Romeo és Júlia

Második rész; Első fejezet

Hibbant. Szabad tér Hoffersonék gyümölcsöskertje mellett.

Hablaty jön.

HABLATY Hogy menjek innen, hogyha itt a szívem? Fordulj, sötét föld, és keresd a napfényt.

Átmászik a falon, s beugrik a kertbe. Jön Halvér és Takonypóc.

HALVÉR Hablaty, öcskös, Hablaty!

TAKONYPÓC Okos volt, ez elszökött, biz' isten, ágyba bújt már.

HALVÉR De itt szalad, a kertfalon ugort át: Hívd, jó Takonypóc.

TAKONYPÓC Nem, majd idézem. Hé, Hablaty! Betyár! Szerelmes! Őrült! Jelenj meg itten egy sóhaj mezében, csak egy rímet mondj és nekem elég csak nyögj egy „oh"-t, rímelj: „negédes - édes", bókolj kicsit Vénusz-keresztmamámnak, gúnyold Cupidót, az ő vak fiát, mert Cophetua királyt úgy eltrafálta, hogy megveszett az egy koldusleányért! Nem hallja, nem mozog, ide se bajszol. Meghótt szegény majom. Megint idézem: Idézlek Róza tündöklő szemére, nagy homlokára, skarlát ajakára, piciny lábára, rengő csípejére, és arra, ami közelébe fekszik, hogy földi másodban jelenj meg itten!

HALVÉR Ha hallaná, roppant dühöngene.

TAKONYPÓC Ugyan miért? Akkor dühöngene, ha egy makacs kis szellemet bűvölné a kedvese ölébe és az állna, míg nem puhítja meg csínján a lány. Az volna sértés: ám ez az idézés tisztes-baráti. Kedvese nevében idézem őt, hogy végre erre álljon.

HALVÉR Gyerünk, a fák között rejtőzködött el. A nyirkos éjszakával társalog. Szerelme vak, kedves neki az éj hát.

TAKONYPÓC De hogyha vak, meg nem találja célját. Egy naspolyafánál most azt kívánja, bár lenne a babája oly gyümölcs, mit „naspolyá"-nak hívnak víg cselédek. Ó, Hablaty, bár lenne a babád egy szétnyílott izé s te téli-körte! Jó éjt, Hablaty: - dunyhás ágyba térek, e tábori ágy most hideg nekem. No jössz?

HALVÉR Megyek. Ki elbúvik előlünk, s bujdósdozik, ördög keresse meg. (El)

És tudom, ez rövid lett, de mentségemre a könyv. És azt is tudom, hogy nem igazán haladtam múlt héten, mert hát sok más is volt. Na mindegy, akkor majd TALÁN holnap is jövök egy új résszel... (vagy ma?)