ne kapj felőlem, angyalom.

ASZTRID Hát azt hiszed, találkozunk mi ismét?

HABLATY Nem kétkedem: egy boldogabb jövőben kacagva szólunk majd e bánatunkról.

ASZTRID Jaj, Istenem, oly rosszat sejt a lelkem. Ott lenn, amint állasz, egész olyan vagy, akár a holttest a kriptája mélyén. Vagy a szemem csal, vagy nagyon fehér vagy.

HABLATY Nem, édesem, te is egész olyan vagy. Bú issza ki vérünket. Isten áldjon. (El)

ASZTRID Ó, Fortuna! Forgandónak neveznek: ha forgandó vagy, mit akarsz te tőle, aki a Hűség? Fortuna, forogj hát, nem tartod így tán őt soká magadnál. És visszaküldöd.

HOFFERSONNÉ (belülről) Kislányom, te fönn vagy?

ASZTRID Ki szólít engem? Az anyám keres? Le sem feküdt még: vagy nagyon korán kelt? Milyen szokatlan ügybe jő ide?

Hoffersonné bejön

HOFFERSONNÉ Hát Asztridom, te itten?

ASZTRID Nem vagyok jól.

HOFFERSONNÉ Még egyre a bátyádat siratod? Könnyel szeretnéd sírjából kimosni? Ha kimosod, föl nem támaszthatod. Hagyd abba hát: a könny a szív jele, de ennyi könny, könnyelmű esztelenség.