Ness élete (1. kötet)

Rég nem látott személyek

  Sans a fal mellett ácsorgott; Ness-t várta. Néhány sarokban, például az ágynál, vagy épp a szekrénynél sötétség honolt. Csak egy nagyon halvány fény jutott azokra a helyekre, mivel Sans unalmában egy halványan világító csontot forgatott az erejével.
- 💧♋■⬧📬 - szólt egy hang. A csontváz elég ismerősnek találta.
- huh?
  Az ágy felől hallotta a hangot, így odament. Nagy meglepetés érte őt. Akit látott kilépni az árnyakból, az nem más volt, mint egy régi, elveszített családtagja, akit már nagyon régóta hiányolt.
- apa!
  Odaszaladt hozzá és szorosan megölelte.
- Nyeh? Kihez beszélsz, Sans? - Papyrus lépett a szobájába.
- paps! apa visszatért!
- Apa? - testvére szemében könnyek gyűltek, majd ő is csatlakozott a családi körhöz.
- De jó újra veletek lenni, gyerekek. - szólalt elődjük.
- Hol voltál mindvégig? - kérdezte a magas csontváz.
- Mellettetek. De ha láttátok és tudtátok is volna, hogy itt vagyok, valószínűleg nem tartanánk itt.
- ezt hogy érted?
- Azt, drága Sansem, hogy ha velem foglalkoztál volna, és nem a jelenlegi barátnőddel, - a szó hallatán fia elpirult. - akkor Mettaton talán meg tudta volna ölni Papyrust, mert nem lettél volna ott neki. Ráadásul Ness nem tudott volna a jó útra térni, így Frisk be tudta volna fejezni a fajírtást. Utána az emberekkel tette volna ezt.
- Azta! Tulajdonképpen apa egy hős!
Szülője kicsit felnevetett.
- Nem igazán. Viszont, volna még egy elintézni való dolog.
- mi lenne az?
- Indulás Alphys laborjába. Sans, hozd el a barátnődet is. Kelleni fog.

