Ness élete (1. kötet)

Gondok az Alvilágban

  11 évvel később, mikor mindenki azt hitte, nyugissá vált az életük, pont fordítva sült el minden; félelmében mindenki bezárkózott a házába Snowdin-ben.
  Néhány órával korábban mindenki vidáman járkált a kisvárosban. Mindenkinek a megszokott rutinja szerint ment a nap. Amíg Ness be nem lépett a városba. Vörös színű, zsebes, kapucnis pulóvert vett fel, a kapucni fekete szőrös volt. Sötétszürke nadrágja tökéletesen illett fekete cipőjéhez.
  Látszott rajta, hogy dühös. Mintha bárkit tudna bántani, aki az útjába kerül. Rosszabb volt.
  Mindenki arrébb állt, amikor a közelükbe került. Valaki nem tette, és Ness lökte arrébb.
- Hé! Neked meg mi bajod van? - kiáltotta a szörny. Erre Ness-t annyira elöntötte a düh, hogy megszorította a nyakát.
- Az hogy az olyanfajták mint te, nem vagytok képesek egy kicsit is kedvesek lenni, hanem inkább bunkók vagytok mint az emberek! - Az áldozat alig kapott levegőt. - Most pedig kérj szépen bocsánatot, amiért olyan bunkó voltál, ahogy most az előbb leírtam!
- Bo... Bocsá...
  Ness eldobta őt. Szegény szörny a nyakát fogta; meglátszott, hogy fojtogatták. Az összes szemtanú megijedt. Ugyanaz a félelem, ami akkor volt, mikor Ness még kicsi volt. Most viszont élvezte is.
- Legközelebb nem leszek kíméletes!
  Mindenki megremegett.

- Tartsd szemmel őt... Még veszélyes lehet. - parancsolta Asgore az egyik Királyi Őrjének. Fényes páncélja volt, kék dárdája csillant benne.
- Így lesz. Nem hagyom, hogy bárki öljön szörnyet... - válaszolt meg egy női hang.
- Pont ezért vagy te a Testőrség feje. Benned mindig meg lehet bízni, Undyne.
- Ha mások élete forog kockán, kötelességem segíteni. Nem hagyhatom, hogy megsérüljenek, főleg hogy meghaljanak.
- Te vagy a legjobb katonám. Bízom benne, hogy bármit meg tudsz oldani. Erről jut eszembe... szeretnék adni egy újabb feladatot.
- Hallgatom.
- Figyelj a Romokra. Ha egy ember érkezik, öld meg!
- Rendben, Felség.
- Most elmehetsz.
  Undyne így is tett.