Ness élete (1. kötet)

Önfeláldozás

  Az arany virágok ropogtak Ness talpa alatt. Egyedül volt a trónteremben. Nem volt ott más, csak falak, a bejárat, a kijárat az Akadály felé és a királyi ülőhely, valamint egy másik, szintén királyi székre hasonlító forma a sarokban, lefedve egy huzattal.
- Hol vagy, te gyilkos király?! - kiáltása visszhangzott a teremben.
  Csend.
- Gyere elő! Nem tudsz elbújni a bűnöd elől! - Kezét ökölbe szorította.
  Ekkor meghallotta a csupasz lábak lépését. A lépdelés virágropogással végződött.
- Üdvözöllek, kedve... - ekkor meglátta a lány haragos arcát. Kezdte érezni, hogy nagy hibát követett el.
- Add vissza a szüleimet! Add át a Lelküket, és megfontolom, hogy megkíméljelek-e vagy sem!
- Amennyire fiatal vagy, annyira vad. De gyenge, akárcsak a többiek. Furcsállom, hogy se Undyne, se senki más nem tudott elfogni, vagy legalább megölni téged.
- Azért nem tették, mert nekik van eszük, és észre tudják venni, hogy megváltoztam! Jó útra tértem! És én csak vissza akarom szerezni a családomat. Amit csak úgy tudok elérni, ha átadod a Lelküket.
- De nem fogom.
- Mégis miért nem?! - erejével falhoz csapta a trónt, majd elkezdett közeledni a kecskéhez, aki egyre jobban hátrált. Ezalatt Sans és családja, illetve Alphys és Undyne jelent meg a bejáratnál. - Mégis mi kell ahhoz, hogy újra éljenek?
- A te Lelked. - a királyon kívül mindenki meglepődött.
- Tessék?
- A te Lelked elég erős ahhoz, hogy megtörje az Akadályt, és a nép szabad legyen! Hát nem veszed észre? Több, mint tizenhat éve itt élünk a föld alatt. Sokan már azt sem tudják, hogy mi az hogy Nap, milyen a csillagos ég, és bármi, ami csak a Felszínen található meg. Ez olyan, mint egy börtön. Nem tu...
- Jó-jó, nem kell a duma, csak hagyd már, hogy újra éljenek a szüleim!
- Rendben. - Elővette szigonyát, majd egy vízszintes csíkot húzott a levegőben. Azonnal hat Lélek jelent meg. Négy darab színben teljesen eltért. A másik kettő pedig pontosan ugyanolyan fehér volt, mint Ness szíve, mielőtt az kiüresedett volna.
- Anya... Apa... Itt vagyok. De... Meg fogok most halni. Értetek, és mindenki másért. Remélem büszkék lesztek rám...
  Sans közbe akart volna lépni, de ekkor Papyrus megállította.
- Lehet hogy így lesz a jó. A barátnőd azt szeretné, ha a szülei végre élnének. És, nézzünk szembe a tényekkel, több, mint tizenhat évig rossz volt az élete. Legalább ez a kívánsága hadd legyen beteljesülve. - mondta neki halkan. Bátyja nyelt egyet, majd bólintott.
  Ness megérintette a két szívet, amik felragyogtak, és a fény majdnem mindenkit elvakított. Ness-nek hátrébb kellett állnia, hagynia kellett, hogy a Lelkek testet öltsenek, és eltakarta szemét. Látták, ahogy a világosság leér a földig, magassá válik, illetve két karformát ölt. Mikor a lány felnézett, két alakkal állt szemben. Egy férfivel és egy nővel, egymás kezét fogva. A csontváz nem bírta ki sírás nélkül, és odaszaladt szüleihez, majd megölelte őket.
- Anya! Apa! Tudjátok, hogy mennyire hiányoztatok nekem? Ölni képes lettem volna értetek!
  A szülők kicsit felnevettek.
- Igen, azt észrevettük. - mondta anyja. - És nagyon bátor voltál! - Megérintette lánya arcát, és egy puszit adott a homlokára.
- Egyébként... Miért kellett meghalnotok? - Elengedte családját. Örömkönnyei felszáradtak, helyettük a zokogás első jele mutatkozott arcán. Egy könnycsepp hullott pulóverére. - Miért hagytátok, hogy ez a hadd ne mondjam mi, - ránézett dühösen Asgore-ra, majd vissza szomorúan a szüleire. - elvegye az életeteket?
