Ness élete (1. kötet)

Az első fájdalom

- Hogy érted azt, hogy nem ölted meg őket?!
  Ha lehetséges lett volna, Ness feje olyan vörös lett volna, mint a szamóca. Szinte tüzet okádott a hír hallatán, hogy Frisk nem tette azt, amit kért.
- Figyelj, adtam neked egy kést. Azzal bele kéne fúrni mindenkibe! Miért nem tetted?
  Frisk csak nézett.
- Válaszolj! - kiáltotta a szörny.
- Miért öljem meg őket, ha a barátaim lehetnek?... - mondta Frisk kissé félősen. Megijedt Ness hirelen haragjától.
  A csontvázlány a homlokára csapott.
- Figyelj. Ezek nem a barátaid. Hidd el, ismerem őket. Egytől egyig ugyanolyan bunkók. Ezért kéne megölni őket. Mielőtt ők ölnek meg minket.
  Frisk kezébe vette a kést félelmében.
- Én is szerettem volna barátkozni, de erre esélyem sem volt! Nem hagyták! A közelükbe se merészkedhettem. Ha én nem tudom megölni őket, legalább te tedd meg nekem.
  Frisk aggódó fejjel bólintott. Mi volna, ha nem tenné meg? Mit tenne vele? Átszúrná? Felakasztaná? Spagettivé változtatná és odaadná Papyrusnak? Vagy ketchuppá Sansnek? Ooh, lehet cukorba mártaná és odaadná egy édességevő szörnynek. Nem tudta mit tett volna vele, viszont nem akarta.
  Ness csettintett és az embergyerek eltűnt.

  A lány egy kisebb fény mellett találta magát. Megérintette, és olyan energiát érzett, mintha halálból kelt volna életre. Ezután útra kelt.
  Frisk egy barlangrendszerre hasonlító részen járt. Kristálytiszta vízesése hűsítő volt, ám még mindig melegebb, mint a téli város. Frisk megmosakodott, megmosta kését is, és ment tovább. A falakban kék fények csillogtak. A gyerek nem tudta, hogy fénylő gyémánt, egy ritka, föld alatti érc vagy éppen valami más.
  Kíváncsiskodása közben egy részhez ért, ahol a vízesés elállta az útját. Nem messze talált néhány csukott tavirózsát, és azokat rátette. Egyesével úsztak a víz másik oldalára, így Frisk könnyedén tudta az utat letenni.  Miután négy vízivirág került egymás mellé, kinyíltak. Egy hidat alkottak. A kislány átkelt rajta. Minden lépésénél lesüllyedt egy kicsit a tavirózsa, amire tette lábát. Ezt leszámítva biztonságos volt.
  A barlang csöndje nem tudta nyugtalanítani az embert - mert nem is létezett ez a fajta hangtalanság. A falak közötti kis résekben szörnyek hallatszódtak. Ijesztőek nem voltak, viszont annál inkább aranyosabbak. Frisk maga mögött hagyott egy kis patakot, szintén egy vízeséssel, annak csobogásának hangját elhozta a barlang, üregessége által visszhangként.
  Útján, ahogy haladt előre, fémet hallott csattanni a vízcsobogás, a léptek hangja és a... Várj, fémet csattani?
  Hirtelen kék fényt látott maga előtt. - Egy újabb szörny. - gondolta. Viszont nem egyszerű szörny volt. Ezüst páncélt hordott, fegyvere csillant benne. Amilyen nehéznek tűnt a ruha, olyan jól látszott, hogy kényelmesen jár benne.
- Hét. Hét emberi lélek, és a szörnyek szabadok lehetnek. - szólalt meg. - Hat. Jelenleg hat van a tarsolyunkban. Érted? A te Lelkedtől függ, hogy kijutunk-e erről a helyről vagy sem. A te lelkeden keresztül ez a világ át fog alakulni.
  Frisk előrelépett. Késében Undyne tükröződött.
- Szóval így játszunk. Remélem készen állsz, mert vár a halál!
  Majd hirtelen Frisk Lelke előjött, amely vörös színben pompázott.
- Ezeket kerüld ki!
  Undyne néhány dárdát irányított felé, ám olyan hirtelen jöttek, hogy a gyerek nem bírta kivédeni őket. A harcos a homlokát ráncolta.
- Na jó, fogd ezt. Így túl egyszerű volna elvenni amire szükségünk van.
  Előidézett egy dárdát, és kettétörte. Az egyik felét a lányhoz dobta. Undyne több dárdát idézett elő, mint korábban, viszont Frisk ezeknek egy részét ki tudta védeni.
  Nem akarok meghalni! - gondolta a lány. Ennek a tudatában a következő alkalommal többet védett ki, viszont félelemtől remegő kezekkel nehéz volt.
  Ezután Undyne bekeményített, és a következő harci eszközök Frisk alól jöttek ki, amitől elesett. Ekkor jöttek a fényes dárdák, amelyek követték azt, akit kellett, amíg nem érték el. Az embergyerek még időben feltápászkodott, és elkezdett szaladni. Valahogy le kellett ráznia őket, ám nem volt hozzá elég gyors. Ekkor támadt egy ötlete.
  A lány átcsúszott Undyne alatt, ezzel megzavarva a dárdák célját, és irányuk Undyne felé vezetett. Időben kivédte őket, egyet leszámítva, amely megsebezte karját a páncélja puhább részénél. Nem nagyon törődött vele, csak a gyerekkel. Ám őt szem elől tévesztette, és ez jó esély volt Frisknek, hogy legyőzze.
  A szörny mögé szaladt, kését pedig előkészítette.
  Undyne ekkor megfordult, hallva a léptek hangját, ám már késő volt.
  A konyhaeszköz a mellkasából állt ki, és folyt belőle a vér. A gyerek hátrált egy kicsit, megijedve a látványtól.
- H... Hogy lehetséges ez? Ennyire gyenge lennék hogy... Ennyi ütéstől... Nem... Ez nem végződhet így! - folytatta a szörny. - Nem fog így befejeződni!
  Frisk szemében könnyek gyűltek.
- Heh... Erősebb vagy, mint hittem. Ahhoz képest, hogy csak egy gyerek vagy. - a karja, amely megsebesült, már kezdett semmivé válni. - Viszont... A barátaim mögöttem állnak. Alphys megígérte, végig fogja nézni a harcot, ahogy megszerzem a Lelked... És ha látja, hogy porrá is válok, értesíti Asgore királyt, és minden élő szörnyet. Ha én nem, a világ legalább élni fog!
  A kislány nem bírta tovább.
- Sajnálom, hogy ezt tettem! - szólalt meg és arcát tenyerébe temette. Mikor újra felnézett, nagy meglepetés érte őt.
  Az embert hirtelen sötétség vette körül. Két gomb tárult elé: az egyiken a Continue felirat világolt, a másikon a Reset fénylett. Maga mögé nézett, és ott várta a tökéletes gomb. Fényesebb volt, mint a másik kettő, és a Escape íródott ki rajta. Felényújtotta kezét, és meglátta: "E gombbal visszatérhetsz oda, ahol utoljára mentettél."
  Ez az! - megérintette a fényt.
  Ismét a fénypontnál találta magát, Waterfall elején, ahol az újjáéledés energiáját érezte.