  A csontvázcsalád a labor előtt, Hotlandben várt Ness-re.
  Mikor a lányt odaért, így szólt:
- Mi volt olyan fontos hogy idehívtatok? - Gasterre nézett. - És ő ki?
- ness, jobbá tudjuk tenni a napodat! - szólt párja. - oh, és ő az apukánk, akit rég elvesztettünk.
- Egyébként elég érdekes, hogy pont belé lettél szerelmes. - szólt a felnőtt. - Abba, aki mindenkin bosszút akart állni. Viszont ha megváltozott, meg tudok bocsátani.
- Elég ismerős a hangod... Várj. Te löktél korábban a vízbe?! - Ness kissé dühös lett.
- Igen. De elnézést kérek, és most helyre is tudnám hozni, valami nagyon jó dologgal. Bízom benne, hogy örülni fogsz neki.
- Ajánlom is. - ölbe tette kezét.
- na de akkor mire várunk? menjünk.
  Mind a négyen beléptek a hatalmas épületbe. Alphys nem számított a látogatókra.
- Sz-sziasztok! Miért j-jöttetek? - a tudós meglátta a személyt a csoport mögött, akinek helyét vette át. - Dr. Gaster? M-maga h-hogy lehet itt? Úgy tudtuk, m-meghalt! A-az utolsó t-találmánya áldozata lett. D-de maga mégis t-túlélte? Hogyan?
- Az most teljesen lényegtelen. Kérem, mutassa meg, hol vannak az Amalgamate-ek, amiket alkotott.
- M-miről beszél? N-nem csináltam s-semmiféle A-Amalga...
- Mutassa meg! - a férfi közbeszólt. - Fontos volna.
- R-rendben...
  Elvezette őket a lifthez, majd abban lementek az épület aljába. Néhányan már érezték a rossz kedvet és a szomorúságot a levegőben. Ness-t nagyon érdekelte, mi várhat odalent. Kíváncsi volt, mik, vagy éppen kik lehetnek az Amalgamate-ek.
  A jelenlegi tudós elvezette őket a fehér, már-már színtelen szörnyek csoportjához.
- Nos? Van itt bárki, akit felismersz? - Gaster fordult felé. A lány végignézett az olvadó szörnyeken. Egy arc sem volt ismerős neki.
- Kit kéne egyáltalán keresnem?
- Nem kit, kiket. Pontosabban kettő személyt. - javította ki az előző tudós. - És rá fogsz jönni, kik lesznek azok.
  Ness csak nézett. Idehozták őt, hogy jó dolog fog történni vele és most azt se tudja, miért van egyáltalán ezen a helyen, egy fura, dadogó tudóssal, barátjával és az ő családjával és néhány olvadozó lénnyel. Csak annyit tudott, hogy megkérték őt valamire.
  A lány előrelépett. Egyenesen ment, az Amalgamate-ek között haladt el. Nagyrészük nem tudta, kit keres. De ekkor kilépett hozzá az egyik. Nem is két összeolvadt személyre hasonlított - inkább egy macskára. Lábai kiscicákból álltak. A csontváz tudta mit szeretne, ezért követte. A sarokba vezette őt. Egy páros háttal állt éppen. Ahogy Ness hallotta, éppen nagyon sírtak valami miatt.
  Megsimogatta a macska fejét.
- Köszönöm. - az Amalgamate dorombolásszerű hangot hallatott, majd elment. A sarokban lévő zokogás az ismerős hang hallatára abbamaradt. Ness szíve nagyot dobbant; nem hitt a szemének, amikor megfordultak, és meglátta, kik voltak azok. Könnyes szemmel közelebb állt hozzájuk. A személyekhez, akiket annyira rég nem látott. Akiket a legjobban szeretett. Akik a legjobban szerették őt, amikor még kislány volt.
- Anya? Apa? T-tényleg ti vagytok azok?
- Ness? - egyszerre mondták a szülei, majd a családtagok ölelésre készen, tárt karokkal közeledtek egymáshoz.
- N-ne érj hozzájuk! - Alphys kiáltotta. Ettől a három szörny megállt, kezüket leengedve.
- Mégis miért ne? - kérdezte Ness.
- H-ha nagy kötődésed van egy A-Amalgamate-tel, és h-hozzáérsz, meglehet, hogy ezzel m-megölöd, mert e-ezzel elveszed a k-kevés erejét.
- Oh. - a többi szörnyhöz fordult. Csalódottsága kisebb haragba váltott. - Azért hívtatok ide, hogy lássam a szüleimet szenvedni valami olvadó izéként, és még meg se tudom ölelni őket meg semmi?!
- Nem. Éppen hogy csak te tudod visszaváltoztatni őket normálissá. - szólt Gaster.
- Nah persze! Ezt úgy mondtad, mintha valami szupertudós lennék, aki a világ összes gondjára tudja a választ!
- Idefigyelj, te kis...
- apa! hagyd békén ness-t, és mondd el neki, hogyan tudja visszahozni őket! - szólt közbe Sans.
- Rrrendben... - kissé mogorván fogadta, ahogy belebeszélt, de hamar túllépett rajta. - Tudtommal nagy erőd van, Ness.
- Igen. - helyeselt a lány.
- Ez az erő az ELTÖKÉLTSÉG. A szüleidet is ez az erő tartja életben. De nekik nagyon kevés van, ezért nem tudták felvenni egész alakjukat, és eggyé váltak. Neked sok eltökéltséged van, ezzel újjá tudnád éleszteni őket.
- Jó, de mégis hogy csináljam?
- Az erőddel nem csak bántani tudsz, hanem éleszteni. Mindenki meg tudja ezt csinálni, akinek megvan ez a képessége. Irányítsd feléjük a kezedet, és gondolj arra, mit szeretnél kezdeni velük és mennyire vágysz rá. Minél nagyobb a szándék, annál hatásosabb.
- Szóval ha nagyon szeretném, hogy újra éljenek, akkor nagy rá az esély is, hogy visszatérnek?
  A tudós bólintott. Majd a többiekre nézett.
- De fontos, hogy amíg ezt megteszi, senki se szólaljon meg, mert elterelheti a figyelmét és elronthatja. És akkor ki tudja, mi történne a családjával.
  Ness kicsit elkezdett félni. Mi lesz, ha tényleg nem fog sikerülni? Soha többé nem lesz családja? Sans vajon vele fog maradni?
  Az utolsó mondatot aközben gondolta hogy párja hátulról vállára tette kezét, majd átölelte.
- nyugodj meg. nem lesz semmi baj, ígérem. - súgta neki. A lányt ez megnyugtatta, hogy barátja törődik iránta és a családja iránt. Megfordult, és viszonozta ölelését.
- Köszönöm, hogy itt vagy nekem, Sans.
- ez már csak természetes. hiszen szeretlek.
- Na de most ha nem bánod megpróbálom a szüleimet visszahozni. - Könnyedén kiszabadította magát az ölelésből, majd családjához fordult.
- Mindenki álljon hátrébb. - kérte Gaster. A kis csoport így is tett.
Ness mély levegőt vett. Felemelte karját, egyenesen apja és anyja irányába. Behunyta szemét, és vágyára gondolt.
  Olyan sokáig nem láttam a szüleimet! De most itt vannak, és újjá tudom éleszteni őket. Bárcsak sikerülne, és ismét jól tudnánk élni, mint egy család!
  Keze mindenki előtt vöröslött. Izgatottan nézték, ahogy ereje hat rájuk. Arra számítottak, hogy kettéválnak, majd felveszik eredeti alakjukat. De nem így történt.
  Ness kinyitotta a szemét. A többiek szemében vagy csalódottságot látott, vagy döbbenetet... - vagy mindkettőt. A szülei pedig... Eltűntek.
- M-mégis mit csináltam rosszul? - a fejét fogta, térdre ereszkedett és elkezdett zokogni. Sans odalépett hozzá, hogy vígasztalja.
- Hm... Ez érdekes... - gondolkodott Gaster. - Ness, tudod, hogyan haltak meg? Vagy legalább hogy a Lelkük hol van? Ha nem tudtad visszahozni őket, az azt jelentheti, hogy a Lelkük még egyben van valahol. Csak tudni kéne, hol.
- H-hát... - Ness felállt, könnyeit letörölte. - Tudom hogy haltak meg. - Arcáról eltűnt a szomorúság, helyét a düh vette át. - És csak egy szörny tudja, hol lehetnek.
- Ki az?
- A ti... "Szerethető királyotok." - majd eltűnt.