- Sajnáljuk kicsim, de csak ez volt az egyetlen megoldás. - válaszolt apja.
- Mégis mire?
- Tudod, nagy erőd van. Az egész azzal kezdődött, hogy kértük a királyt, hogy segítsen valahová letelepedni. Ez még nem lett volna olyan nagy dolog, de ekkor Asgore király tudomást szerzett az erődről. Úgy gondolta, hogy a te Lelkeddel meg tudja törni az Akadályt. Persze mi nem hagyhattuk, hogy a tiédet használja fel, így felajánlottuk, hogy a mi életünket alkalmazza. De ő nagyon ragaszkodott hozzád. Viszont annyira kérleltük őt, hogy beleegyezett. Vagy te, vagy mi ketten... Az utóbbit választottuk.
- Szóval értem haltatok meg. Mert ez a mocskos állat képes lett volna egy gyereket megölni a piszkos tervéhez!
- De most már nem vagy gyerek. Tudod, hogy ez mit jelent. - szólt közbe a király.
- Nagyon sajnálom, amit most tenni fogok! - ismét megölelte családját. Nehezen engedte el őket. Ezután odaszaladt Sans-hez és vele is ezt tette.
- Remélem, nem fogok nagyon hiányozni! Nem akarom, hogy szomorú legyél. Ha... Ha nem is leszek veled... Képzeld el, hogy ott vagyok. Képzeld el, hogy a kezedet fogom, mindenben támogatlak, segítelek és szeretlek, ahogy a szüleimen kívül senki mást nem tudtam szeretni.
- n-ness...
- Ég veled. - A lány hátrafordult, és megindult az uralkodó felé.
- ness.
- Rendben. Mondd gyorsan amit sze... - Nem bírta befejezni a mondatot. Sans megragadta a pulcsiját és hosszan megpuszilta a száját. Ness meglepetésében nem tudott mit tenni, csak hagyta, hogy barátja csókolja. És csókolja. Ez volt élete első csókja. És ez lesz az utolsó is...
  A kellemes érzés kilenc másodpercig tartott. De ez volt a legjobb kilenc másodperc egész életükben.
- akár élsz, akár nem, szeretni foglak. és ha az ő keze által is halsz meg... akkor nem csak hogy a szörnyek hősének foglak tartani, hanem a legkedvesebb személynek, akit valaha is ismertem. nem mindenki áldozná fel a saját életét azért, hogy másoknak jó legyen.
- Köszönöm.
  Ismét megfordult, de ekkor megint megölelte barátját.
- Viszlát, Sans. Hiányozni fogsz, úgy is, hogy nem fogok igazán élni.
- te is szörnyen hiányozni fogsz...
  Ness egy kicsit felnevetett. Utoljára volt boldogabb, ha csak egy pillanatra is.
- Na? Befejeztétek már a nyálas búcsúzkodást vagy nekem kell abbahagyatnom veletek? - türelmetlenkedett a király.
- Hát... Akkor itt a vége. Szeretlek, Sans.
- én is téged, ness.
  A lány kicsit eltávolodott tőle, hogy mindenkihez tudjon beszélni. - Ég veletek! Mind hiányozni fogtok. - mindenkit szemügyre vett, aki ott állt. A szülei és Sans szomorúak voltak, Gaster és Undyne inkább ideges, míg Alphys és Papyrus nagyrészt csalódott lett.
  A lány szomorúan a király elé állt, és lehajtotta fejét.
  A király elővette szigonyát.
- Szerintem menjünk haza. Nem akarom hogy Sans lássa, ahogy... Tudod. - kérte Papyrus apjuktól. Ő és másik fia egyetértett. Undyne és Alphys szintén rossz kedvvel mentek el onnan. Sans még hallotta, ahogy összetöri barátnője szívét. A trónteremben nem maradt más, csak az uralkodó és a két szülő. A szülők, akik az imént, szemük láttára veszítették el egyetlen gyermeküket. A lányt, aki korábban mindenkit meg akart ölni, de ehelyett saját magát áldozta fel. Minden szörnyet szabaddá tett. Hőssé vált.